Nagyon sokat gondolkodtunk azon, mi a bánatért ír könyvet arról bárki, hogy végigjárta a 800 km-es zarándokutat? Esetleg aláíratnak velük egy szerződést, amiben népszerűsíteniük kell valamilyen formában az utat, cserébe pedig kényelmesebb fekhelyet kapnak a zarándokszállásokon? Most úgy tűnik, talán azért, mert ez lenne a megvilágosodás maga: hogy nekik könyvet kell írniuk.
Amennyiben van is ilyen, egy caminós sem vallotta be nekünk. A másik lehetőség pedig csak az lehet, hogy baromira divatos lett intuitívnak lenni, magunkba mélyedni, megtalálni a belső békénket. Meg lehet ezt szerezni elég könnyen, ott van erre az egész New Age nevű baromság, meg a Coelho-könyvek ordas közhelybölcsességei, beléphetünk a leghülyébb szektákba, jógázhatunk, lehetünk kamubuddhisták, drogosok vagy alkeszok, de mindezekről még annál is több könyv szól már, úgyhogy aki mostanság vágyik megvilágásodásra, annak marad az, hogy végigsétálja a Szent Jakab utat.
Azt még nagyon könnyen el tudjuk képzelni, hogy a zarándok papírt, ceruzát, klaviatúrát ragad, hogy lejegyezze tapasztalatait az úttal kapcsolatban, de arra tényleg nem tudjuk a választ, hogy miért kell ezzel bekopogtatni egy-egy könyvkiadóhoz. Mert ha valaki tényleg átél különleges spirituális csodákat, megváltozik az élete, megtér, megtalálja a belső békéjét, akkor az igencsak intim dolog – ugyanannyira, amennyire az összes többi spirituális élmény, szertartás, ahol a vallásos ember találkozik az ő istenével. Intim, és senki másra nem tartozik, csak rájuk, kettejükre.
Zsolt, aki szintén végigjárta a caminót (és nem írt róla könyvet), ezt mondta az útról: „A csoda nagyon törékeny dolog, már attól, hogy kimondja az ember, már attól kisebb lesz.”
Persze, ha valaki áttolja az elcaminózást az erotika/horror/bulizás irányába, az megintcsak más élmény. Az lehet akár még érdekes is. Egyik munkatársam szintén megjárta az utat. Röviden így összegezte: „Jah, voltam, 30 napos osztálykirándulásnak tűnt, sok ivással, dugással meg gyaloglással. Aki akart, imádkozhatott meg önmegismerhetett is persze”, hosszabban pedig a blogjában olvashatunk élményeiről.
Tegyük hozzá, azért az azóta történtek fényében annak is lehet érdekességfaktora, hogy Hagyó Miklós is végigment az El Caminón.
Camino-könyvekből Dunát lehet rekeszteni
Az egy dolog, hogy mindenki könyvet akar írni a zarándokútjáról, de a kiadókat tényleg nem kényszeríti senki, hogy ki is adjanak mindent, amivel a sokadik camino-zarándok állít be hozzájuk. A könyvesboltok kínálatában mégis egymással versenyeznek az ilyen könyvek.
Shirley MacLaine Camino- könyvének ismertetőjében ezt olvashatjuk róla: „Shirley MacLaine csaknem három évtizede kezdett merész vállalkozásába, hogy megossza olvasóival a világ spirituális értelmezése terén szerzett tapasztalatait. Mondanivalójának elevenségét és érdekességét bizonyítja, hogy sikerkönyvei – Találd meg önmagad, Játék az élet, Benső útjaimon – a mai napig számtalan olvasót vonzanak.”
Tolvaly Ferenc sem adja alább 40 nap lélekúton című könyvében: "A Caminót, Szent Jakab útját a böjt alatt jártam meg. Ott jöttem rá, hogy van bennem egy belső tér, ahol minden megtalálható, amire szükségem van. A teljes összhang, a csend és a teremtő erő.” Tolvaly ezen kívül még két könyvnyi Caminot termelt az évek során. El Camino- Az út (ebből egy másfél órás film is készült), valamint még egyet, Emberségünk mértéke – Zarándokút Fatimátol Santiagóig címmel.
Tovább böngészve a Camino könyveket, még találunk egy Bidnay Csaba és Simon Brigitta munkáját dicsérő írást Együtt külön utakon – A mi Caminónk címmel, valamint egy másikat is, amit Polner Tamás és Varga Lóránt jegyez, a könyvük címe: El Camino de Santiago- Zarándoklat képekben és gondolatokban.
Sándor Anikó is bemutatta a maga Caminóját
Vágó István volt a sztárvendég Sándor Anikó El Camino – Az út, ami hazavisz című könyvének bemutatóján az Allee Librijének kávézójában. Vágó egyfajta provokátorként igyekezett érdekesebbé tenni az általában dögunalmas könyvbemutatókat. Sikerült is neki.
