Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem kell mindenáron rendet vágni ebben a generációs dzsungelben. Pont elég, ha nem mordulunk rá a gyerekre, vagy az unokára, ha felugrál az asztaltól, mert ha dühösek leszünk, attól az ünnep ugyan tönkremegy, de az unoka nem jön vissza csendben üldögélni közénk. Inkább dobjunk össze egy jó salátát, csináljuk velük közösen néhány vicces szelfit, és élvezzük azokat a perceket, amiket két chat között nekünk szentelnek.
A hétköznapi életben nagyon ritka jelenség, hogy annyi generáció tartózkodik egy fedél alatt, mint éppen karácsonykor. Célszerű megérteni és elfogadni ezeket, mert a háború előtt született Veteránok, a háború utáni Baby Boomerek, az 1965 és 80 közötti X-esek, a rendszerváltás idején felcseperedő Y-osok, az internetkorba beleszülető Z-sek és a még csak legfeljebb 7 éves Alfák mindegyik csoportja hordoz olyan generációs jegyeket, amelyeken nem tud, és nem is akar úrrá lenni.
A különbözőségünkből pedig jön a morgás, az elégedetlenség, akár a veszekedés, és a milyenek már ezek az öregek/szülők/fiatalok/gyerekek. Megannyi égető, és feszültségkeltő kérdés, aminek hátterében a generációs jegyek állnak. Cikkünk szerzője, Steigervald Krisztán, a 6generacio.hu intergenerációs szakértője azt mondja, fontos, hogy megértsük egymás mozgatórugóit, mert az segít a feszültségek feloldásában.
A generációs jegyek ugyanis a világlátás, a szemlélet, a szokások és a sajátos beszéd olyan egyvelegei, amelyek bár szerzett tapasztalatokon alapulnak, mégis mélyen gyökereznek és bemerevednek a generációk tagjaiba. Le- és megtagadni őket egyáltalán nem hatékony, és semmiképpen sem dobja fel az ünnepi hangulatot.
Feladatorientált öregek, őrlődő középkorúak és élményhajszoló fiatalok
Kezdjük talán mindjárt az evéssel, hiszen kár tagadni, hogy ünnep legtöbb konfliktusra okot adó része éppen ez. Ha nagymamán és a nagypapán múlik, akkor halászlét, töltött káposztát, és még nagyon sok mindent rakunk az asztalra, de mindegy is, csak sok dolog legyen vele, mert az öregek gondolkodása reménytelenül feladatorientált, így hát igen, feladatként élik meg a karácsonyt is. Ki ne ismerné a nagyit, aki akkor sem ül az asztalhoz, amikor már mindenki eszik.
Ne zsörtöljünk vele. Az ő szeretetnyelve az etetés, ami most ráadásul végre feladatként is jelentkezik, gondoljunk bátran arra, hogy most van elemében.
Ha középgenerációs X-esek döntenek a menüről, akkor képbe kerülhet a pulyka, és az is lehet, hogy a bejglit nem ők sütik, hanem megrendelik egy nagymamapótló kézműves műhelyből.
Drága mama, nem kell ezen kiakadni, az X-esek őrlődnek a hagyományok és az újdonságok, nagypapák és unokák között, de egész életükben ezt csinálták.
Ők azok, akiknek valahogy folyton váltaniuk kell. Kulccsal a nyakukban nőttek fel egy ostoba rendszerben, aztán ott álltak egy új rendszer kapujában, tele lehetőséggel, de nagyon kevés követhető mintával.
Feltalálták nekünk az internetet, de az a fejükre nőtt, és már csak kapkodják a fejüket, hogy már megint mi az az új alkalmazás, amivel a gyerek üzent az iskolából. Az állandó útkeresés az X-esek meghatározó generációs jegyévé emelte a bizonytalanságot, és azt is, amivel erre reagáltak, a maximalizmust. Nekik nem jó az akármilyen bejgli, és rosszul vannak, ha nem sül át a hal, vagy nem örül mindenki az ajándéknak. Ettől aztán feszültek, ne tegyünk rá még egy lapáttal.
Ha az Y-osokat kérdezzük, mindegy, mi lesz a kaja, lehet vietnámi is, csak ne nekik kelljen elkészíteni, sőt, lehetőleg senki ne dolgozzon ételekkel karácsonykor, mert az azért zavarja a lelkiismeretüket, és különben is, milyen ünnep az ilyen, hozza inkább házhoz valaki a kaját. Ja, és a halászlé – hacsak nem bográcsban készül – meg a töltött káposzta nehezen fotózható, és egyáltalán nem mutat jól a Fészen, legyen inkább valami más.
Hagyjuk őket, hadd osszák meg az ünnepek örömét az ismerőseikkel is, mert nekik nem mi vagyunk az igazodási pont, hanem a lájk.
A Z-sek – bár ők sem szeretnék nézni, hogy valaki karácsonykor a konyhában tölti az ideje nagy részét – mégiscsak megszavaznák, hogy a rántott csirke a nagymamáé legyen, mert az a legjobb. Csakhogy egy fél combnál többet biztos nem ennének abból sem, mert olajban sült, tele van szénhidráttal. Nekik viszont holnap is jól kell kinézniük, ezért célszerű tőlük távolabb leültetni a nagymamát, mert ő viszont személyes sértésként éli meg, ha az unoka nem eszi meg a „csak neki” készített csirkét.
Nem kell mindenáron rendet vágni ebben a generációs dzsungelben. Pont elég, ha nem mordulunk rá a gyerekre, vagy az unokára, ha felugrál az asztaltól, mert ha dühösek leszünk, attól az ünnep ugyan tönkremegy, de az unoka nem jön vissza csendben üldögélni közénk. Inkább dobjunk össze egy jó salátát, csináljuk velük közösen néhány vicces szelfit, és élvezzük azokat a perceket, amiket két chat között nekünk szentelnek.
Az élmény, mint ajándék a nagyinak nem biztos, hogy ajándék
Ha felkészültünk az evésre, nézzünk szét az ajándékok háza táján. Egyre nagyobb divat élményt adni karácsonyra. A magyarázat viszonylag egyszerű, a funkcionális ajándékok a zoknitól a háztartási eszközökön át kimentek a divatból, mert mindenki megveszi magának, ami kell. Az ágynemű, vagy a tévé, ami régen a hozomány része volt, az most beszerezhető az Ikeában, vagy ha ott nem, akkor a Jófogáson vagy a turiban.
Szépséget ajándékozni is kockázatos egy olyan korban, amikor a lakásbelső legfőbb értéke a letisztultság, az egyneműség és a tárgyak hiánya. Ami régen dísz volt, az ma porfogónak minősül, és különben is, hogy fog illeszkedni az, amit adok, annak az elképzeléseibe, aki kapja? Ha illeszkedik, miért nincs még neki ilyesmije?
Már önmagában a funkcionális és a szép ajándékok eltűnése is generációs jelenség, de az élmény ajándékozásnak van egy sajátos alfaja, amiben a generációs jegyek még jobban tetten érhetők, és ez saját magunk adományozása.
Amikor a fiatalabb X-es és Y-os fiúk, lányok, párok és családok közös programot, színházat, wellness hétvégét, kiállítást ajándékoznak az idősebbeknek úgy, hogy azon maguk is részt vesznek, akkor voltaképpen nem történik más, mint hogy saját magukat, a velük töltött órákat adják ajándékba a felmenőknek.
Ebben a gesztusban a konfliktuskerülő X-esek minden őrlődése benne van: nem tudtak ellenállni az élménykereső Y-osok és a haszonelvű Z-sek nyomásának, és ki tudja, tán „az öregeknek” is jót tesz egy kis kiruccanás. Hát nem. A Baby Boomerek nem szeretik csak áztatni magukat karácsonykor, ha elmegyünk valahova, ők akkor ott is dolgozni fognak.
„Majd mi vigyázunk a gyerekekre, ti csak menjetek szórakozni, kislányom” – nagyjából ez a maximum, amit ki lehet hozni a helyzetből, de talán nem ezt akartuk (de lehet, hogy igen?). Mielőtt tehát magad és szeretteid szabadidejét adnád ajándékba a felmenőknek, gondolkodj el azon, hogy ők minek örülnek igazán. Nem kell ebből mindent elfogadni, de adj teret annak, hogy úgy is ünnepelhessenek, ahogy nekik jó.
A nagy társasjáték paradoxon - engedd el. Engedd csak el
Ugyancsak tipikus karácsonyi ajándék a társasjáték, mi is minden évben ilyenkor írjuk meg a társas toplistákat, és nem véletlenül. Ám amikor az ember lomtalanításkor a tízedik társasjátékot dobja ki, hogy aztán a még hiánytalannak mutatkozó 20-at becsomagolja a mikulásgyárnak, az 5 bontatlant pedig feldobja a Jófogásra, akkor óhatatlanul adódik a kérdés, mit rontottunk el, hogy ezekkel a játékokkal egynél többször soha nem játszott a család.
Nos, a válasz elég egyszerű, a bennünk élő társasjátékos a múlté. Pont úgy a múlté, mint a bukósisak nélküli sízés, az udvari indiánosozás, az egyedül iskolába, vagy edzésre járás, vagy az utcán lógás. Ha X-es vagy, és nőnek fel a gyerekeid, pontosan tudhatod, hogy a gyerekkorodból gyakorlatilag semmit nem tudsz megmutatni a csemetéidnek. Hol van a bicska, a csúzli, a gágyé, vagy a tikitaki, hol vannak a verekedések, az ugrálókötél és az ugrálógumi gatyamadzagból?
Mindezek sehol sincsenek, és ennek a karácsonykor a gyereknek adott társasjáték a legjobb megtestesítője. A társasjátékban keressük az elveszett és át nem adható gyerekkort, ezzel fejezzük ki azt a reményünket, hogy el tudjuk csábítani a gyereket a gép elől, le tud még ülni a család a nagy asztalhoz, és tudunk együtt lenni úgy, ahogy az a mi emlékeinkben él. Fájdalom, ez a fajta együttlét javarészt a múlté, és vele együtt múlté a társasjáték is. Ha nincs így, akkor örülj. De ha így van, próbáld meg elfogadni, hogy ez sem bűn.
A ma 0-7 éves Alfák, és a 7-22 éves Z-sek már egy másik világ szülöttei, és rossz úton járunk, ha nem tanuljuk meg ezt elfogadni. Ha nem hisszük el, hogy a Minecraft kockái között shotgunnal mászkálni a virtuális térben, pont ugyanazzal az adrenalinlökettel jár, mint amikor a hunyó közelített a búvóhelyükhöz, akkor a gyerek egész világát tagadjuk meg saját generációs beszűkültségünk miatt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ami a gyerekeinkkel történik az jó, arról van szó csupán, hogy a világuk megtagadása nem célravezető. Sokkal inkább a megértésére kell törekednünk, és akkor talán a karácsony is békésebb lesz majd.
Hol karácsonyozunk? Mármint, hogy nem otthon????
Persze ezzel kellett volna kezdeni, hiszen ma már egyáltalán nem triviális, hogy otthon karácsonyozunk. Olyannyira nem, hogy lényegében minden kutatás szerint karácsonykor telt ház van lényegében az összes magyarországi hotelben, panziókban, vagy vendégházban. Valóban, magunk is tapasztaljuk, hogy a környezetünk óvodás vagy iskoláskorú gyereket nevelő tagjai közül mind többen ugranak ki a hagyományos otthon karácsonyozás keretei közül, és utaznak el valahova. Ezzel párhuzamosan egyre több szórakozóhely tart nyitva karácsonykor, mind többen mennek ilyenkor is barátokkal, ismerősökkel találkozni kocsmákba, vagy koncertekre, sokszor nem a családi ünnep helyett, hanem az után.
Az idősebb 52-67 éves Baby Boomerek és a náluk is idősebb veteránok számára mindez természetesen felfoghatatlan. Hogyan lehetséges, hogy X-es gyermekünk a fektetés után elmenne itthonról, Y-os vagy Z-s unokánk meg szíve szerint meg sem várná a vacsorát, itt fészkelődik már a gyertyagyújtás óta (apropó, kinek van még valódi égő karácsonyfa-gyertyája?). Nos, nem arról van szó, hogy „nem tudják már jó dolgukban, mit csináljanak”, hanem sokkal inkább arról, hogy ezek a generációk kinek akarnak megfelelni.
A mostani nagyszülők generációja számára kiskorukban gyorsan egyértelművé tették, hogy hol lakik az úristen, kikre kell felnézni, ki a tudás letéteményese (fiatalabbak kedvéért: hát az idősebbek), addig ez már az X-eseknek nem volt teljesen egyértelmű, az Y-osok és a Z-sek pedig már egészen mást gondolnak erről. A kulcsos gyerekként felnőtt X-esek javíthatatlan összejárók, és bár tisztelik a hagyományt, most jutottak el odáig, hogy ráeszméltek, mások azt teszik, amire ők egész életükben vágytak, nyugodtan karácsonyoznak anélkül, hogy nekik kellene mindenkinek megfelelniük.
Az Y-osok is elvágyódnak otthonról, mert bár társadalmi kapcsolataikat sokkal inkább a neten, semmint kocsmákban, vagy házibulikban személyesen építgetik, számukra az élménykeresés azt diktálja, hogy ne maradjanak le semmiről. Ha lehet síelni is karácsonykor, akkor síeljünk – mégiscsak izgalmasabb, mint otthon lenni. A kamaszok, vagy kamaszkorból éppen kinőtt Z-sek számára a hagyomány, vagy bármiféle lojalitás megkötöttséget jelent csupán, amivel szemben ők mindig arra tartanak, amerre a következő pillanatban jobban érezhetik magukat. Ha ez egy wellness szálló akkor ott, ha az ünnepi vacsora után egy koncert, akkor ott.
Nem annyira lázadás ez a részükről, mint inkább generációs kényszer, amelyben idősebbek és fiatalabbak is akkor járnak jól, ha megértik és elfogadják egymás szempontrendszerét. Ha a fiatalok elmennek, hát elmennek, Baby Boomerként gondoljunk inkább arra, hogy majd 27-én és 28-án itthon lesznek megint, és kedvünkre etethetjük őket és az unokákat.
