SZÜLŐSÉG

A mindent tudó táblázat megmondja, mikor menjen ágyba a gyerek

Menő/Ciki

Ico 2017. augusztus 19., szombat 16:20

A táblázat szép kerek számok segítségével igyekszik meghatározni, mi az az időpont, amikor már aludnia kéne a gyereknek.

Ezek szerint van olyan ember, aki szerint egy Excel táblázattal megoldható a szülők egész hadseregeit mozgósítani képes, gyakran meglepően heves érzelmeket felkorbácsoló vita a lefekvés ideális idejének meghatározásáról.

A Scary Mommyt is kiakasztó legújabb táblázat amúgy nem igazán foglalkozik azzal, ki mikor kel, egyszerűen csak közli a szülőkkel – és persze a gyerekkel – mikor kell elaludni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »
213 szavazat 44 szavazat

Tettrekészebb szülőszobákon több a császár

Puskás Pálma 2017. augusztus 19., szombat 13:47

A császármetszés esélye elsősorban nem a várandós nő egészségügyi kockázatától vagy elvárásaitól függött, és nem is az anyagi, szociális helyzetétől, hanem konkrétan attól, hogy melyik kórházba ment be.

Aki valaha olvasott bármit szülés témában, az már biztosan tudja, hogy túl sok a császármetszés, vagyis, hogy a legtöbb kutatás szerint több esetben alkalmazzák ezt a beavatkozást, mint az egyébként indokolt lenne. Természetesen a császármetszés nem rossz, hanem remek dolog, amivel sok életet lehet megmenteni és sok kisbaba egészségét megőrizni – csak egy kicsit túlhasználják. De miért is?

Egy friss kutatás ismét ennek okait keresi. Az USÁ-ban a szülések 32 százaléka császár, de persze hatalmas különbségek vannak: vannak kórházak, ahol 7 százalék, és vannak, ahol 70 ez az arány. A kórházak közötti különbség teljesen normális dolog, hiszen az USÁ-ban és hazánkban is ilyen a gyakorlat: vannak kiemelt intézmények, ahová eleve a komplikáltabb, szövődményes esetek jutnak el, a kis kórházak ide küldik tovább a nagy kockázattal rendelkező várandósokat, ezért itt értelemszerűen több a komplikáció, így több a császár is.

shutterstock 162941981

A friss amerikai kutatás szerint azonban emellett egy másik tényező is közrejátszik a császárok arányában, ez pedig nagyjából az, hogy mennyire hagyják békén az embert.

A 2017-es adatok szerint az USÁ-ban a császármetszés esélye elsősorban nem a várandós nő egészségügyi kockázatától vagy elvárásaitól függött, és nem is mondjuk az anyagi, szociális helyzetétől, hanem konkrétan attól, hogy melyik kórházba ment be. Az adott szülőszoba működése ugyanis alapjaiban befolyásolta, hogy az oda bekerülő alacsony egészségügyi kockázattal rendelkező anyák hüvelyi úton vagy császárral szülnek-e végül.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egy 94 éves bácsi megunta a magányt, ezért épített egy uszodát a kertjében

Ico 2017. augusztus 18., péntek 16:58

A bácsi 66 együtt töltött év után vesztette el a feleségét, és miután nem nagyon tudott mit kezdeni magával az elcsendesedett házban, úgy döntött, felhúz egy nyilvános medencét a kertjében.

A kisváros, ahol a bácsi él, nem rendelkezett uszodával, a nyugdíjozott bíró, Keith Davison pedig nem igazán tudott mit kezdeni a csenddel és magánnyal, ami 94 évesen, a felesége halála után körbevette, ezért döntött úgy, hogy építkezésbe kezd. A 10 méter hosszú, és legmélyebb pontján közel 3 méter mély medence pedig meglehetősen népszerű attrakciónak bizonyult – írja a Scary Mommy. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A terhesség alatti alvászavarok koraszüléshez vezethetnek

Ico 2017. augusztus 17., csütörtök 12:37

Elsősorban az alvási apnoe szindrómára és az álmatlanságra érdemes jobban odafigyelni, ezek az alvászavarok ugyanis akár meg is duplázhatják a koraszülés kockázatát.

Egy új kutatás szerint a különböző alvászavarok, például az alvási apnoe és az álmatlanság növelik a koraszülés esélyét, a rendellenességek kiküszöbölése, illetve korábbi diagnózisa jelentős segítséget nyújthat tehát a szülészeknek a koraszülések kockázatának felbecsülésekor. A California Egyetem kutatóinak munkájáról a ScienceAlert számolt be.  A jó hír, hogy lehet rajta segíteni.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kisgyerekes anya vagyok és rászoktam az alkoholra

Puskás Pálma 2017. augusztus 16., szerda 19:40

A kisgyerekes anyukák alkoholproblémái súlyos tabunak számítanak. Kata elmeséli, milyen könnyű belesodródni.

Kata édesapja, nagyapja is alkoholista, ezért ő világéletében odafigyelt, mennyit iszik. A második gyereke születése után azonban apránként mégis elérte azt a pontot, ahol már problémássá vált az alkoholfogyasztása. Pedig először tényleg csak a legnehezebb napokon ivott egy ujjnyi fehérbort ebéd után. Később ebéd előtt. És két kicsi gyerekkel, télen nagyon sok a „legnehezebb” nap.

A szakemberek szerint az anyaság számos olyan tényezővel rendelkezik, ami az arra hajlamosaknál alkoholproblémát idézhet elő. Kata esete tehát nem egyedi eset: a kisgyerekes anyukák problémás ivása vagy alkoholizmusa nem példa nélküli és nem is ritka, csak éppen tabu: nem szokás nagy nyilvánosság előtt tárgyalni. Hiszen az addikciókat alapból sújtja némi össztársadalmi megvetés, anyaként inni pedig nyilván mindennek az alja. Ezzel csak egy baj van, hogy az érintettek így nem kapnak segítséget.

shutterstock 436717024
Fotó: Shutterstock

Öt ok, amiért isznak az anyák és amiért Kata ivott

Egy kutatás öt fő okot azonosított be az anyák alkoholfogyasztásának hátterében. Semmi meglepő nincs ezek között: 1. stressz, szorongás, 2. párkapcsolat, 3. család, barátok felől érkező nyomás, 4. traumatikus élmények, 5. unalom. Nem nehéz belátni, hogy egy, kicsi gyerekekkel magára maradó anyukára akár az összes nehézség is jellemző lehet egyszerre.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ez az anyuka elég komolyan veszi a gyerek ellenőrzését

Ico 2017. augusztus 16., szerda 12:40

„Most ugorj a hátára, és küldj még egy szelfit!”

Nem tudni, pontosan mivel érte el a 18 éves Kaelyn, hogy anyukájából egyszemélyes rendőrállam váljon, mindenesetre úgy tűnik, jelenleg nem nagyon találkozhat a barátnőjével rendszeres, képi bizonyítékokkal kísért bejelentkezések nélkül, kapcsolattartójának állandóan tudnia kell ugyanis, merre jár a 18 éves.

A barátnője hátára amúgy azért kellett felugrania Kaelynnek, mert állítólag bevett szokás a szigorúbb felmenőkkel rendelkező gyerekek esetében jó előre betankolni legális, a szülőkkel megbeszéltekn társaságnak megfelelő közös szelfikből, amiket aztán egy-egy szétcsúszott estén is bátran el lehet küldeni az ideges ősöknek.

Magyarul: hogyan szűrhetőek ki az olyan esetek, hogy csak mondja a gyerek, hogy a barátnőjénél van, és olyan képet küld, amit már korábban elkészítettek? Kaelyn édesanyja nem bízza a véletlenre, újabb, és újabb feladatokat ad a két lánynak. "Most kapcsoljátok fel a lámpát a szobában!" "Most állj a háta mögé!" "Hüvelykujjak fölfelé!"

Mondjuk ennyi erővel akár nyugodtan kérhetne egy Facebook Messengeres live locationt is a gyerektől.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az ADHD-s gyerekekkel minden vásárlás kaland

Ico 2017. augusztus 15., kedd 15:20

Ehhez mondjuk sok esetben inkább hisztizéssel és kézen állva szitkozódással járulnak hozzá a hiperaktív gyerekek.

Mire gondolunk, ha a boltban mellettünk egy ovikorú gyerek percek óta szirénaként visít, mert az anyja visszatette a polcra a zacskó csipszet, miután a kislány seggfejnek nevezte? Hm. Miért nem nevelte meg? Szétreped a fejem, ha nem hagyja abba? Jézusom, üsse már le valaki?

Valljuk be, általában elég sok mindenre, de arra, hogy szegény nő/szegény gyerek, arra elég ritkán. Taylor Myers, a négy éves, ADHS-s Sophie édesanyja ezt elég pontosan tudja. Élete során több százszor jött már ki a boltból vásárlás helyett, mert a gyerek hisztizett.

