Karácsonykor már írtunk pár tippet arról, hogyan is lehet túlélni azt, amikor többszörösére nő az egy négyzetméterre eső családtagok száma. Persze a szürke hétköznapokon is előfordulhat, hogy hiába szeretünk valakit tiszta szívből, hirtelen idegesítő lesz a jelenléte, és nem kapjuk meg a napi szokásos magányadagunkat. De mit lehet tenni akkor, amikor a barátnőnk a lehető legrosszabb pillanatban akar elcseverészni velünk magánéletének legújabb fejleményeiről, ha éppen mereven bámuljuk a monitort és püföljük a klaviatúrát, amikor életünk párja a bevásárlólista felől érdeklődik vagy olyan családi, baráti programra vagyunk hivatalosak, amelyhez egyáltalán nem fűlik a fogunk.
Egy gyors és persze nem túl reprezentatív felmérés alapján a többség inkább homokba dugja a fejét, mondjuk nem veszi fel a telefont, offline módban rejtőzködik a Facebookon, beleássa magát egy könyvbe vagy felveszi a fejhallgatót, hogy kizárja a külső ingereket, mondjuk a közléskényszeres kollégát. Persze vannak olyanok is, akik egyszerűen nem tudnak nemet mondani, mert titkon azért igazi társasági lények vagy egyszerűen csak lelkiismeret-furdalásuk van. „A húgom képtelen nemet mondani bárkinek, mert úgy véli, ha majd neki lesz szüksége társaságra, akkor nem lesz senki, aki jöjjön. Így viszont mindennapra jut egy lelkizős-szakítós barátnő, és bár a húgom panaszkodik miattuk, szerintem élvezi, hogy fontoskodhat” – írta Réka, aki viszont emberkerülőnek vallja magát. „Nem is nagyon fordul elő, hogy csak úgy bejelentkezne valaki társaságnak. Nagy ritkán a munkára hivatkozva lemondok találkozót, ez viszont általában nem hazugság. Persze ilyenkor tudom, hogyha nagyon akarnám, meg tudnám szervezni, de nem akarom nagyon. Egyébként szerintem 35 felett ez a probléma már magától megoldódik, mert mindenkinek családja lesz, dolgozik, stb. szóval nem egyszerű spontán találkozni valakivel” – tette hozzá.
Hazudni ugyan nem szép dolog, de jó hatással van a kreativitásra. „Bár óriási erőfeszítés kell hozzá, de kedvesen mindenkinek elmondom, hogy menstruálok. Ha ez nem igaz, akkor is ez az indok, mert ezt megértik és még kedvesek is. A PMS-re is lehet hivatkozni ráadásul ez 2 hét a hónapban” – világított rá egyik ismerősünk arra, hogy miért is jó nőnek lenni. Ezt a kártyát egyébként nem csak ő szokta kijátszani, Mariann szerint ez az indok igazán univerzális, hiszen akkor is be lehet vetni, ha valakinek nincs kedve egy baráti találkához vagy egy randevúhoz a volt, a jelenlegi és a leendő pasival. Ismerősünk eszköztára egyébként kimeríthetetlen, a nemkívánatos bulinál például lehet arra hivatkozni, hogy nincs elég pénz, hogy sürgős munka akadt, hogy haza kell menni a szülőkhöz, hogy gyötör másnaposság, illetve, hogy éppen most szoktunk le a cigarettáról/ alkoholról és nem akarunk kísértésbe esni. A férfiaknál pedig lehet arra hivatkozni, hogy bocs, meggondoltuk magunkat, hogy még mindig a volt barátunkat szeretjük, de azért egy laza menet jöhet.
Vannak ennél különlegesebb módszerek is persze. „A munkahelyi jó barátnőmmel egyszer nagyon csúnyán összevesztünk, mert én éppen elég morózus voltam, nem nagyon volt kedvem társalogni. Miután kicsit lecsitultak a kedélyek, egy állatos példával szemléltettem, hogy miért alakult ki ez a helyzet. Megegyeztünk, hogy ennek az állatnak a neve lesz a kód, és ha kimondjuk vagy leírjuk, akkor adásszünet van. Ez körülbelül két éve volt, és azóta is alkalmazzuk, igaz, nem mindig, és ilyenkor van egy kisebb cicaharc” – számolt be a kissé szokatlan, de ezek szerint hatásos módszerről Petra. Hozzátette, ha tudjuk, hogy valaki igazán szeret minket, mondjuk a szüleink vagy a férjünk, akkor ezt csúnyán ki lehet használni, és bizony előfordul, hogy rácsapjuk a telefont az illetőre, mert tudjuk, hogy nincs tétje a dolognak, úgyis megbocsát.
Igen, ez nem szép dolog, de a Jezebelen nemrég megjelent egy cikk arról, hogyan is kell felnőtt módjára tudatni a szeretteinkkel, barátainkkal, hogy egy kis térre, levegőre van szükségünk. Jó, ha éppen szétdurran a fejünk az idegességtől és a pokolra kívánunk mindenkit, akkor persze nem olyan könnyű ezeket megvalósítani, de egy próbát megér.
Jelöld ki a határokat!
A személyiségünktől és a kapcsolat jellegétől is függ, hogy mekkora a kényelmi zónánk. Fontos, hogy legyenek emberek, akiket közel engedünk magunkhoz, de nem szabad, hogy teljesen feladjuk magunkat. Jane Adams, a Boundary Issues: Using Boundary Intelligence to Get the Intimacy You Want and the Independence You Need in Life, Love, and Work szerzője szerint az, hogy mennyit mutatunk meg egy embernek a belső világunkból, függ attól, hogy mennyire intim a kapcsolatunk, mennyire bízunk abban, hogy a másik fél nem ver át, nem bánt meg minket. Először magunkban kell tisztázni mindezt.
Mentalisták előnyben
Jo-Ellen Grzyb, a The Nice Factor: The Art of Saying No című könyv társszerzője azt tanácsolja, hogy soha nem feledkezzünk meg arról, hogy a szeretteink talán jól ismernek minket, de nem gondolatolvasók, és néha bizony fel kell őket világosítani az igényeinkről, szükségleteinkről. Ja, és persze érdemes ezeket minél hamarabb a tudtukra adni, mert ha csak magunkban forrongunk, nagyobb a valószínűsége annak, hogy előbb-utóbb sárdobolásba torkollik a helyzet. Erről szól a következő pont.
A harag rossz tanácsadó
Bármennyire is szeretünk valakit, ha a lehető legrosszabb pillanatban zavar minket, akkor bizony felcsattanunk, és talán politikailag nem túl korrekt módon közöljük fele, hogy hagyjon minket békén. Ilyenkor könnyű a másik nyakába zúdítani a frusztrációnkat, aki persze értetlenül áll majd az események előtt. Próbáljunk meg előbb lehiggadni, és csak ezután közölni vele, hogy mi is a helyzet. Ha lehet, lehetőleg minél egyszerűbben fogalmazzuk meg a mondanivalónkat, és ne vádaskodjuk, vagyis ahelyett, hogy a szemére vetnénk, hogy folyton alkalmatlankodik, mondjuk azt, hogy telefonálás közben nem nagyon tudunk koncentrálni, és várjon, amíg befejezzük, persze mindezt igazi úrilány módjára.
Ők is emberek
Susan Cain, a Quiet: The Power of Introverts in a World That Can't Stop Talkin című könyv szerzője szerint, ha úgyis szóba kerülnek a határok, ne csak magunkról beszéljünk, próbáljuk kideríteni, hogy a másik mire vágyik, az ő kéréseit is tartsuk szem előtt. Lehet, hogy mi a munkából hazaérve egy félórányi csendes pihenőre vágyunk, a partnerük viszont szeretné elmesélni, hogy mi is történt vele az irodában. Hogy lehet feloldani ezt a helyzetet? Egyeztetéssel, vagyis próbáljuk megbeszélni, hogy közvetlenül munka után igenis kell a félóra magány, utána viszont jöhet egy közös vacsora, amikor ki lehet vesézni az aznapi történéseket. Ha kialakul a közös megegyezésen alapuló napi rutin, akkor remélhetőleg búcsút inthetünk a mindennapos bonyodalmaknak.
Nem a te hibád...
Fontos tudatosítani a másik félben, hogy valójában nem tartjuk idegesítő lénynek, nem megy az agyunkra, egyszerűen csak szükségünk minden este egy félóra magányra, mert ilyenek vagyunk és kész. Vannak, akik társaság nélkül levegőt sem bírnak venni, és vannak, akik kicsit visszahúzódóbbak, introveltáltak, így megy ez. Susan Cain például nem szeret telefonálni, nem nagyon hívja vissza az embereket, de ezt közölte barátaival is, így tudják, hogyha nem hallanak felőle, akkor nem arról van szó, hogy egyáltalán nem kíváncsi rájuk.
Más lehetőség?
Ha a hosszú telefonbeszélgetésektől és a nagy SMS-párbajoktól kiver a víz, akkor ajánljuk fel valamilyen más lehetőséget a kommunikációra, mondjuk egy találkozót egy kávézóban. Ha pedig éppen nem vagyunk olyan állapotban, hogy meghallgassuk barátnőnk panaszáradatát a szakításról, akkor beszéljünk meg vele egy másik időpontot. Aki igazán közel áll hozzánk, annak elvileg ezt meg kell értenie, és értékeli azt, ha valamilyen megoldást ajánlunk fel.
