Válogattunk Freddie Mercurytól egészen Sugár Berciig, önnek ki a legnagyobb veszteség?
Ne veszítsd el a humorodat, Facebookozz, kocsmázz, de az is segíthet, ha piszkosul elkezdesz dolgozni.
10+1 tipp, hogy ne égéssel kezdjen: Aludja ki magát, mérje le, mennyi idő alatt jut el az irodába, és mosolyogjon csöndben, ennyi a lényeg.
Csoda-e, ha megosztott az ország, amikor két szomszéd sem ért egyet, mennyi vízzel készül a jó pörkölt, kell-e bele kömény vagy sem. Mi is az a magyar konyha? Elavult már vagy sosem fog?
Ha nincs elég férfi egy országban, a kislányokat fiúnak öltöztetik, fiú nevet kapnak, és akkor még tisztelik is érte. Különben nem.
Nem is kellene fáradtnak lennünk tavasszal, mégis azok vagyunk. Miért, és mit lehet tenni ellene?
Leereszkedőek vagyunk, mindig csak magunkról beszélünk, feltűnően nyaljuk a főnök seggét vagy egyszerűen nem tudunk titkot tartani? Utálni fognak.
Új egészségügyi és biztonsági irányelvek léphetnek életbe az unióban, ami szigorú, de Hajas László szerint logikus.
A zöld színtől kreatívabbak leszünk és jó a rák ellen is. Vagy mégsem? Pár érdekesség a színek hatásáról.
Ha legjobb barátunkról kiderül, pletykál a hátunk mögött, vagy egyszerűen csak unjuk már, hogy feszt kritizál, szakítsuk meg vele a kapcsolatot.
Ismerjük fel a számunkra terhes kapcsolatokat, és vessünk nekik véget! Ezt kétféleképp tehetjük meg: eltűnünk, vagy magyarázkodunk.
Persze az üzemeltető nem biztos, hogy örül ha a kutya szétrágja az irodaszékeket, és nehéz úgy telefonálni, ha a szerkesztőségi hörcsögre rájön a szabadulhatnék. Kell-e állat egy irodába?
Az orvosok igazi finomságokkal etetnék az influenzásokat. Persze, pont ilyenkor amikor az ember még gondolni sem bír az ételre.
A kiégés, avagy burnout tönkreteszi életünket: ismerjük fel időben és lépjünk tovább!
Nekünk is lehetnek elvárásaink az új munkahellyel szemben, de nekik is velünk szemben: készüljünk fel jól az állásinterjúra, így!
A bérkompenzációval együtt is sok bölcsődei dolgozó fizetése csökkent, és esély sincs a javulásra - derült ki mai kerekasztal-beszélgetésünkön. Jaj a gyerekeinknek!
A fő szabotőrök a kollégák, akik vagy valóban aggódnak értünk, vagy merő irigységből bizonygatják, hogy az az egy falat nem árthat, és hogy csak a nyulak esznek répát.
1979 óta március 24-e a miniszoknya világnapja: ennek alkalmából megnéztük, melyik pesti üzletben milyen miniket lehet 2012 tavaszán kapni.
Ha nem jön be a párkapcsolat a munkatárssal, valakinek fel kell mondania.
Dolgozni sehol sem jó, érkezik a sztenderd válasz, de vegyük kicsit komolyabban a kérdést. Önnek mitől jó egy iroda? Vagy mitől nem?
Ha mégis csúnyán lealjasodunk a csapatépítőn, inkább menjünk haza, és ne beszéljünk hülyeségeket!
A manipulatívval és a sunyival ne osszunk meg semmi személyest, a maximalistával azonban éreztessük, hogy mi is emberek vagyunk!
Egy-két kiló mínuszhoz még nem kell diétáznia. Elég, ha változtat néhány rossz szokásán.
Írd meg, hogyan változott meg az életed az anyasággal, vagy szólj a gyereknek, hogy fogalmazza meg röviden kamaszsorsa kalandjait, és nyerjetek jobbnál jobb ajándékokat! Hajrá!
Két kirúgott alkalmazottja már adja a nevét az ötvenmillió dolláros perhez. Eközben egy másik cégtől az a tinimodell követel milliókat kurvás fotói miatt, aki korábban pornósokkal pózolt.
Amikor a srác egy hétig nem hív fel miután megtudta, terhes vagy, sejtheted, hogy nagy baj van.
Hogyan ne kapjuk el kollégáinktól a náthát és az influenzát. Otthon bevethető, természetes gyógymódok.
Hat boltot jártunk végig, hogy megnézzük, mennyiből ússzuk meg, ha egy teljesen új szettel akarunk megjelenni a munkahelyünkön, a családi ebéden, valamelyik buliban.
Dietetikust kérdeztünk, külföldi szakirodalmat bogarásztunk végig: most mindent megtudhat a fingásról, amit nem mert megkérdezni.
White tie, semi-formal, casual, mikor mit illik? Útmutató irodistáknak és bálba járóknak.
Veszekedés, edzés, vacsora vagy napkitörés mind okozhat álmatlanságot, de ez leküzdhető. Ha szexelni épp nincs kivel, egyen egy kis banánt.
Ha nem akar munkatársai előtt őrjöngeni és orvoshoz járni, rendszerezzen, szórakozzon és néha azért mondjon nemet.
Mi a kényszerevés és hogyan lehet leszokni róla. Jótanácsok New York egyik legnépszerűbb dietetikusának néhány hete megjelent könyvéből.
Bemutatjuk a legismertebb rizsfajtákat és hogy mi köztük a különbség. Segítünk megszeretni a rizst azoknak is, akik eddig nem voltak érte kiszédülve.
Gyakran előfordul, hogy megállíthatatlanul rángatózni kezd szemünk alatt az ideg. Utánajártunk, mi az oka, és mit lehet tenni ellene.
A divatozást el kell felejteni, az igazi fagybíró kabátok méregdrágák és csak mérsékelten csinosak.
Egy időgazdálkodási módszer, amivel tényleg nagyon sok időt megtakaríthatunk magunknak.
Amikor már-már autistának címkézik a fiad, bizonyára benned is feltámad az anyatigris.
Gondolkozz pozitívan, ne egyél mérgeket, tervezz előre és egyszerűen dönts úgy, hogy mától boldogan élsz, míg meg nem halsz, és hasonló szuper életvezetési tanácsok.
Nem kell, hogy másfél millióba kerüljön egy esküvő. Megmutatjuk, hogyan csinálta egy ismerős pár.
A terhes prosti, a lúzer Woody Allen, az autista nővér és a szerencsejátékfüggő története egyenesen Temesvárról.
Ha unatkozunk a munkahelyünkön, ideje váltani, mielőtt mély depresszióba esünk vagy elhízunk.
Érzelmileg felfokozott, ám gondolkodás szempontjából meglehetősen beszűkült tudatállapotról beszélünk, amikor garantáltan a lehető legrosszabb döntéseket hoznánk, messze saját színvonalunk alatt.
Mit rejt a nők irodai fiókja? A zsebkendő, határidőnapló, teafilter és a dokumentumrengeteg az alapfelszereléshez tartozik, de néhol pukipárna, testápolóként hasznosított masszázsolaj és rózsaszín téli sapka is lapulhat a szekrényben.
Ne restelljen fizetésemelést kérni, itt van pár tipp az előkészületekhez.
A castrós kutyák tüdeje megmenekült, de a Vittula összedőlhet, ha már a masszív dohányfüst se támasztja többé a roggyant falakat.
A celebeknek jól állt a krémszín, a vörös és a fehér is, ön melyik trendet viselné?
Karácsonyfa homárokkal díszítve, kacsaembrió másnaposság ellen és hogyan lehet harminc karácsonyi vásárt örömmel végiglátogatni - karácsonyi őrültségek gyűjteménye a netről.
Megpróbáltuk elképzelni, amint betartjuk néhány olyan portál jótanácsait, amelyek a karácsonyi stressz ellen kínálnak megoldásokat.
Vicces volt saját tofuburgerrel szobrászkodni, és kicsit lefelé görbült a száj, amikor a hajdinagyűlölő, mandulára allergiás kolléga szembesült félelmeivel. Az ételfutároknál nem csak a gyorsaság versenyez.
Nincs szülő, aki ne gondolkodna el azon, mi lesz majd a gyerekből, ha felnő. Mi mindig is tudtuk.
Két héten át követtük a Blikk, a Bors, a Velvet és a Astronet napi horoszkópját, hogy megtudjuk, mi történt velünk. Mindig más.
Dunát lehetne rekeszteni a Camino könyvekkel, de még mindig van, aki arra vállalkozik, hogy megírja az élményeit. Sándor Anikóval Vágó István cicázott Camino-könyve bemutatóján.
Nem, nemcsak a VV5 női szereplői használnak döbbenetes mennyiségű trágár szót, az ismerősi körből is sorra érkeztek a vallomások a stresszhelyzetben mantrázott és a viccnek szánt faszomokról.
Cosmo-lányok, glamúros karácsony, anekdotázgatós főszerkesztői levelek, egy kiló reklámanyag, horoszkópok - minőség- és mennyiségteszt a magyar nőimagazin-piacról.
Hogyan készíthetünk házi joghurtot otthon? De olyat, ami tényleg finom. És kell-e hozzá gép, ha egyszer a konvektoron is el lehet készíteni.
Ha nem vagyunk igénytelenek, már nyert ügyünk van.
A csipszről és az energiaitalról viszont mindez nem mondható el. Nassolni is gyümölcsöt vagy zöldséget kellene.
A Lake And Stars fehérneműs cég legújabb reklámkampányában egy édesanya simul 19 éves lányához, amely persze sokaknál kicsapta a biztosítékot.