Ha azt szeretnéd, hogy jó legyen a gyerek matekból, erre figyelj már csecsemőkorban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Régóta tudjuk, hogy az anyatej a kisbabák legideálisabb tápláléka, nemrég azonban kiderült, hogy a hosszabb ideig tartó szoptatás a gyermek későbbi tanulmányi eredményeire is hatással lehet.

A szoptatásnak számos elismert előnye van. Azonban még mindig sok vita folyik arról, hogy a szoptatás a gyerekeknek jelent-e bármiféle kognitív előnyt, például befolyással lehet-e a gondolkodásukra, az emlékezőképességükre vagy a döntéshozatalukra. Az Oxfordi Egyetem kutatói bebizonyították, hogy több tantárgyból is jobban teljesítenek az iskolában azok, akiket hosszú ideig tápláltak anyatejjel. 

Az anyatejjel tápláltak jobban vizsgáztak

Az Oxfordi Egyetem kutatócsoportja több mint 18 ezer gyermeket figyelt meg az Egyesült Királyságban. A 2000 és 2002 között született gyerekek egyharmadát sohasem szoptatták, a többieket pedig különböző időtartamokig. Az utóbbi csoportba tartozóknak csak a 9,3 százaléka kapott anyatejet legalább egy évig. A gyerekek fejlődését nagyjából háromévente követték, egészen 22 éves korukig. 

A kutatók olyan gyerekeket figyeltek meg, akiket legalább egy évig szoptattak
Fotó: Antonio Hugo Photo / Getty Images Hungary

A fiatalok tanulmányi eredményeit elemezve a kutatók megfigyelték, hogy azoknak, akiket hosszabb ideig szoptattak, jobb tanulmányi eredményt értek el. Akiket legalább 12 hónapig szoptattak, közülük 19,2 százaléknak nem sikerült az angolérettségije, míg azoknak, akiket soha nem szoptattak, 41,7 százaléka vallott kudarcot a vizsgán. 

Azokat, akiket legalább 12 hónapig szoptattak, 28,5 százaléka ért el kimagasló eredményt, szemben a másképp etetett gyermekek 9,6 százalékával.

Matekból is sokkal jobban teljesítettek

Matematikából is sokkal jobb eredményt értek el azok, akiket legalább egy évig anyatejjel tápláltak. A matematikaérettségi-vizsgálatban a legalább 12 hónapig szoptatott gyermekeknek csak 23,7 százaléka bukott meg a teszten, szemben a soha nem szoptatott gyermekek 41,9 százalékával, míg a legalább egy évig anyatejjel táplált gyermekek 31,4 százaléka ért el magas pontszámot szemben a másként etetett gyermekek 11 százalékával.

A vizsgálatot követően a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy azok a diákok, akiket legalább egy évig szoptat az édesanyjuk, 39 százalékkal nagyobb valószínűséggel teljesítenek jobban mind a matematika-, mind pedig az angolvizsgán, illetve nagyobb valószínűséggel az érettségi vizsgán is jobb általános teljesítményt nyújtanak.

Akiket szoptattak, intelligensebbek is

Ám az anyatejes táplálás kognitív képességekre gyakorolt hatását más kutatások is alátámasztják, bizonyítva azt, hogy a szoptatás javítja az intelligenciát és az IQ-t.

A kutatások szerint azok a gyerekek, akiket szoptattak, okosabbak lehetnek
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

Egy tanulmány 3500 gyermeket követett figyelemmel a serdülőkoron át egészen a felnőttkorig. A tanulmány kimutatta, hogy 30 éves korukra azok, akiknek gyermekkorukban elsődleges táplálékforrásuk az anyatej volt, jobban teljesítettek az intelligenciateszteken, felsőfokú végzettségük és magasabb jövedelmük is volt.

Egy másik, az előzőnél kiterjedtebb tanulmány csaknem 14 ezer egészséges, szoptatott babát követett nyomon 6,5 éves korukig. A gyerekek intelligenciáját és tanulmányi eredményeit orvosok és tanárok értékelték, akik arra a megállapításra jutottak, hogy igen erős a kapcsolat a kizárólagos, hosszú távú szoptatás és a gyermekek kognitív fejlődése között. 

Mi lehet az anyatej titka?

Arra vonatkozóan, hogy mi lehet az anyatejjel táplált gyerekek sikerének titka, megoszlik a kutatók elképzelése. Vannak, akik úgy vélik, hogy a szoptatott gyermekek azért teljesítenek jobban, mert nagyobb valószínűséggel nőnek fel olyan környezetben, amely támogatja a kognitív fejlődésüket. 

Mások rámutatnak arra, hogy az anyatej olyan esszenciális zsírsavakat tartalmaz, amelyek elősegíti az agy és az idegrendszer fejlődését, ezért úgy vélik, ha a gyermek anyatejet kap, az elősegíti a kognitív képességek fejlődését is.

Ez a felfedezés az oka annak is, hogy esszenciális zsírsavakat adnak a csecsemők táplálására szolgáló tápszerekhez is, ezzel támogatva az agy és a szem fejlődését. Azt azonban a tudósok még nem tudják, hogy a tápszerhez adott esszenciális zsírsavak ugyanolyan hatással vannak-e az agyra, mint azok, amelyek természetes módon megtalálhatók az anyatejben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.