Sándor Anikó nem tartja magát "ezoterikus embernek", mint mondta, a zarándokutat azért járta végig, mert saját kérdéseire szeretett volna válaszokat kapni. Elmondta, mielőtt az utazás mellett döntött volna, felmondott munkahelyén, így elsősorban arra a kérdésre szeretett volna választ kapni a gyaloglás során, hogy miként élje tovább az életét. Számos "apró csodával" találkozott az útja során, ezek közül kiemelte, hogy előfordult vele: gondolataihoz a szembejövő zarándokok hozzászóltak. Arra a kérdésre, hogy mitől más az ő El Camino-könyve, mint Shirley MacLaine-é vagy Tolvaly Ferencé, Sándor Anikó azt felelte, hogy az amerikai színésznő kötete számára túlságosan "fantasy", míg Tolvaly Ferenc inkább az utazás kulturális aspektusait dolgozta fel. Őt viszont, elmondása szerint a kulturális díszletek leginkább csak kizökkentették, nem érdekelte egyik nagyváros sem, semmi turista-látványosság, csakis a belső békéjét kereste.
Vágó Provokátor István ezután új fejezetet nyitott a beszélgetésben a következő felütéssel: "Az egész könyvet átlengi valami nagyon finom erotika. Akarattal csináltad így vagy nem? Te magad is leírtad, hogy amikor elmentél, tisztába akartál kerülni két fontos dologgal az életedben, az egyik már nem tudom, mi volt, a másik pedig a férfiak voltak. Itt van két férfi is ebben a történetben. Az egyikük egy japán, akit Kaito álnéven szerepeltetsz. Ez egy létező pali, vagy nem létező pali?" – vette bulvárosra a figurát az exműsorvezető.
"Éppen a napokban törölt a Facebookon az ismerősei közül, mert szerintem észrevette, hogy sokan keresték. Nagyon könnyű rátalálni, mert hasonló a valódi neve, és a fotók alapján is beazonosítható. Sírva is fakadtam, amikor észrevettem, hogy törölt" – vallotta be elfúló hangon a szerző, mennyire létező a japán szereplője, bőszen kötve az ebet a karóhoz, nem, ez attól még nem szerelmi történet.
" De hát komolyan kérdezem, olvastad a könyvet? Mert ha igen, akkor te is tudnád jól, hogy ez nem szerelmi történet" - próbálkozott kitérni Vágó további firtatása elől, de a műsorvezető ügyesen a saját dugájába döntötte: " Pont ezért kérdezem. Nem akarsz visszamenni a Caminora, hogy megbeszéld magaddal, hogy ez egy szerelmi történet-e vagy sem?".
Zarándoklatra indult, fájdalmas vezeklés lett belőle
Vágó és az írónő ekkor egy darabig még elpingpongozgattak azon, hogy de igen, ez szerelmi történet, vagy de nem, nem az, végül a hosszas huzavonába belefáradva Sándor Anikó így próbálta definiálni a 25 éves japán fiúhoz fúződő nemszerelmét. „Találkoztam valakivel az úton, akivel a józan ész szerint ember nem találkozhat. Vannak akik azt mondják, hogy ez a lelkek útja, azt mondják, hogy az emberek ott ismerős lelkekkel találkoznak. És olyan módon találkozik az ember ismerős lelkekkel, hogy jön pl. egy 25 éves japán fiú, aki olyan dolgokat mond, és úgy viselkedik, ahogy neki nem kellene. Mintha ő valaki más lenne. Tehát ez a fiú, aki ott volt, engem rádöbbentett, rávezetett arra, hogy volt az életemben valami, ami mellett úgy mentem el, hogy nem vettem észre, hogy az életem egyik legfontosabb története volt, amit utólag bűnként éltem meg. Zarándoklatra indultam, és fájdalmas vezeklés lett belőle; egy olyan bűn miatt, amiről azt sem tudtam, hogy elkövettem. Erre pedig ez a fiú vezetett rá. Amikor én rádöbbentem arra, amire nekem rá kellett döbbennem, akkor ő fokozatosan elkezdett visszaalakulni azzá a 25 éves japán fiúvá, aki valójában volt. Az én caminómban ő egy statiszta volt, és amikor én rádöbbentem arra, amire kellett, akkor ő visszatért a saját caminójába. Az ő caminójának pedig valaki más volt a főszereplője, valószínűleg nem én.”
Vágó István ezek után próbált volna még a Miki néven megírt másik fickóról is faggatózni, de Sándor ehhez már tényleg fáradt volt, kategorikus nemmel tért ki minden próbálkozás elől. Mint mondta, minden benne van a könyvben, olvassák el. A könyvben amúgy azért a zarándokútról is esik szó, nemcsak a pasikról. De a címben feltett kérdésre Sándor Anikó könyvétől sem kaptunk választ.
Szent Jakab út
A Szent Jakab út – melyet gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak is neveznek – középkori zarándokút, Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén felfestve mindenütt megtalálhatunk. Az út mentén a bencések kórházakat és rendházakat építettek.(Forrás: Wikipédia)
