A tűsarkat és az ékszert is megtiltanák a fodrászoknak az EU-ban

Az uniós országokban a fodrászok magas sarkú cipőt és ékszereket sem hordhatnak majd munka közben, amennyiben az új egészségügyi és biztonsági irányelveket elfogadják az illetékesek – írja a Daily Mail. A tűsarkak helyett olyan lábbeliket kell majd hordaniuk, amelyek csúszásbiztosak, az óráiktól, gyűrűiktől pedig azért kell megszabadulni, mert nem elég higiénikusak, ugyanis alattuk a sok nedvesség és a vegyszerek hatására nagyobb az esély a bőrbetegségek kialakulására. Emellett rendszeresen kell majd társalogniuk is, hogy sokkal jobb legyen a hangulat, a munkáltatónak pedig kellő körültekintéssel kell megszervezniük a munkát, mind az idő, mind a feladatok tekintetében, nehogy az alkalmazottaik „érzelmileg összeomoljanak”.

stockfresh 479711 hair-salon sizeM

Az új irányelvekről szóló megegyezést vélhetően még ebben a hónapban aláírja az EU Coiffure és a UNI Europa Hair & Beauty. Mindkét szervezet szociális partnere az Európai Bizottságnak. Chris Grayling, brit munkaügyi miniszter szerint semmi értelme nincs ennek a szabályozásnak, és mindent megtesz annak érdekben, hogy megakadályozza. „Munkahelyeket kellene teremtenünk, nem pedig ellehetetleníteni a munkavállalókat. Ennek az ostobaságnak véget kell vetni” – tette hozzá. A National Hairdressers' Federation szerint amennyiben életbe lép ez a szabályozás, az Egyesült Királyságban évente hárommillió fontnyi veszteséget jelentene a szépségiparnak.

tk3s 20061201 vvw v61 231

Hajas László fodrász szerint több kikötés logikus és elfogadható, vegyük például a gyűrűre és az órára vonatkozó részt. A Velvetnek azt mondta, hogy aki vegyszerekkel dolgozik, náluk eleve leveszi az ékszereit, és aki csak hajat vág, azt is zavarhatja egy ilyen kiegészítő, így nagy valószínűséggel ő sem hordja ezeket munka közben. Hozzátette, régen is voltak megkötések, például minden szalonban melegburkolatú padlónak kellett lennie, de persze ma már a linóleum nem festene túl jól egy modern üzletben. És igen, régen fapapucsot, kismamacipőt hordtak a fodrászok, hiszen az állómunka nagyon megviseli a lábakat.

Hajas László szerint itthon egyébként nem beszélhetünk túlterheltségről, „sajnos” csak a felkapottabb fodrászok vannak igazán betáblázva, a többségnél nem állnak sorban a vendégek. Az egyenlő terhelés persze nehezen megvalósítható a szolgáltató szektorban. „A pincérnek sem szabható meg, hogy mikor dolgozzon, hiszen ha vendég van, akkor ki kell szolgálnia” – nyilatkozta Hajas László.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek