Főnökkel berúgni csak kulturáltan szabad

Olvasási idő kb. 7 perc

A különböző főnökfajtákat már ismerjük, nézzük, melyikkel, hogyan tanácsos alkoholt fogyasztani. A céges bulik kikerülhetetlen része a piálás, jobb felkészülni rá, melyik főnökkel szemben mennyit engedhetünk meg magunknak!

A munkatársakkal, pláne felettesekkel ivás kényes dolog, amolyan bizalmi kérdés: kibírja-e a főnök-beosztott viszony, hogy pocsolyarészegen látjuk a másikat? Kerülhet-e az  állásunkba a túl sok feles? Bírunk-e főnökként nézni a felettesünkre, miután lehányta a cipőnket?

Ha nem tudunk kulturáltan inni, inkább ne igyunk semmit!

A céges bulizás sosem jelenthet lealjasodást: hivatalos rendezvényeken felnőtt módra, visszafogottan kell inni, ez alap. Egy sör még segít a beilleszkedésben, az aljas részegség viszont akár munkahelyünk elvesztéséhez is vezethet. Brian Krueger, a Collegegrad.com szerzője szerint a maximálisan fogyasztható alkoholmennyiség egy pohár ital, ha nem vagyunk biztosak magunkban, akkor nulla. Sajnos mindig van kivétel. "Én nem vagyok ennek a híve, hogy együtt kell innunk, mert onnantól kezdve, hogy az ember látja a főnököt (vagy a főnök a beosztottját) mocsok részegen, szerintem elvész az az alap tisztelet, ami kell ahhoz, hogy jól tudjunk együtt dolgozni" - véli Klári, és sokan mások is.

Ha nem is egy rém a főnök, valószínűleg akkor sem tapsikol örömében, ha a csapatépítésen egymás zsebébe hányunk, de sokminden függ a szervezeti hierarchiától: egy lazább, kreatívabb munkahelyen belefér egy-egy hányós baleset, de általában tanácsos megtartani az együtt ivás kulturált mivoltát.

"Főnökökkel rúgtam már be a 2 napos team buildingen a Balatonon. Ilyenkor mindenki vállalhatatlan állapotba kerül, ezért különösebben nem volt kirívó az én részegségem. A főnökök vigyáznak, hogy ők azért ne veszítsék el az önkontrollt, se a nagyfőnököt, se a kisfőnököt nem láttam még soha részegen. Szerintem ez így van jól, őszintén szólva most már én is vigyázok, hogy ez ne fordulhasson elő, mert szerintem utólag mindkét félnek kínos. Egy főnök, ha meg akarja tartani a tekintélyét, akkor 1-2 sörnél többet nem ihat meg a beosztottjaival" - írja Noé.

Felhasználhatja ön ellen…

Az a főnök, aki komolyan akarja vetetni magát, biztos, hogy még csak be se csiccsent a vállalati bulikon: a maximalista és munkamániás típus például azért nem, mert nem is érdekli az ivás. Ritkán előfordul, hogy a kontrollmániás főnök teljesen kienged és ájultra vedeli magát a céges buliban: ekkor úgy érezzük, ő is csak ember, de nyugodjunk meg, hétfőn ugyanolyan fapofájú robotként érkezik majd, mintha mi sem történt volna.

A céltudatos törtető, a manipulatív, vagy sunyi főnök pedig még a céges bulin is az áskálódás lehetőségeit lesi, így aztán vigyázzunk vele: ő lesz az első, aki lejárató kampányba kezd ellenünk, ha túlságosan elengedjük magunkat a jelenlétében. Olyan felettessel se borozgassunk, akit mi ki nem állhatunk: egyrészt baromi kellemetlen egy olyan emberrel társalogni, akit minimum nagyon ununk, másrészt valószínűleg ő sem szível, és alkoholos befolyásoltság alatt olyasmit is elmondhatunk neki, amit józanul sosem osztanánk meg pont vele.

Oldjuk meg a gondokat pia mellett, de csak okosan

Ha kollégáink vagy főnökünk meghív péntek esténként egy-két sörre, az annak a jele, hogy bent vagyunk a bizalom körében – ne rontsuk hát el jó pozíciónkat. Jó képet kell fenntartanunk magunkról, amihez viszonylag értelmesen kell tudnunk társalogni, ezért aztán nem vet ránk jó fényt, ha többször egymás után vállalhatatlanra isszuk magunkat vagy ittasan botrányba keveredünk a kocsmában.

