Máskor érkezik a nyugdíj júliusban, így indokolta az államkincstár

A képen egy kézben tartott pénztárca látható, benne néhány magyar forintos bankjegy. Három tízezer forintos bankjegy és egy húszezer forintos bankjegy. Összesen 50 000 HUF. A háttér fekete. A kép színtelítettségét javították.
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ebben a hónapban a szokásosnál némiképp korábban érkezik a nyugdíj. Már július 10-én megkapják azok, akiknek átutalással érkezik a pénz.

A Magyar Államkincstár tájékoztatása alapján az ATV írt arról, hogy mivel a megszokott utalási nap júliusban vasárnapra esik, előrébb hozták az időpontot annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a csúszás, és minden érintett időben megkapja nyugdíját.

Minden évben közzéteszik az utalások időpontját

A megállapított nyugdíjat a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság havonta folyósítja, bankszámlára utalással vagy postai kifizetéssel aszerint, hogy az ügyfél milyen formában kéri azt. Az ellátások folyósítása mindig a tárgyhónapban történik. A nyugdíjutalási naptárt a kincstár minden évben közzéteszi a honlapján.

Egy idős asszony ráncos kezében tartja a nyugdíjként kapott forint bankjegyeket
Az előrehozott időpont biztosítja, hogy ne legyen csúszás a kifizetésekben
Fotó: Andrzej Rostek / Getty Images

A postai úton, készpénzben érkező nyugdíjak kifizetése a Magyar Posta éves nyugdíjkifizetési naptárának megfelelően zajlik, amely eltérhet az utalási időponttól.

Idézőjel ikon

A nyugdíjak banki átutalása minden hónap 12. napján történik, kivéve, ha az hétvégére vagy munkaszüneti napra esik.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

A jogosultak két nappal korábban kapják meg a nyugdíjat

Ilyenkor a kifizetés az azt megelőző munkanapon esedékes, ahogy az idén júliusban is történik. A Magyar Államkincstár azt közölte, hogy a júliusi nyugdíjak várható banki jóváírásának időpontja 2026. július 10., péntek lesz. Eszerint júliusban a jogosultak két nappal korábban kapják meg a nyugdíjat ahhoz képest, ami a megszokott.

Idézőjel ikon

Két olyan hónap lesz még 2026-ban, amikor az utalás időpontja nem a tárgyhó 12-ére esik.

Idézőjel ikon

Szeptemberben 11-én, decemberben pedig már 2-án megérkezik a pénz az érintettek bankszámlájára.

2026. július 1-jén is életbe lépett egy sokakat érintő változás a nyugdíjrendszerben. Az élettársak jogosultsága nő, a házastársaké ezzel szemben szűkül. Ez az özvegyi nyugdíjasokat érinti és az élettársakra, valamint a külön élő házastársakra vonatkozik.

Mivel megszűnik a külön élő házastárs fogalma, ezentúl a különélő házastárs ugyanúgy jogosulttá válik az özvegyi nyugdíjra, mint az együtt élő. Az élettárs után mostantól kizárólag abban az esetben kaphat özvegyi nyugdíjat valaki, ha a halál időpontjában sem az azt igénylő, sem az elhunyt élettárs nem élt házassági kötelékben.

Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta: egyeztetést kezdeményeznek a kormánnyal arról, hogy egy helyen, egy áttekinthető törvényben legyenek lefektetve a nyugdíjasok jogai.

Jelenleg ez – ahogyan az elnök fogalmazott – szanaszét, csak több törvényben szétbontva található meg, és kevésbé átláthatóak a jogosultságok a nyugdíjasok számára.

Nagy változás az időseknek az is, hogy a tervek szerint rövidesen bevezetik a nyugdíjasok SZÉP-kártyáját, amelyre évente legfeljebb 200 ezer forint érkezhet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.