Az ADHD-s, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban szenvedő gyerekek szüleire valóban ritkán gondol az ember, amikor fáradtan sorban áll egy boltban, és kitör mellette a világháborúkhoz vezető konfliktusok intenzitására emlékeztető anya-lánya harc egy zacskó chipsért.

Pedig a szülők dolga összehasonlíthatatlanul nehezebb ezekben a szituációkban, és ahogy ez a példa is mutatja, beszólás helyett viszont egy vadidegen segítsége elég lehet a tomboló ifjoncok lecsillapításához. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A világ összes problémáját érintettük és megoldottuk - interjú

Puskás Pálma 2017. augusztus 14., hétfő 17:52

Sokszor az emberek igyekeznek környezettudatosan élni, de az összképet nem látják. Persze, számít, hogy kevesebb csomagolóanyagot használjunk, de ha autóval elmegyünk a környezetbarát mosószerért a bioboltba, annak sok értelme nincs. Ha fenntartható, ökoetikus életmódra vágyna, azt pont így kell csinálni.

Dr. Dőry István fizikus és felesége, Kéry Magdolna egy olyan házban laknak, amely saját bevallásuk szerint űrállomásként is működhetne, hiszen külső energiaforrás nélkül is életképes, önfenntartó rendszer. Több mint tíz évvel ezelőtt, néhány kanyart követően a fővárosból költöztek Egyházasfalu-Kereszténybe, ami úgy hangzik, mint egy tanya az Óperencián is túl, pedig csupán 26 perc Soprontól és Szombathelytől is, egy meglepően modern vonattal.

Mit csinál egy fizikus és egy tanár a falu szélén és miért? Hova vezetik a szennyvizet, ha nem használják a csatornahálózatot? Négy napelem elég-e ahhoz, hogy menjen a mosógép? Tényleg megoldható a világ összes problémája, ha ökoetikusan élünk? Személyesen néztünk szét a birtokon, saját szemünkkel láttuk, hogy a hőségriadó idején 22 fok van a házukban, és minden akadékoskodó kérdést feltettünk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kisfiú- Londoni Természettudományi Múzeum 1:0

Ico 2017. augusztus 13., vasárnap 13:30

A múzeum által vétett szarvashibát egy tízéves javította ki.

Az autizmus spektrumzavarok közé sorolt Asperger-szindrómával gyakran együtt járó, az átlagnál sokkal magasabb intelligenciaszint a 10 éves Charlie esetében azt jelenti, hogy a kisfiú elolvas és meg is jegyez nagyjából minden dinoszauruszokkal kapcsolatban fellehető információt. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Nyugi, nem kell rögtön szeretni a mostohagyereket!

Cziglán Karolina, pszichológus 2017. augusztus 13., vasárnap 12:30

Mostohaszülőnek és mostohagyereknek sem egyszerű lenni. Könnyebb, ha elengedjük az előzetes vágyainkat, és elfogadjuk, hogy lassan megy a barátkozás. A gyerek bizalmatlansága is érthető, hiszen a szülei válása, vagy egy szülő halála miatt kerül az új felnőtt a családba.

Már maga a szó is riasztó: mostohaanya, mostohaapa. Van, aki nem is szereti használni, ezért nevelőszülőt vagy pótszülőt mond helyette. De azokból meg esetleg mást értünk. A nevelőszülő mást jelent, olyan embert, aki anyagi juttatástért családihoz hasonló körülmények között nevel gyermekeket, akiket később lehet, hogy örökbe adnak, vagy visszakerülnek a vér szerinti szüleikhez. A pótszülő kifejezés pedig félrevezető, hiszen nem a szülőt pótolja a mostoha, hanem egy újfajta kapcsolatot jelent a gyermek életében, többnyire amellett, hogy megmarad a vér szerinti anyja, apja is. 

Egyes, a témával foglalkozó írások szerint a gonosz mostohákról szóló mesék sem tesznek jót a mostohagyerek és mostohaszülő kapcsolat alakulásának, hiszen ezek félelmeket és előítéleteket ébreszthetnek. 

shutterstock 646015456
Fotó: Shutterstock

Én pedig úgy gondolom, a mesék csak megjelenítik, bemutatják a gyermek szorongásait. Nem igazi a "gonosz mostoha alakja" abban az értelemben, hogy apa, anya új partnere lehet a világ legkedvesebb embere, igazi azonban, ha azt nézzük, mennyire nehéz egy gyerek számára elfogadni egy új szereplőt, aki a legtöbbször a szülők válása, vagy az egyik szülő halála, tehát nagyon fájdalmas események eredményeként kerül az életébe.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A spanglizgatós egyetemistáknak nem megy a matek

Aladár 2017. augusztus 12., szombat 17:51

Egy holland egyetemi város megtiltotta a külföldi egyetemisták számára a fűvásárlást, ami ideális körülményeket teremtett két kutató számára, hogy megvizsgálja, vajon változik-e az érintett diákok teljesítménye a döntés hatására.