A legfontosabb, hogy ne kezdjünk a többiek előtt piálni: várjuk meg, míg mindenki kirendeli az első alkoholos italát. Kezdetnek csak lightos italokat kérjünk, fröccsöt, sört, koktélt, ami nem vág azonnal fejbe – ajánlja a Forbes.com. Ha rendesen ettünk, később ihatunk rövidet is, de akkor is figyeljünk arra, hogy ne keverjük a különböző fajtákat! Ha jófejek akarunk lenni, ne munkahelyi problémákról beszélgessünk, és ne engedjük szabadjára negatív érzéseinket a második sör után. Ellenben figyeljünk nagyon a többiekre, akik simán kifecsegnek ilyenkor olyan vállalati titkokat, melyekről egyébként nem beszélnek. A megszerzett információ akár segíthet is hétköznapjainkon.

Sok felettessel egy sör mellett még jobban meg lehet beszélni munkahelyi problémáinkat, akár a főnökkel is közölhetjük szemtől-szembe, mi vele a bajunk, csak arra figyeljünk, ne kezdjünk el senki ellen áskálódni. Egy kreatív, barátságos, korban sem távoli felettessel akár haveri viszony is kialakulhat, csak arra figyeljünk, hogy a barátság ne szivárogjon be a munkahelyre: ott továbbra is főnök-beosztott viszonyban kell maradnunk, a cég és a hatékony együttműködés érdekében – így véli az általunk megkérdezett Iván is.

"Azzal a főnökkel lehet együtt inni, aki képes arra, hogy a beosztottaival a munkahelyen kívül nem főnök-beosztott szerepben tetszeleg, tehát ez a társadalmi szerep átlényegül, ha kilép az iroda ajtaján. Van olyan főnök, aki ezt egyáltalán nem csinálja, tehát mindig főnök marad, még ha egy tök random helyen is fut össze a beosztottjával, viszont munkáim során többször találkoztam olyannal, aki nem ilyen. Tehát olyan főnökkel, aki képes lesüllyedni beosztottjai szintjére. Ha ez megvan, akkor már csak az kell, hogy végig azon is maradjon. Szóval ne legyenek ilyen skizó kilengései, hogy az egyik feles közben még haver, a másik feles közben pedig már egy zsarnok főnök, aki csak baszogatni tud. Különben szerintem sokszor kockázatos az, ha az ember a főnökével iszik, sok konfliktust okozhat kapcsolatukban" - írja Iván.

Amikor rosszul sül el

Aztán van, hogy a közös ivás és a problémamegoldás rossz irányt vesz. "Nálunk általában péntek esténként volt ivás, ilyenkor mindenki lelazult. Illetve volt egy hét, amikor fesztiválon voltunk, onnan tudósítottunk, az egész cég leköltözött a helyszínre. Egyszer mindenki eléggé berúgott, és elég nagy vita robbant ki a cég működésével kapcsolatban. Ez nem biztos, hogy jót tett a cégnek, hónapokig érezni lehetett az utóhatását. Ennek ellenére senki nem fogta vissza magát a további alkalmaktól, mindenki lerészegedett mindenkivel" - írja Zs.

Gina sokkal rosszabbul járt: "Hát én egyszer bebasztam a karácsonyi bulin, annyira, hogy széthánytam a szobát, amiben a főnökömmel aludtam. Hazafelé is hánytam az autóban. Kellemetlen volt, de nem éreztem vészesnek, jó sztori lett belőle. Az új főnökömmel is ittam már, de vele csak óvatosabban, mert mindent megjegyez, és valószínűleg kiakadna, ha hánynék" - írja a lány.

És másnap mi legyen?

Amikor elkezdünk a céges bulin inni, mindig mérjük fel, mennyit vagyunk képesek komolyabb probléma nélkül ledönteni. A nők amúgy is rosszabbul bírják az alkoholt, mint a férfiak, ezt se felejtsük el. Az is számít, mit vacsoráztunk, mennyire vagyunk kipihentek, milyen gyógyszereket szedünk épp, jó, vagy rossz a kedvünk, stb. Ha érezzük, hogy kezd beütni az alkohol, váltsunk tiszta vízre, vagy cukros gyümölcslére: kerüljük a szénsavas italokat, és akkor se legyünk hajlandóak „naaa, csak még egy felest” meginni a kollégák kedvéért, ha épp ránk/valaki gyerekére/a cégre akarnak inni. Ha van rá lehetőség, amint érezzük, hogy hat az alkohol, menjünk kicsit friss levegőre, vagy rágcsáljunk valamit (ropi, szendvics, stb), aztán amint lehet, induljunk haza. Ha azonban a még vállalható állapoton már túl vagyunk, akkor kérjünk segítséget egy olyan kollégától, akivel jóban vagyunk: a legjobb, ha azonnal taxit hív nekünk.

