Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az „ördöglovas”, Sándor Móric sem lovai, sem a saját testi épségét nem kímélte, egyik lovasbalesete azonban végzetes következményekkel járt.
1805. május 23-án gyermeksírás verte fel a Sándor-család frissen felépült budai palotájának csöndjét. Az újdonsült apát, Sándor Vincét szigorú embernek ismerte a háza népe, aki sem három lányával, sem Sándor nevű fiával nem bánt kesztyűs kézzel. Az anya, Szapáry Anna grófnő ellenben angyali természetű, kedves teremtés volt, s ezúttal egy kisfiúnak adott életet, akit Móricnak kereszteltek.
A Sándor család 1803-ban jutott hozzá a budai telekhez, majd Sándor Vince megbízta Pollack Mihályt és Johann Amant, hogy klasszicista stílusban építsenek villát a család számára. A palota végleges formáját 1806-ban nyerte el; az akkoriban igen modernnek számító épület falai között azonban nem volt túl sok vidámság. Sándor Vincét súlyosbodó köszvénye egyre mogorvábbá tette, emberekkel nem szívesen találkozott, még egy futó találkozás erejéig sem: inkább átjárót építtetett a palota és a Várszínház között, hogy a rendszeres esti programnak számító színházlátogatások során se kelljen senkivel se beszélgetnie.
A lázadó fiú
Szapáry Anna próbálta fékezni az apai terrort, de a Sándor-gyerekeknek így is nehéz gyermekkor jutott. Szerettek volna szüleikkel tartani a színházba, s erre engedélyt kellett kérniük szüleiktől, azt azonban soha nem kapták meg: kérésükre a válasz minduntalan így hangzott:
„Nem szenvedhetem ezt az örökös koldulást!”
A gyerekek között Móric volt a leginkább lázadó természetű. Egy ízben engedély nélkül látogatott el a színházba, ezt követően azonban apja kegyetlenül megbüntette: „Ettől a naptól kezdve háromnegyed nyolckor szörnyű jelenet következett, záporozott a büntetés a makacs fiú fejére” – számolt be az esetről jóval később Móric lánya, Paula.
Apja eltiltotta a lovaktól
Sándor Vince, szokatlan módon, semmi olyasmire nem taníttatta fiait, amit a nemesi családoktól akkoriban elvártak: Móric sem az etikettet, sem az idegen nyelveket nem sajátította el intézményes formában, de a fegyverforgatás és a lovaglás is tiltott terület volt számára – sőt, apja haláláig még lovak közelébe sem mehetett.
Az idősebb fiú, Sándor 1819-ben végzetesnek bizonyuló tüdőgyulladást kapott. Apja ekkor megenyhült Móric irányába, a fiatal gróf pedig rövid idő alatt elsajátította a francia és olasz nyelvet, megtanult zongorázni és citerázni is. 1823-ban meghalt Sándor Vince, Móric mellé – mivel még kiskorú volt – gyámot neveztek ki. Nővére férje, gróf Keglevich Gábor csakhamar nagykorúsíttatta, Móric pedig átvehette végre a családi birtokokat. Bajnára költözött, ahol a kocsiból kiszállva azonnal az istállóba sietett, s kiadta a parancsot, hogy nyergeljék fel az általa elsőként megpillantott gyönyörű angol telivért. A figyelmeztetésre, hogy hiszen nem is tud lovagolni, az ifjú gróf így felelt:
„Akinek előbb tanulnia kell a dolgot, soha nem fog jól lovagolni!”
Sándor Móric, az ördöglovas
Sándor Móricban a bátorság pótolta a technikai hozzáértés hiányát. 1822-ben a nagyközönség előtt is bemutatta első hajmeresztő mutatványát: Pesten, a mai Deák Ferenc utcában két kocsi közé beszorulva úgy szabadult ki, hogy átugratott három egymás mellé fogott lovat. Néhány éven belül Pozsonyban, Bécsben, majd a lovassportok hazájában, Angliában is megismerték a nevét – itt történt, hogy miután betört egy teljesen kezelhetetlen lovat, egy lóversenyt is megnyert vele. A ló gazdája csak annyit mondott:
„Ez nem ember, ez maga az ördög”
Lánya, Paula szerint Sándor Móricnak szinte hipnotikus hatása volt a lovakra: „rendszeresen megtörtént, hogy a néven szólított állatok apám hangját hallva úgyszólván »kábulatba« estek” -emlékezett vissza.
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Tévednénk azonban, ha Sándor Móricot afféle lovakkal suttogónak hinnénk: a gróf a hozzáértők szerint, egyáltalán nem lovagolt szépen, és „sem a maga, sem a lova bőrére nincs tekintettel. A lovaglás művészete nem érdekli.
A rögtönzött bravúr izgatja, a kaland, a rendkívüli élmény, amit a nyereg nyújt, sőt amit a ló nyújthat”
– vélekedtek róla. Lovait nem kímélve ugratott át szekereken, parasztházak kapuin, sőt, egyszer,fogadásból egy erkélyről is lóháton érkezett a földre, bár ez a szerencsétlen ló életébe került. Sándor gróf is megsérült, de számára az volt a fontos, hogy megnyerte a fogadást.
Hajmeresztő mutatványok
A gróf a nyílt utcán is hajmeresztő mutatványokat hajtott végre; és természetesen a Várba vezető lépcsőn is lóháton közlekedett. Az is megesett, hogy lóháton ment be az egyik fogadóba, de egyéb területeken is megnyilvánult különc természete: udvari bolondot tartott, orvosa fejéről lelőtt egy almát, a személyzetnek pedig lepedőben kellett őt dobálnia. Amikor épp nem lóháton rémítgette a pesti utcák népét, budai palotájának erkélyén pipázgatott.
Az „ördöglovas” 1835-ben nősült meg. Választottját, Leontine Metternichet (Metternich kancellár lányát) egy Bécsben rendezett bálon ismerte meg.
„A zabolázatlan, vad férfinak éppen a legnőiesebb hölgy nyerte el tetszését.
A nemes, nyugodt, előkelő tartás, szellemesség és gyönyörű külső lenyűgözték, és megkérte a kezét” – idézte fel szülei megismerkedésének történetét Sándor Paula. A csendes, visszahúzódó Leontine és a féktelen Sándor Móric mindenki meglepetésére remekül kiegészítette egymást. Két gyermekük született, a kisgyermekkorában elhunyt Leó, és Paula.
Kegyetlen volt a gyerekeivel
A gróf természetén azonban szemernyit sem higgasztott a házasság. Akárcsak apja, ő maga is kínzásnak beillő gyermeknevelési módszereket alkalmazott:
„Szörnyen féltünk, amikor például Apám arra kért minket, hogy fussunk elöl, majd hűséges Hektor nevű vadászkutyáját »Apport« szót kiabálva utánunk »heccelte«.
Ha erre a jelenetre visszagondolok, még ma is kiráz a hideg, szinte hallom a kutya lihegését a fülemben, minden pillanatban attól rettegve, hogy elkap, majd földre teper minket” – vallotta be Sándor Paula, aki úgy érezte, hogy egész gyerekkora félelemben telt. „Nagyon féltem édesapámtól. Hirtelen természete, vad, száguldó lovaglása, zengő hangja – melyet negyedórányi járásra is hallani lehetett –, sokszor próbára tett óriási ereje mind-mind megfélemlítettek, majdhogynem terrorizáltak gyermekkoromban.”
A vakmerőség ára
Sándor Móric – akárcsak Széchenyi István – sokat tett a magyar lovassport elismeréséért; s állítólag ő javasolta Széchenyinek a Pestet Budával összekötő híd megépítését is. Minden vagyonát szenvedélyére áldozta: eladta vidéki birtokait és budai palotáját; utóbbi 1831-ben került a Pallavicini-család birtokába. Vakmerő mutatványai azonban immár egészségén is éreztették hatásukat. A gróf többször szándékosan kőfalnak hajtott, s nem egyszer csontja is tört. Linz mellett érte a legsúlyosabb baleset: a kocsiból kivágódva fejét egy vaskerítésbe verte, amelynek következtében agysérülést szenvedett, s elmezavar alakult ki nála.
28 év elborult elmével
„Az értelme első ízben 1850-ben a bécsi nemesi kaszinóban borult el. Mindent darabokra akart törni, s megkötözve kellett őt hazavinni” – idézte fel Sándor Paula. Másfél évig Prágában, a korszak legjobbjának számító Riedl Intézetben kezelték, de amikor hazatért, csak árnyéka volt egykori önmagának. Huszonnyolc évet élt elborult elmével, élete utolsó éveit a döblingi elmegyógyintézetben töltötte, mígnem 1878 tavaszán, 72 évesen elhunyt. Holttestét Bécsből Bajnára szállították, „az állomásról négy tüzes fekete paripa húzta a koporsót szállító fogatot. Amikor a halottaskocsi a templomhoz ért, a lovak megmagyarázhatatlan okból elszabadultak, és vágtázni kezdtek.”
Kapcsolódó: Egy másik gróf nevét erotikus regényei tették ismertté