A 4000 diák teljesítményét nyomon követő kutatást egyébként a belga, a német, a luxemburgi és a francia határhoz egyaránt közel fekvő, és így rengeteg füvezni átjáró fiatalt odavonzó holland Maastricht városának új törvényei ihlették. A hollandoknak elegük lett az ottani Coffeeshopokban legális marihuána miatt átjáró rengeteg turistából, ezért megtiltották a holland állampolgársággal nem rendelkezőknek, hogy füvet vásároljanak a környéken. 

shutterstock 687736573

Mindez azt jelentette, hogy a Maastrichti Egyetem külföldi diákjai számára jóval bonyolultabb lett a fűhöz jutás, ami lehetőséget biztosított két szemfüles kutatónak arra, hogy megvizsgálják, miként változik ezeknek a diákoknak az iskolai teljesítménye a korábbihoz, és a kannabiszt továbbra is legálisan vásárló holland iskolatársakhoz képest.

Távolról sincs vége, olvasson még »

5 dolog, amiről nem tudsz a szülés előtt

Koncz Andrea 2017. augusztus 11., péntek 18:30

Ovulációs teszt, terhességi tesz, terhesnapló, hétről-hétre app, terheskönyvek, 3-4-27D ultrahang, szülési terv - manapság egy átlagos nő többet tud a terhességről mint száz éve az emberiség összes tudósa együttvéve. És ha mindez nem lenne elég, bónuszként megkapjuk nagyjából az összes ember összes tudását, akivel összehoz minket a jószerencse, a szomszéd Marika nénitől a postáson át a vadidegenig a boltban.

Aztán megszületik a baba, és bár nagyon finom az illata, hirtelen minden nagyon más lesz, és azon kezdünk gondolkozni, erről eddig miért nem volt szó? Ezekről miért nem szólt senki?

Lássunk öt olyan dolgot, amire valahogy senki nincs felkészülve a szülés előtt.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Így vettem rá a gyerekeimet a házimunkára

Primilla 2017. augusztus 11., péntek 15:05

Párhuzamosan bevezettük a zsebpénzt, amiről lemondhatnak, ha nem akarnak valamit megcsinálni. De nem mondanak le inkább.

Otthondolgozó anyának a nyár nem egészen fenékig tejfel. Oké, ne panaszkodjunk, másnak sem az, mert a szünet 11 hét, a szabadság meg még táborokkal kiegészítve is jóval kevesebb. Csakhogy otthondolgozó anyának úgy kell termelnie a GDP-t, hogy a gyerekek is otthon vannak, plusz etetni kell őket közben, ellátni, meg szórakoztatni. Innen szép nyerni, de ne adjuk fel harc nélkül!

Idén májusban elhatároztam, hogy elég a picsogásból, soha többé nem vagyok hajlandó arról írni, hogy milyen nehéz a vakáció. Hát legyen már realitásérzékünk, nyár van, egészségesek vagyunk, mi bajunk lehet? Különben is, boldog tartalmakra van igény a Díványon, ezért úgy döntöttem, hogy közelítsük meg a dolgot egy másik oldalról, és hozzuk ki a szünetből legjobbat. Oké, naiv vagyok, de szerintem az nem rossz tulajdonság, ha nincs közvetlen életveszély.

Minden optimizmusom ellenére, az első, lábon kihordott agyvérzés már rögtön június harmadik, egyben a szünet első hetében ért, amikor az egyik gyerek vidáman lekiabált nekem a szobájából, hogy legyek szíves felvinni neki egy pohár vizet. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor bevillant: valamit nagyon elrontottam. De lehet, hogy csak bepróbálkozott, mert mi van, ha nem jön be? Semmi, ha viszont igen, akkor győzött.

shutterstock 666856399

Én persze éppen egy munkában voltam, amivel próbáltam sietni, hogy mielőbb az övék lehessek megint. Miközben a kölyköknek semmi dolga, jobbra dőlnek, balra dőlnek, mit csináljanak, mivel üssék el az idejüket, amíg én írok, és különben is, mikor indulunk már a strandra (fagyizni/bringázni/ meggymag-távolbaköpő versenyre). De a vizet, azt én vigyem fel nekik közben, kis tálcán.

Nem mondom, bosszú is volt benne. Pár másodperc alatt átfutott az agyamon az új rendszer, és mire az ellentmondást nem tűrő hívásomra letápászkodtak az emeletről, ki is dolgoztam fejben a részleteket, és abban a percben be is vezettem. Dolgozniuk kell, de úgy, hogy alig várják, hogy elkezdhessék. Tripla haszon: nem nekem kell ezentúl mindent megcsinálnom, lesz mivel eltölteniük a végtelen szabadidejüket, és még profitálnak is belőle.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szörnyű dolog egyszülős családban élni?

Cziglán Karolina, pszichológus 2017. augusztus 10., csütörtök 16:13

Az egyszülős családok is sokfélék, nem lehet azt mondani, jó vagy rossz-e ez a gyereknek. A gyerek nem azért lesz problémás, mert egy szülő neveli, hanem ha konfliktusos a környezet, és érzelmileg labilis a szülő.

A család szóról legtöbbünknek az első asszociációja, hogy anya, apa, gyerekek. Közben tudjuk, hogy a családok jelenős hányada valamilyen más felállásban él. Az igazat megvallva gyakran figyelmen kívül hagyjuk a valóságnak ezt a szeletét, és úgy teszünk, mintha mindenhol két szülő lenne, méghozzá a vér szerinti anya és apa. Az a nehézség, hogy az egyéb családok annyira sokfélék, és ez annyi speciális élethelyzetet, kérdést hoz magával, hogy szinte lehetetlen mindre egyformán érvényes választ adni.

Régen az egyszülős családok jellemzően azok voltak, ahol meghalt az egyik szülő. Majd a huszadik század második felében megnövekedett a válások száma, és leggyakrabban így váltak egyszülőssé a családok. Az utóbbi egy-két évtizedben pedig egyre több az olyan szülő is, aki szabad elhatározásból dönt úgy, hogy egyedül vállal gyereket.

shutterstock 366404072

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a kétszülős családok is sokfélék: azonos nemű pár, vagy egy vér szerinti szülő, és egy új feleség vagy férj neveli a gyereket. És mindegyik formának más és más sajátos kérdésekkel kell szembenéznie.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kincs a gyereknevelésben: a humor

Cziglán Karolina, pszichológus 2017. augusztus 10., csütörtök 12:07

Van, akinek ösztönösen jön, és van, akinek gyakorolnia kell, de érdemes használnunk a humort a gyereknevelésben, mert kapcsolatot teremt, oldja a feszültséget, és gördülékenyebbé teszi a mindennapokat.

A gyereknevelés rengeteg olyan pillanatot tartogat, amiben a humor megkönnyítheti szülő és gyerek életét. Érdemes tudatosítanunk ezt magunkban, így könnyebben eszünkbe jut, és olykor éppen ez az eszköz ránt ki minket egy kétségbeejtő, megoldhatatlannak tűnő helyzetből. De persze ezt is lehet jól és rosszul használni. A kérdés, hogy mi a célunk vele.

A humor hidat épít

A mondás szerint két ember között a legrövidebb út egy mosoly. Nos, a humor is egyike a közvetlen utaknak, ahogy eljuthatunk egymáshoz. És a gyereknevelésben mindennél, még a sokat hangsúlyozott következetességnél és sok egyéb tiszteletreméltó szempontnál is fontosabb maga a kapcsolat.

shutterstock 675074446

Valójában ez az egész magva: igazán kapcsolatban lenni a gyerekkel, úgy, hogy valóban őt látjuk, rá reagálunk. A humornak ereje van, mert egy pillanat alatt át tud hatolni vaskos falakon is. Ha két ember együtt nevet, azt jelenti, összekapcsolódnak, együtt vannak. A gyerek pedig boldog, és biztonságban érzi magát ilyenkor, és így minden könnyebb, még a fegyelmezés is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Emberkísérlet: meditált a gyerek, meditáltam én is

Puskás Pálma 2017. augusztus 9., szerda 15:15

A mindfulness-meditáció, vagyis a tudatos jelenlét gyakorlása állítólag jót tesz a gyerekek, az anyák és a tanárok idegeinek is. Kipróbáltuk és tényleg!

A mindfulness-meditáció napjaink egyik legfelkapottabb pszichoterápiás módszere: a buddhista meditációban gyökerező technika hatékonyságát tudományos vizsgálatok is igazolják számos probléma esetén. A mindfulness vagy magyarul tudatos jelenlét meditáció gyerekek számára is sok szempontból hasznos, létezik kifejezetten gyerekverziója is, de a gyerekekkel kapcsolatba kerülő felnőttek, vagyis a szülők és a gyerekekkel foglalkozó szakemberek is tapasztalhatják a módszer előnyeit.

Kipróbáltunk mindent: a gyerekverziót négyéves gyermekünkön teszteltük, a felnőtteknek szóló verziót saját magunkon, a gyerekekkel foglalkozó szakemberek témájában pedig kifaggattunk egy szakembert.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egészségesebb, ha használt ruhában jár a gyerek

Puskás Pálma 2017. augusztus 7., hétfő 20:13

A „szegény gyerek csak használt ruhát hord” ma már olyan előítélet, amivel le kell számolnunk: olcsó, műszálas, rossz minőségű új ruhát hordani ugyanis sokkal égőbb. A gyereknek sok szempontból jobb a használt ruha.

Egy ideje nem igazán vásárolok magamnak új ruhákat, különösen nem fast fashion-boltokban, helyette inkább jó minőségű, márkás használt ruhát veszek. Így környezetbarátabb, hiszen a ruhagyártás sok széndioxid kibocsátásával jár, etikusabb, mert nem hatéves kambodzsai kislányokat dolgoztatok három műszakban, ráadásul öltözködhetek egyedien. A gyerekruhákat, különösen a babaruhákat illetően azért még én is elbizonytalanodtam. Persze, örököltünk valamennyi babaruhát barátoktól, és vettem pár cukibb darabot a használtruha-boltban is, de azért mégis...

Használt ruhában a szegénygyerekek járnak a Kincskereső Kisködmönben. És annyira cuki gyerekruhákat lehet kapni. És nem lesz valami baja a gyereknek a használt ruhától? Pláne amit nem is rokontól örököltem, hanem a turiban vettem, és ki tudja, ki viselte azelőtt?

shutterstock 592405577
Fotó: Shutterstock

Ilyeneken aggódtam, erre most kiderül, hogy a használt ruha kifejezetten egészségesebb a kicsik számára. Ez jó hír, mert úgy gondolom, a „szegény gyerek csak használt ruhát hord” ma már olyan előítélet, amivel le kell számolnunk: olcsó, műszálas, rossz minőségű új ruhát hordani ugyanis sokkal égőbb.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezért van isteni illata a kisbabáknak

Koncz Andrea 2017. augusztus 7., hétfő 14:27

Nem csak képzeljük, a babaillat tényleg létezik, és az agyunk szerint tényleg isteni. De mire jó mindez?

A babaillat csodálatos dolog, ezt akárki megmondhatja, akinek valaha egy futó kalandnál hosszabb viszonya volt bármilyen csecsemővel. Mi több, a finom babaillatot nem csak az alváshiánytól zombivá vált friss anyukák képzelik be, hanem mások is érzik (és szeretik), ezért szoktak a rokonok, barátok, sőt, néha akár ismeretlenek is engedélyt kérni, hogy odaszimatolhassanak a bébi fejéhez-nyakához.

Most pedig már azt is tudjuk, hogy ennek valódi oka van, nem csupán arról van szó, hogy elég sok felnőtt osztozik egy random babaszagolgatós perverzión. A babaillat ugyanis tényleg létezik, mi több, jó kis evolúciós trükk, ami segíti a csecsemők életbenmaradását.

"Lássuk be, az élet egy csecsemővel nem a legnagyobb buli. Alszanak, eszek, időnként tisztába kell tenni őket. És örülhetünk, ha nem visítanak óraszámra! Mégis, a legtöbb szülő számára a gyerek születése életének egyik legnagyobb élménye. Kell, hogy legyen valamilyen mechanizmus, aki segíti ezt az azonnali erős kötődést a szülők, különösen az anya , és a kisbaba között. Azt gondoljuk, a babaillat az egyik ilyen trükk, amivel ráveszik a szülőket, hogy etessék, öltöztessék, védelmezzék őket - magyarázta Johannes Frasnelli professzor a Science of Us-nak.

Annyira erős reakciókat vált ki a babák illata, hogy rengeteg felnőtt - főleg szülők - azt mondja, ez az általuk valaha is érzett legkellemesebb illatok egyike.

Távolról sincs vége, olvasson még »

6 lépés a szófogadóbb gyerekért

Aladár 2017. augusztus 6., vasárnap 18:35

Az empátia, a kommunikáció, és a szülők saját viselkedése egyaránt fontos tényező.

