Négy megye ma sem ússza meg: zivatar, jégeső, viharos szél csaphat le

vihar villámlás
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mára 4 vármegyében maradt a citromsárga figyelmeztetés. Jégeső, viharos szél és zivatar is érkezhet a hét utolsó munkanapján.

Délelőtt a gomolyfelhők nagy része feloszlik, legtovább a középső és a keleti határvidéken maradhatnak felhős tájak – írja a HungaroMet előrejelzése. Arrafelé továbbra is előfordulhatnak záporok, esetleg zivatarok, de már enyhébb intenzitással.

A meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint már csak 5 vármegyében van érvényben citromsárga riasztás. Máshol általában kiderül az ég, majd hajnalban érkezhetnek északnyugatra vastagabb felhőtömbök. Az északi, északnyugati szél veszít erejéből, csak néhol élénkül meg. Az északi völgyekben pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal, de

Idézőjel ikon

az ország nagy részén 15 és 21 fok között várható a kora reggeli hőmérséklet.

völgy természet hajnal
Sokfelé kiderül az ég péntek hajnalban
Fotó: Janos Varga / Getty Images

Délelőtt délnyugaton van kilátás csapadékra, illetve a Duna vonalától keletre elszórtan előfordulhatnak zivatarok. Számítani kell erős széllökésekre is, amelyeknek sebessége az 50-65 km/h-t is elérheti.

Idézőjel ikon

Helyenként nagyobb mennyiségű csapadék vagy felhőszakadás és jégeső is érkezhet.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Sok napsütésre számíthatunk

Eközben északnyugatról délkelet felé szakadozott frontális felhőzet halad át felettünk. A felhőzetből néhol zápor kialakulhat, északkeleten az ég is megdörrenhet. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, de egy-egy viharos széllökés sem zárható ki.

Idézőjel ikon

A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul.

Öt megyében továbbra is kialakulhat zivatar és villámlás, megerősödhet a szél és jégeső is előfordulhat. Ezek:

  • Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
  • Hajdú-Bihar vármegye
  • Heves vármegye
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Estétől derült, csapadékmentes idő várható. Az északi szél veszít erejéből, csak néhol lehetnek élénk lökések. Szombat hajnalra általában 12 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb, míg nagyobb városokban, illetve vízpartok mentén pár fokkal melegebb lehet.

Az időjárás a frontra érzékenyeket terheli meg

Az orvosmeteorológia előrejelzése szerint a leggyakoribb panasz a fejfájás és a migrén lehet a hidegfrontra érzékenyeknél. Ilyen időjárási helyzetekben az idegrendszer teherbírása gyakran csökken, emiatt megnyúlhat a reflexidő, késhet a cselekvési reakció, valamint tartós álmosságérzés is jelentkezhet.

A közelmúltban tomboló, tartós hőhullám és a légköri aszály is fokozta az élővilágot érő hőstressz okozta károkat. A szerdai lehűlés hatására átmenetileg többfelé mérséklődött az aszály. Mivel azonban a hétvégétől ismét száraz időszak kezdődik, ezek a negatív hatások ismét felerősödhetnek.

Vészjósló: szinte biztos, hogy 50 fok is lesz Magyarországon – a mostani forróság még csak a kezdet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.