Akár egy egész életre megpecsételheti egy gyermek sorsát a szoptatás: egy kutatás szerint okosabbak, mint a tápszeres babák.
Miért imádja minden gyerek a dinókat? Több okuk is van rá. Megmutatjuk, hol láthatjátok testközelből a világ urait.
Az ókori emberek a 170 centiméteres átlagmagasságot sem érték el, de Napóleon sem számított különösebben alacsonynak.
Egy megfelelően megválasztott alkalmazás fejlesztheti, taníthatja a gyermeket, így a kütyüzés sem teljesen elvesztegetett idő.
Tömges megbetegedésekre számítanak az egészségügyben, ráadásul a legsérülékenyebbek körében.
Ezeknek a szakértői tippeknek a betartásával az iskolai élet könnyebben indul és sikeresebben folytatódik.
A gyerekek óvodai beszoktatása nemcsak az óvónőn és a gyermeken, hanem bizony a szülőn is múlik.
Gyereket vállalni, apává válni egyáltalán nem könnyű feladat. Erről vallanak most férfiak.
Reszketve várjuk mi, édesanyák a szeptembert, némi levegőhöz jutás reményében, pedig néha kikapcsolódni sem egyszerű.
Általános iskolai tanító segít eligazodni, hogy mi fontos a sulikezdő listáról, és mi még fontosabb.
Az intézménybe került, autizmussal élő gyermekeket és szüleiket egyaránt kihívások elé állítja a magyar oktatási rendszer: egy érintett mesél.
Nagy az érdeklődés a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok iránt. Az ötszörös túljelentkezés és a felvételi miatt érdemes jól átgondolni a jelentkezést.
Nem írni, olvasni és számolni kell tudni az iskolakezdésig a gyereknek, de például tisztában kell lennie az évszakokkal és a szülei nevével.
Pécs belvárosában, a Brummogdában nemcsak macit varrhatnak a gyerekek és felnőttek, hanem öltögetés közben elmondhatják gondjaikat, bánatukat.
Az iskolában szintet léphet a bullying, de nem csak ezért kell a szülőnek is anyai vagy apai mivoltában szintén szintet lépnie.
Sokunk iskolai ellenőrzőjének hátsó lapjait intők tömkelege színesítette. De még milyenek! Összegyűjtöttük gyerekkorunk legviccesebb beírásait.
A gyermek érkezése a családba nemcsak az anyáknál, de az apáknál is drámai változásokat okoz. Jobban kötődnek a kicsihez, mint évtizedekig gondoltuk.
Az iskolabuszos utazás a gyereknek öröm, a szülőnek segítség: egy budapesti kerületben ősztől elindulhat a szolgáltatás.
Az osztálypénzszedés gyakorlata bevett – de nem biztos, hogy teljesen legális, ahogyan kezelik egyes szülők.
Már nem tabu a szülés utáni depresszió, és mint kiderült, sokkal több nőt érint, mint gondoltuk. Egyetlen kismama sem hibás!
Az iskola, az óvoda közeledtével sokakban felmerül a vágy, hogy picit felfrissítsék a gyerekszobát. Összegyűjtöttünk néhány pénztárcabarát ötletet.
Sok szülő érzi, hogy nem érti a Z generációba tartozó gyermekét: ha veled is ez a helyzet, olvasd el ezt a cikket!
Az egyszerű szabás-varrás vagy farigcsálás valójában felér egy terápiával? Akár igen, akár nem, a háztartástanórákra igenis szükség lenne!
Az a gyerek, akit szinte soha nem dicsértek a szülei, felnőttkorában folyton azon fog tépelődni, miért nem elég jó ő sohasem.
A szeptemberi szorongás sajnos nagyon is létezik: a diák és a szülő is aggódik; hogyan indul majd a tanév. De mit tehetünk ellene?
Még mindig sokan ódzkodnak a házassági szerződéstől, ám az utóbbi években egyre többen élnek vele, főként a családi vagyon védelme érdekében.
Mikortól hívjuk egy gamer mániáját játékfüggőségnek? Máshol vannak a határok egy kamasznál, és máshol egy felnőttnél? Ennek jártunk utána.
Ezek a kozmetikumok és szépségápolási termékek komoly veszélyt jelentenek a gyerekekre nézve.
A tanév kezdete sok szülő számára jó hír, és ebben nincsen semmi szégyen.
Nemcsak Magyarországon, de az Európai Unióban is az a gyakorlat, hogy a bírósági perek 80 százalékában az anya kapja meg a gyerekeket.
Azok a szülők, akik két lábbal állnak a földön, azt gondolják, csupán a gyerek fantáziája lódul meg, amikor láthatatlan barátokról mesélnek.
Van egy tábor, ahová a gyerekek nem otthonról jönnek, és nem a saját szüleikhez mennek haza.
Nem kérdés, hogy az apák döntő szerepet játszanak gyermekeik fejlődésében, éppen ezért fontos, hogy a válás után is jelen legyenek gyerekük életében.
Az ikertestvérek általában különleges kapcsolatban vannak egymással, ám amit a Gibbons ikrek csináltak, az inkább már dermesztő.
Egy márka után nevezték el a gyereküket, akinek komoly gondokat okozott ez a döntés. Nem csak egyszerű iskolai gúnyról van szó.
Érdemes elautózni egy félkontinensnyi távolságra a pár hónapos gyerekkel? A válasz nem egyértelműen igen vagy nem. Gyermekpszichológus válaszol.
Csodával határos módon a századik életévét betöltött nő a mai napig dolgozik, és hallani sem akar a nyugdíjról.
A bohócdoktorok mindent megtesznek azért, hogy a gyerekekkel elfeledtessék a betegségüket. De vajon kik ők, a bohócruhába bújt nevettetők? Elmesélik.
A gyerekdivat fogalma a 20. században alakult ki: sokáig hol hálóingben, hol rettentően kényelmetlen ruhákban járatták a gyerekeket.
Amikor megtudtuk, hogy egy lány milyen igazságtalan bánásmóddal szembesült, azonnal megkerestünk egy pszichológust a helyzet értékeléséhez.
Ezek a történetek megmutatják, hogy nem lehet felkészülni arra, ami a szülőszobán vár az anyákra. Van közöttük vicces, elgondolkodtató és szívszorító.
A seb gyors és szakszerű ellátásával jelentősen csökkentheted az elfertőződés esélyét, ezért fontos, hogy időben megtedd a megfelelő lépéseket.
A piszkos homok sokféle betegséget okozhat: fontos tisztán tartani!
Anyává válni óriási változás a nők életében. Sokan romantikus elképzeléseket dédelgetnek a terhességről, a szülésről, pedig a valóság sokkal nehezebb.
Nádudvari Péter idén is „harcba száll” egy súlyosan beteg gyermek megsegítése érdekében. A kilométerek már megvásárolhatók.
A munkáltató nem mindent kérdezhet meg egy állásinterjún, mégis gyakran érdeklődnek kínos dolgokról. Erről mesélnek a gyesről visszatérő anyák is.
Az úszás megtanulása előtt is élvezheti a gyerek a vizet, ha megfelelő eszközöket használunk – és betartunk egy fontos szabályt is mellé.
Nagy szerencse, hogy elég csak kicsit jobban figyelnünk a gyerekszájra, és már nehéz is komolynak maradni. Humorral tényleg minden könnyebb.
Az anyatejnek számos előnye van. Tanulmány bizonyítja, hogy egyebek között azok, akiket szoptattak, jobban teljesítenek a matekérettségin.
Vannak, akik a kapu előtt alszanak, hogy övék legyen a szabad hely. A nyaralók teljesen megőrültek ebben az üdülőparadicsomban.
A gyerekek nyári programjainak szervezése súlya alatt sokan törnek meg nyáron – pedig nem attól lesz jó a szünidő, ha sok a tennivaló.
Az anyatejgyűjtésnél az egyik legfontosabb tényező a biztonság, ezért nem javasolt az internetről, ellenőrizetlen forrásból beszerezni.
A tinédzserek internethasználata nyáron megugorhat, ennek pedig megvan a következménye.
Egyedülálló módon segítenek a nőknek, hogy jobb esélyekkel induljanak a vállalkozók között. Az alapítóval, Batthyány-Schmidt Margittal beszélgettünk.
A gyerekek szeretik minél előbb tudni, mikor lesz iskola, hogy onnantól várhassák a szüneteket.
Tájszólással beszélő laptop, zenélő bili, villogó lufi drága pénzért? A legfeleslegesebb játékok és egyéb holmik, amiket gyanútlanul megvettünk.
A gyerekszépségversenyek szigorú, de a felnőtt változattól eltérő megmérettetései igazi erőpróbának ígérkeznek energia, idő és pénz szempontjából.
A mesékben sokszor úgy érezhetjük, mintha kötelező elem lenne, hogy a főhős egyik vagy mindkét szülőjét elveszítse.
Akár egyetlen gyermekkorunkban elhangzott szülői mondat is örökre belénk éghet. Felnőtteket kérdeztünk a rossz emlékekről és pszichológust a miértről.
A családi utazás extra felkészülést kíván, ezért megkérdeztük, hogy milyen támogató lehetőségeket kérhetnek a szülők.