A hisztiző és hepciáskodó gyerekeket tehetetlenül néző, az ordítva előre csörtető gyerek után megadóan miniatűr bicikliket és egyéb gyerekjárgányokat vonszoló szülők megpróbáltatásaira a Huffington Post kereste a megoldást.

shutterstock 523948342
Fotó: Shutterstock

Ha rendszeresen problémát jelent a család számára egy kezelhetetlen gyerek, talán érdemes végigböngészni a gyűjtést, hátha akad néhány jó tanács a listán, amivel megzabolázható lesz az engedetlen ifjonc. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

"Apád megszerelte a csapot, azért csöpög"

Cziglán Karolina, pszichológus 2017. augusztus 6., vasárnap 14:06

A szülők közti kapcsolaton múlik leginkább, biztonságban érzi-e magát a gyerek. Ahogy egymáshoz szólnak a szülők, az nemcsak megmutatja, rendben vannak-e egymással, de alakítja is a kapcsolatot. Legyünk szolidárisak a szülőtárssal, ha jót szeretnénk a gyerekünknek!

„Apád megint szerelőnek képzelte magát, ezért folyik még jobban a csap.” „Anyád most azt hitte, vicces volt.” Ki ne hallott volna játszótéren, baráti társaságban, esetleg a saját szájából hasonló mondatokat. Ezek is azok közé az ártatlannak tűnő, valójában alattomosan mérgező kijelentések közé tartoznak, amik rombolják a szülők közti szövetséget, ezen keresztül a gyerek biztonságérzetét. És ha túlmegy egy szinten, akár azt is mondhatjuk, egészségét.

shutterstock 681624472

Ha röviden meg kellene határoznunk, mi az a tényező, amin leginkább múlik, képes-e testileg, lelkileg egészségesen fejlődni egy gyerek, legyen bármilyen életkorú, a legjobb válasz az, hogy a családi egyensúly, aminek a szülők közötti kapcsolat, a jó értelemben vett szövetség az alapja. Nem véd- és dacszövetség, hanem egymás megbecsülése, az együttműködésre való hajlandóság. A gyerek ezt nem feltétlenül figyeli tudatosan, de érzi, mennyire stabil, és ha meginog, az nagyjából olyan érzés, mintha egy hánykolódó hajón kellene az óceánon közlekednünk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Az a sport való a gyereknek, amit szívesen csinál

Primilla 2017. augusztus 6., vasárnap 09:44

Mit sportoljon a gyerek, honnan lehet előre tudni, hogy miben lesz majd jó? Érdemes a versenysportba energiát fektetni, vagy elég lesz hobbiból, az egészségéért mozogni? Nem fogják őt bántani az edzésen? Megannyi kérdés, az alapoktól az aranyérmekig.

Azt már a világon senki sem vitatja, hogy sportolni fontos és jó dolog, és minél előbb hozzászokik az ember a rendszeres mozgáshoz, annál valószínűbb, hogy egész életében aktív is marad. Korábban már körüljártuk azt a kérdést is, hogy a mindennapos testnevelésórák világában miért érdemes külön sportolni még valamit. De mi a helyzet a gyerekek versenysportjával? Érdemes egy csomó energiát belefektetni a családnak? A Magyar Diáksport Szövetség elnökét, Balogh Gábort kérdeztük, nem egészen függetlenül a nemrég lezárult vizes vébétől.

A kezdetek

A víz és az úszás olyan alapvető dolgok, amikhez lehetőleg minél előbb érdemes hozzászoktatni a gyerekeket. Nem véletlenül olyan népszerűek a babaúszások, ami persze csak a kezdetet jelentik. Az úszás olyan alapkészség, ami alkalomadtán nemcsak életet menthet, de az egészséges élethez fontos, alap fizikai funkciókat is beállítja – mondta az olimpiai ezüstérmes öttusázó, ma pedig már a magyar diáksportért felelős szakember, Balogh Gábor.

shutterstock 227201467

 Azt persze nehéz egy-egy konkrét esetben, kerek-perec megmondani, hogy mit sportoljon a gyerek, mihez lesz hosszú távon is tehetsége. Az azonban egy alap kiindulási pont, hogy azt csinálja, amihez kedve van, ahová szívesen jár! Ideális esetben a gyereknek lehetősége van minél több sportot kipróbálni, különösebb teljesítménykényszer nélkül, csak a mozgás kedvéért, és hogy jól érezze magát – erre valók a sportágválasztó programok is, többek között. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kiszúrhatja a gyerek szemét a nem jó fidget spinner

Dívány 2017. augusztus 4., péntek 12:21

Az olcsón importált, rossz minőségű fidget spinnerek komoly sérüléseket okozhatnak a gyerekeknek - tette közzé a BBC vizsgálata. A mintákat szakértőkkel vizsgáltatták meg, akik azt állapították meg, a termékek nem felelnek meg a játékok biztonságáról szóló szabályoknak, éles alkatrészeik nem csak a bőrt, hanem a gyerek szemét is megsebesíthetik.

shutterstock 631425401
Fotó: Shutterstock

Ahogy nálunk, úgy a szigetországban is nagyon keresett termék a kis kézi pörgettyű, viszont a vizsgálat eredményei arra figyelmeztetnek, legyünk óvatosak az itt-ott, utak szélén csomagtartókból fillérekért kínált, piacokon talált darabokkal, mert lehet köztük veszélyes! 

A három legfontosabb szabály amit tartsatok be:

  • Vegyetek CE jelzéssel ellátott terméket, ez bizonyítja, hogy az európai szabályoknak megfelelő a termék
  • Megbízható üzletben vásároljatok
  • Ne vegyetek fidget spinnert három év alatti gyereknek
Távolról sincs vége, olvasson még »

Kedves miniszterelnök-jelölt, akar ön gyereket szülni?

Primilla 2017. augusztus 4., péntek 08:46

A férfi ellenfél szerint a népnek joga van tudni, hogy a jelöltnő tervez-e szülés miatt kiesni a munkából. Nekünk is van pár ötletünk, hogy mi mindent lenne joga megtudni a népnek a férfi jelöltről.

Már hét órája hivatalában volt Jacinda Ardern, az új-zélandi Munkáspárt frissen megválasztott vezetője, amikor a tévében nekiszegezték a kérdést: szeretne-e a közeljövőben gyereket. A politikusnő jelenleg 37 éves, és – mivel a műsorvezető mégiscsak érzékelte, hogy valami nem stimmel a kérdésével, virágnyelven tette fel, így: „A műsor előtt vitatkoztunk róla, hogy megkérdezhetem-e, Új-Zélandon sok nő érezheti, hogy választania kell a gyerek és a karrier, illetve a karrierének a folytatása között… úgy gondolja, ezt a döntést önnek is meg kell hoznia, vagy már meg is hozta?”

Magyarul: ön fiatal, és nő. Tervezi, hogy a közeljövőben gyereket szül?

Ardern egyébként korábban nyíltan beszélt arról, hogy óvakodik beleállni a vezető szerepébe – beleérve a miniszterelnöki szerepet is – mivel az nem feltétlenül tesz jót a családi életnek. Erre a kérdésre ezúttal még elég visszafogottan válaszolt: „Semmi baj, kérdezze csak nyugodtan, végül is egy csomó nőnek felteszik ugyanezt a kérdést. És hát az én problémám semmiben sem különbözik a többi új-zélandi nőétől, akik számos feladat és felelősség között zsonglőrködnek egész életükben.”

Távolról sincs vége, olvasson még »

Magyar srác rajzolja a gyereked kedvenc meséit

Juhász Edina 2017. augusztus 3., csütörtök 18:51

Rajzfilmet mindenki néz, de tudod azt is, hogyan készül? Hogy mi izgalmas lehet a háttér rajzolásban, és egyáltalán: hogyan születnek a karakterek? Hogyan döntik el, hogy kék macska lesz, nem pedig zöld hörcsög?

Hogy mi azonos a Cartoon Networkon futó Gumball csodálatos világa című mesében, illetve a Macskafogó 2-ben? Az a Weigert Miklós, aki mindkettő alkotásában részt vett. Füzesgyarmaton született, saját elmondása szerint a helyi moziban nőtt fel, mert a szülei ott dolgoztak, és gyakorlatilag gyerekkora óta egyértelmű volt, hogy ez lesz a szakmája.

A rajzfilmek világáról, az alkotás folyamatáról és a modern rajzfilmekről beszélgettünk vele, miután egy csapatnyi gyereknek mutatta meg, hogy mi is az a storyboard rajzolás, és hogyan próbálhatják ki ezt ők is otthon.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egyél sok édeset, ha lánygyereket akarsz?

Aladár 2017. augusztus 3., csütörtök 06:58

Veszélyes lehet, ha valaki túleszi magát terhesen, a gyerek nemét ráadásul csak kismértékben befolyásolja mindez.

A terhességgel és a szüléssel kapcsolatban számos olyan városi legenda létezik, amelyek sok esetben butácskák ugyan, de többnyire ártalmatlanok. Vannak azonban olyanok tévhitek is, amelyek potenciálisan károsak is lehetnek az anya vagy a gyerek egészségére. Ezúttal a Guardian listázott néhányat az ismertebb babonák közül. 

Távolról sincs vége, olvasson még »
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 ... 296

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés