Nem állítom, hogy mentes lennék a fenti gondolatok hosszas latolgatásától – ugyan nálunk évek óta egy fix tábor szerepel a nyárban, rögtön az elején egy úszótábor képében, de a nyaralás és a városban töltött napok idejére a további extra időtöltések megszervezésén nekem is sokat jár az agyam. Azt, hogy időnként túl sokat is, akkor látom igazán, amikor éppen nincsen semmilyen kötött programunk, a gyerekek pedig beleengedhetik magukat az igazi nyárba.
A gyerek élvezi a nyarat drága programok nélkül is
Igen, nagyon élvezték azt, amikor elmentünk az állatkertbe, rettenetesen örültek annak a néhány alkalomnak is, amikor lovagolhattak, de sok olyan tevékenységet is hoz spontán a nyár, amelyben a kicsik önmaguk találják meg örömüket. Amikor eléjük kerül egy régen látott játék, vagy egy kedvencet elkezdenek egészen másként játszani, mint korábban szokták.
Amikor rájönnek, hogy a színező oldalait közösen is használhatják, alaposan megbeszélve, ki melyik felületet milyen színnel tölti majd ki.
Vagy akkor, amikor levedlett bogárpáncélra bukkannak a természetben, esetleg kavicsokat hurcolnak elém, „ezt tedd el, anya!”. És olyankor is, amikor a Duna szélén építenek templomot kövekből, gyűjtik a kacsatollat, egy-egy uszadék fáért térdig gázolnak a vízbe, a végén aztán úgyis sikerül legalább derékig csuromvizesen távozniuk.

Nem a pénz számít
Persze, egy nagyon fontos dologra ehhez is szükség van: időre, amit rá tudunk szánni arra, hogy lemenjünk egy folyóhoz, egy parkba, egy erdőhöz, az unokatestvérekhez, a barátokhoz.
Élményekre ugyanis valóban szüksége van a gyereknek nyáron, de ezek nem feltétlenül a legdrágább aquaparkba szóló belépőt, az all inclusive gyerekbarát szállodás nyaralást vagy hasonlókat jelentik.
Ha egy gyerek szemén keresztül figyeled a világot, hamar kiderül, hogy legalább ugyanekkora élmény egy szalonnasütögetés, fél óra pacsálás egy vizes játszótéren, és bizony legó helyett megteszi a kavics is.
Nálunk a nyár egyik legfontosabb kelléke például egy hernyó alakú fadarab: a fiam majdnem megsiratta, amikor azt hitte, ottfelejtettük erdei szállásunkon. Ugyanígy őrizgetik a botokat, kacsatollakat, és ezekről számomra érthetetlen módon legtöbbször pontosan meg tudják mondani, mi honnan származik, akár évek távlatából is.
Nem kell rengeteget fizetned az élményekért
A másik, ami a kicsik számára fontos, a társaság. Igen, nagyon jó nekik, ha szüleikkel tölthetik a nyarat, de ugyanennyire jó, ha a nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, unokatesók, legjobb barátok, a hozzájuk legközelebb álló emberek is időről időre ott vannak, és velük oszthatják meg az élményeiket. Ez lehet a vadkempingezés ugyanúgy, mint ha fennmaradhatnak egyszer este tízig szentjánosbogarat nézni, vagy megcsodálhatják az érintetlen természetben is a csillagos eget.
Bármennyire is hisszük, hogy a mai, alfa-generációs gyereket már csak a tablet érdekli, ez nem igaz:
az apró csodákra épp úgy rá tudnak csodálkozni, mint ahogyan valóban élvezni tudják a Mancs őrjáratot vagy a Ninjagót is.

Épp ezért ne csak a drága nyaralást, a borsos árú belépőket szánjuk rá, hanem időnket és fantáziánkat is, és keressük meg azokat az apró élményeket, amelyek mellett észrevétlenül telhet az idő. Most hadd sarazzon két órán át a gyerek örömére, legfeljebb majd tetőtől talpig lemossuk. Program lehet egy egyszerű palacsintasütés is, de nekik élmény az is, ha együtt főzzük be az aktuálisan megérett gyümölcsből készülő lekvárt. A nyár a kísérletezés ideje is: még téged is meglephet, mennyi dolgot élvezhettek együtt, kötetlenül – szoros programnaptár nélkül.

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!
Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.
MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!
Tekintsd meg ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés