Élménybánya: még egy szuper múzeum gyerekkel
Szenzációs hely csillében utazással, működő és működtethető makettekkel, kicsiket, nagyokat, fiúkat és lányokat is elvarázsolja.
Szenzációs hely csillében utazással, működő és működtethető makettekkel, kicsiket, nagyokat, fiúkat és lányokat is elvarázsolja.
A téli szünet egy eléggé ellentmondásos szabadság, mert így év végére már mindenki úgy érzi, hogy állatira, sőt, még annál is jobban megérdemli, hogy végre másfél-két héten át békén hagyják, és ne kelljen semmit se csinálni. Másrészt viszont, ha jobban belegondolunk, mennyivel jobb lenne, ha ez a szabadság nyárra esne, amikor nincs hideg, sötét, és nem szállt el, huss, a család összes pénze ajándékokra, valamint nem lenne majdnem minden zárva.
Idén is megkaptuk a Google-től az év leggyakoribb keresőszavainak a listáját. Érdekes olvasmány, látlelet, hogy mi érdekelte a magyar internetezőket (vagyis nagyjából mindenkit), mi foglalkoztatta az embereket a leginkább az évben. Például a fidget spinner, meg a műtakony.
Egy gyermekorvos szerint a szívnek és az agynak is jót tesz, ha legalább néhány hétig közvetlenül az anyjuk mellett maradhatnak a babák.
Az ünnepek a nagy zabálások és a testképzavaros kiborulások ideje, de nem muszáj így lennie.
Mennyit kell ma várnia annak, aki örökbe szeretne fogadni egy gyereket? Hogyan zajlik a folyamat, mire készülhet az, aki örökbefogadásra szánja el magát. Zsófi elmesélte csodálatos történetüket.
Utálod a telet? A gyerekeid is? Pedig december 21. az év legrövidebb napja, vagyis ma kezdődik a csillagászati tél, ami egyben azt is jelenti, hogy lesz még egy pár sötét délutánunk tavaszig. De ez nem jelenti azt, hogy a lakásban kell ülni márciusig, vegyetek példát a norvégokról, náluk fél évig fel sem kel a nap, mégsem fordulnak be. Hogy csinálják?
Mit csinál a tanár, aki ledobja az ékszíjat a diákjaitól? Hát viccelődik. Lazulós tartalom következik az év utolsó tanítási napjára.
Összeírtunk néhány programot, amelyet karácsony előtt vagy két ünnep között élvezhetsz a gyerekekkel.
Nem kell mindenáron rendet vágni ebben a generációs dzsungelben. Pont elég, ha nem mordulunk rá a gyerekre, vagy az unokára, ha felugrál az asztaltól, mert ha dühösek leszünk, attól az ünnep ugyan tönkremegy, de az unoka nem jön vissza csendben üldögélni közénk. Inkább dobjunk össze egy jó salátát, csináljuk velük közösen néhány vicces szelfit, és élvezzük azokat a perceket, amiket két chat között nekünk szentelnek.
Ha rugalmas és ellenállóbb felnőttet szeretnél faragni a gyerekedből, nem árt, ha minél hamarabb tiszta vizet öntesz a pohárba.
Minden gyerek, akit zaklatnak, vagy bántalmaznak, arról ábrándozik, hogy bárcsak lenne egy szuperhős barátja, aki a megfelelő lélektani pillanatban megjelenne, és jól ellátná a zaklatók baját. Ebből a szempontból Keaton Jones álma valóra válhatott, habár, kétségtelenül jobb lett volna, ha egyáltalán nem is zaklatták volna! A története ezzel együtt erősen tündérmesébe illő, néhány erős csavarral. Reméljük, ezt ő is így gondolja.
Ajándékcsomagokat osztott a beteg gyerekeknek a TASZ. A Tűzoltó utcai gyermekklinikán jártunk, most önszántunkból.
Jó pár olyan módszer létezik, ami a gyerek jobb belátásra bírása helyett csak ront a helyzeten.
Később is jól jöhet még a dínómánia, könnyebben és gyorsabban tanulnak ugyanis azok, akikre jellemző, hogy egy időre teljesen eltűnjenek a dinoszauruszok vagy épp az autók világában.
Hibát követ el, aki nem oltatja be magát és a gyerekét influenza ellen - állítja a népszerű gyerekorvos, dr. Novák Hunor, nemzetközi ajánlásokra hivatkozva. Magyarországon 3 éves kor alatt ugyan hivatalosan nem áll rendelkezésre oltóanyag, ugyanakkor a Házi Gyermekorvosok Egyesületének ajánlása szerint hat hónapos kortól nyugodtan beadatható az egyik vakcina.
A legtöbb, még gyermektelen fiatal azért szeretne gyereket, mert azt hiszi, sok lesz az életében a nevetés és a vidámság. Minden tizedik pár viszont tudatosan választja a gyermektelenséget, ez a téma azonban még mindig tabu.
Egy új kutatás egészen más szemszögből is megvilágítja, miért olyan fontos a csecsemők ölelgetése.
Amikor a vártnál jóval korábban születik meg egy baba, az nemcsak az anyának, de az apának is nehéz. Több szempontból is fontos lenne, hogy az apák is jelen lehessenek a baba mellett: segítenek, támaszt nyújtanak az édesanyának, bevonhatók a baba körüli napi teendőkbe, új, az anyától eltérő ingereket adnak a babájuknak. Nem utolsósorban az édesapáknak is szükségük van a koraszülés okozta trauma feldolgozására.
Boldizsár Ildikó néprajzkutató, meseterapeuta önismeretről, királylányokról, filmekről, pihenésről mesélt nekünk.
Az állóképesség és a motoros képességek fejlesztése a szürkeállomány mennyiségére is jótékony hatással lehet.
A dundi babákat szeretjük, a nem evő gyereket igyekszünk megtömni, pedig ezzel többet ártunk, mint használunk.
Egy amerikai felmérés szerint a palackozott vizet ivó gyerekeknek több lyukas foga van. Megnéztük, milyenek a hazai vizek fluoridtartalom szempontjából.
A saját viselkedésünk az, amivel a leghatékonyabban átadhatók a vonatkozó szabályok.
Az örökbefogadás rengeteg várakozással és nehézséggel jár, ezek feldolgozásában és az érkező gyermekkel való összehangolódásban segíthet a mozgás- és táncterápia. Oláh Dóra és Ruskó Rita táncterapeutákkal beszélgettünk.