12 közhelyes tipp a boldogsághoz

Olvasási idő kb. 5 perc

Nem csak a szerelem megérzésében képesek ordas bölcsességekre a könyvek, női magazinok, pszichológusok és brit tudósok: mindenben számíthatunk tanácsaikra, hát miért pont a boldogság megleléséről ne írnának nekünk tuti tippeket? Összegyűjtöttünk 12 közhelyes, valószínűleg hatásos, de nehezen kivitelezhető ötletet. Például azt, hogy egyszerűen csak döntsünk úgy, hogy boldogak leszünk, és kész.

1. Fogadd el azt, amid van!

Leo Bormans szerényen ’World Book Of Happiness’ címen jelentette meg boldogító tippjeivel telepakolt könyvét: a mű egyik alaptétele mi más lenne, minthogy meg kell tanulnunk elfogadni azt, amink van. Brit tudósok szerint ugyanis a boldog ember nem akar olyasmit, amit nem kaphat meg, reális célokat tűz maga elé, a boldogtalan meg mindig valami elérhetetlenre vágyik. Az örök vágyakozás tesz tönkre minket.

Mások szerint pedig épp az az élet mozgatórugója: ha mindig meg lettünk volna elégedve azzal, amink van, még is a fán ülnénk. Persze lehet, hogy nagyon boldogan. Egy biztos: ha nem panaszkodunk feszt arról, mink nincs, akkor jobban fogjuk érezni magunkat. És akár azt is végiggondolhatjuk, milyen értékeink (barátok, lakás, család, hobbi, humor, etc.) vannak, fel is írhatjuk őket és örülhetünk nekik minden nap – tanácsolja a lifeoptimizer.org.

2. Fogadd el önmagad is!

Nagyon fontos, hogy ne hasonlítgasd magad, és azt, amit elértél, másokhoz, az irigység csak boldogtalanná tesz - mondja Claudia Senik, a Sorbonne tanára. Az ambíció jó dolog, az irigység nem, érthető? A másik alaptézis, hogy legyünk önmagunk és ne érdekeljen, más mit gondol rólunk: a boldog emberek spontánok, és szabadnak érzik magukat, mert elfogadják önmagukat – hát, ezen azért sokunknak lenne még dolgoznivalója. Első körben meg kellene tudnunk, kik is vagyunk, mit akarunk az        élettől, mit szeretünk és miért, stb. – tanácsolja bölcsen a lifeoptimizer.org.

3. Élvezd a munkád és ne aggodalmaskodj folyton!

Ha ez felszólításra menne, valóban jóval több boldog ember lenne a Földön. De persze úgy bőven van igazság ebben a tételben, hogy azok az emberek, akik olyan munkát végezhetnek, amit szeretnek, általában boldogabbak, mint azok, akik bele vannak kényszerítve egy nem nekik való kulimelóba. Ha utáljuk a munkahelyünket, az egész életminőségünk romlik, legyen ludas ebben a ránk kiosztott feladat vagy a bunkó kollégák, mindegy: ha szarul vagyunk, váltani kell. És azon aggódni, mi lesz velünk, hova menjünk, mit dolgozzunk, megintcsak káros a boldogságra nézve: a boldog emberek egyszerűen nem aggódnak, és különben is, az aggodalmak 90%-a hülyeség – mondja egy tanulmány.

4. Élj a mának…

A múlton merengés megkeseríti az életünket, akárcsak az idealizált jövőről alkotott fantáziák. Adott pillanatban kell boldognak lenni Bormans szerint. Szerintünk azért nem árt, ha a múltban elkövetett hibákból tanulunk és boldog jövőt képzelünk el magunknak.

5. … és olvass kevesebb hírt!

Ez egész használható tippnek tűnik: a sok negatív, szomorú hír minket is csak elszomorít, ne is figyeljünk oda rájuk. Ha meg összedől az ország, azt úgyis észrevesszük. Az szinte mellékes, hogy az intenseexperiences.com-nak ezen tanácsa eléggé ellentmond minden tervezést és önirányítást sugalló tanácsnak, hiszen ha nem tudjuk, mi történik körülöttünk, akkor nem is tudjuk megtervezni életünket.

6. De vállalj felelősséget önmagadért!

Ha kezedbe veszed az életed, boldogabb leszel – írja a lifeoptimizer.org. Ha te irányítod az életed, megkapod a választás szabadságát, ami állítólag nagyon boldogít. Persze a választáshoz nagy adag bátorság is kell, és ha valami nem sikerül, nem szabad másokat hibáztatnunk: a kudarcot is meg kell élni és tanulni kell belőle.

7. Költözz Izlandra!

A Vilniusi Egyetem felmérése szerint 31 európai ország közül Izlandon élnek a legboldogabb emberek. Ennek egyik oka, hogy sok az olyan ember, aki úgy érzi, ő irányítja saját életét, míg a déli országokban többségben vannak a fatalisták, akik csak sodródnak az eseményekkel. Na, ők kevésbé boldogok. Plusz az izlandiak biztos nem vágynak másra, mint amit megkaphatnak, és jó kapcsolatot ápolnak családjukkal.

8. Ápold emberi kapcsolataid!

Nem csak közeli hozzátartozóinkat és barátainkat kell szeretni: mindenkivel normálisan kell viselkedni, hisz mi is csak egy ismeretlen csaj/pasi/néni/bácsi vagyunk az ő szemükben. A könyv szerint csak egy másik ember tehet minket boldoggá (ööö, akkor minek is nekünk az önelfogadás meg a jó munka...?). Egyes felmérések szerint a házasok boldogabbak, mint a szinglik. A boldogsághoz hozzátartozik, hogy aktívan eljárjunk otthonról, más emberek közé, legalábbis Eunkook M. Suh, a szöuli Yonsei Egyetem pszichológia professzora szerint. Ráadásul az is roppant mód boldogít, ha másokat boldoggá teszünk, szóval rajta, kezdjünk önkéntes munkába, lepjük meg szeretteinket és tegyük a lehető legtöbb embert boldoggá!

9. Legyél pozitív…

Ki gondolta volna, hogy a boldogság legfőbb titka a pozitív gondolkodás? És amellett, hogy tilos aggodalmaskodni, és a jövőről ábrándozni, nagyon pontosan kell tervezni, mert ha vannak céljaink, boldogabbak vagyunk? Nem ellentmondás, csak nünasznyi különbség, és ha azt hisszük, a laza haverjaink tök boldogok, nyugodjunk meg, valójában mi, akik határidőnaplót vezetünk, sokkal boldogabbak vagyunk – feltéve, ha nincsenek irreális vágyaink.

10. … és ne szomorkodj már, egyszerűen tanulj meg boldog lenni!

Mindig mindennek nézd a jó oldalát, és mindig képzeld azt, hogy győztesen kerülsz ki a helyzetből/megbízásból/munkából – de hogy azt hogyan döntse el az ember, hogy a győzelem képzete mikortól irreális, arra nincs recept. Szerintünk azért ez a pont némiképp ellentmond az egyes pontnak, akárcsak a hatos a négyesnek. Az intenseexperiences.com szerint szimplán csak úgy kell dönteni, hogy mostantól boldogok leszünk, és kész. Ja, hogy csak ennyi!

11. Keress hobbit!

Ha a munkád nem is a világ legkreatívabb állása, a jól megválasztott hobbi pótolhatja a karrierben beálló hiányokat a lifeoptimizer.org szerint. A legjobb, ha folyamatosan új dolgokat próbálunk ki, és kitapasztaljuk, mi tölt el nagyobb nyugalommal: egy óra sport, vagy a gyöngyfűzés, esetleg mindkettő. A lényeg, hogy kíváncsiak legyünk, merjünk változtatni, és valahol kibontakoztassuk tehetségünk.

12. Élj egészségesen!

Minden nap kell legalább egyszer nevetni egy jót az intenseexperiences.com szerint, és a legjobb, ha tanulunk is valamit. Mindkettő karban tartja az agyat, tulajdonképp sokat hozzátesz az egészséges élethez, akárcsak a sport. Merthogy a honlap szerint az is boldoggá tesz, ha használjuk testünket, futunk, úszunk, szexelünk, jókat eszünk. Az ivás azonban kerülendő, ahogy mindenfajta önmérgezés: az alkohol negatív gondolatokat sugall, a kemikáliák stresszessé tesznek, pont, mint a negatív gondolkodású emberek. Ne menjünk kocsmába, máris boldogabb lesz az életünk – tanácsolja az ezinearticles.com.

További jótanácsok:

+1. Tyra Banks is megmondja

A sikeres modell-tévés műsorvezetőnek is vannak tuti tippjei a boldog és kiegyensúlyozott élethez: például minden nap szánj magadra pár percet, amíg gondolkozol az életeden, számot vetsz magaddal, kitalálod, merre tart az életed. És az is jó, ha a gondolataid lehetőleg minden nap leírod legalább pár szóban, a jegyzeteket pedig elteszed. Ha új munkát keresel, tanulj meg rendesen kezet fogni, és öltözz fel bizalomgerjesztően: Banks szerint így aztán nem is kell feleslegesen aggódni, ugye. A modell szerint is kiemelten fontos, hogy legyen célunk, tervünk és építsünk jó kapcsolatokat – ezek nem csak boldoggá tesznek, de a munkában is segítenek –, és ha a munkánk jó, akkor ugye az életminőségünk is jó. A pénzügyeinket is jobb, ha tervezzük: egyszerűen írjunk fel minden kiadást és bevételt, rendezett kasszával az idegeink is kisimultabbak lesznek – tanácsolja a modell a typef.com-on.

+2. A boldogság állapot, nem pillanatnyi öröm!

A boldogság nem összetévesztendő a kitörő örömmel, világosít fel az intenseexperiences.com. Az extázis és örömérzet múló, felfokozott pillanat, ami nem tart és nem is tarthat sokáig. A boldogság egy nyugodtabb elégedettség, egy állapot, amit néha megszakít az öröm vagy épp a szenvedés pár perce-órája. Költőibben kifejezve: "a boldogság nem a víz színén úszó madár. A boldogságot nem zavarja meg a vízbe dobott, hullámokat vető kő, mert a boldogság maga a víz".

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.