Másnap – vagyis inkább következő hétfőn - nem kell egyenként bocsánatot kérni mindenkitől. Esetleg, ha szükségesnek látjuk, a főnöktől kérjünk elnézést, amiért mi voltunk a buli szégyenfoltja, és ha rajtunk röhög az egész iroda, inkább nevessünk velük, és fogjuk fel viccesen a dolgot: ilyesmi mindenkivel előfordulhat, egy rossz szereplés nem a világ vége, de sokat ront a rólunk kialakult képen, tehát nem árt, ha jobban odatesszük magunkat a munkában, és akkor is kihagyjuk a következő bulit, ha hívnak.

Amikor a főnök részegebb

A részeg beosztott gyakoribb látvány, mint a salakrészeg főnök, de néha a felettessel is elszalad a ló. Olyankor mit tehetünk? Egyrészt ne röhögjük ki, meg fogja jegyezni! Próbáljuk meg többekkel udvariasan taxiba tenni és hazaküldeni. Ha ez megvolt, akkor már csak magunkban kell rendezni a dolgot, ugyanis nagyon tekintélyromboló a magatehetetlenül részeg főnök látványa: el tudjuk fogadni az eset után is a tanácsait, parancsait, döntéseit? Muszáj lesz. Idővel el fogjuk felejteni a kínos esetet, pláne, ha következő munkanap a felettesünk ugyanolyan határozottan lép be az irodába, mint a nagy részegség előtt. Ne emlegessük fel a rossz emléket, és ha a főnök maga hozza szóba, akkor valami poénnal hessegessük el a dolgot, mintha mi sem történt volna. Persze a céges buli attól még a kellemetlen péntek estéink közé fog bevonulni:

"Hát én az exfőnökömmel jártam már úgy, hogy ő részegebb volt, mint én. Általában figyelek arra, hogy a feletteseim ne lássanak részegen, tök kellemetlen volt, a főnököm mindenfélét elmondott nekem, amihez szerintem nincs közöm" - mondja Anna.

Az ő sztorijánál is viccesebb/szomorúbb Amélia története, akinek teljesen a nyakára nőtt részeg női főnöke: "Én egyszer elmentem női főnőkkel inni, aki egy pont után úgy érezte, barátnők lettünk, párkapcsolati tanácsokat kért, majd elviharzott. A rendőrök hozták az ÉN lakásomra hajnalban, hogy valakinek az ajtaja előtt szerenádozott, majd az én címemet adta meg, hogy oda szállítsák haza. Kellemetlen volt, utána másfél hétig nem jött be dolgozni" - írja Amélia.

És ha alkoholista?

Ha úgy sejtjük, főnökünk többet iszik, mint kéne, ahelyett, hogy rögtön elkezdjük leszokási tippekkel bombázni, győződjünk meg róla, hogy tényleg vannak ivási problémái. Alkoholos a lehelete? Jelentősen megváltozott a viselkedése az utóbbi időben? Vannak üres piásüvegek az irodájában? Ápolatlan a külseje? Ha akárcsak egy kérdésre is igen a válasz, akkor elkezdhetünk aggódni – írja a helium.com. Először is fel kell mérni, mennyire befolyásolja felettesünk munkáját a piázás: ha ugyanis egyre csökken cselekvőképessége, a mi állásunk is veszélybe kerül – bár szerintünk egy beosztott nem sokat tud tenni ivós felettesével. A honlap azt tanácsolja, hogy először a kollégáinkkal beszéljünk (bár ez szerintünk inkább háttérben áskálódás, mint segítség), aztán leülni a főnökkel, és elmondani neki, hogy úgy vettük észre, iszik. Ha nem rúg ki mindenkit azonnal, talán elmegy egy elvonókúrára és minden rendbejön. Vagy nem.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.