A nyári hasmenés oka – erre érzékeny a bélrendszerünk a kánikulában

Fiatal nő fájdalmában a hasát és a fejét fogja, fejfájástól és hasfájástól szenved
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyáron az emésztőrendszerünk fokozott megterhelésnek van kitéve – ennek több egymással összefüggő oka is van.

Az egyik legfontosabb tényező a hőség közvetlen élettani hatása. „Amikor a külső hőmérséklet megemelkedik, szervezetünk a vérkeringést a bőr felszíne felé irányítja át, hogy minél hatékonyabban tudja leadni a felesleges hőt. A bélrendszer vérellátása csökken, az emésztőenzimek aktivitása mérséklődik, a bélmozgás pedig kiszámíthatatlanabbá válhat, akár székrekedés, akár hasmenés is felléphet” – fogalmaz dr. Juhász Márk Ph.D főorvos, a Ring Klinika rendelő gasztroenterológusa.

A fokozott izzadás is megviseli az emésztőrendszert

Ráadásul a hőségben jellemző a fokozott izzadás, ami ugyancsak megviseli az emésztőrendszert. Nemcsak a folyadékveszteség miatt, hanem azért is, mert a vízzel együtt fontos ásványi anyagokat – nátriumot, káliumot, magnéziumot – is elveszítünk. Ezek nélkül a bélrendszer nem tud optimálisan működni. Ahogy a szakember elmondta:

Idézőjel ikon

„nyáron hasmenés, görcsök és puffadás is lehet a vízveszteség eredménye”.

Dr. Juhász Márk Ph.D főorvos, a Ring Klinika rendelő gasztroenterológusa
Dr. Juhász Márk Ph.D főorvos, a Ring Klinika rendelő gasztroenterológusa
Fotó: Dr. Juhász Márk Ph.D főorvos, gasztroenterológus, Ring Klinika rendelő

Megváltozó étkezési szokások

Kánikulában általában több nyers gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk, gyakrabban eszünk hideg ételeket, vendégeskedünk, grillezünk, utazunk – és mindez együtt komoly kihívást jelent a bélrendszer számára. „Ráadásul a meleg kedvez a baktériumok és a vírusok elszaporodásának, így az ételmérgezések és a fertőzéses hasmenések kockázata is megnő” – húzza alá a gasztroenterológus főorvos.

A nyári stressz egy sjátos formája is befolyásolhatja az anyagcserét. Az utazás, a megváltozott napirend, a megszokottól eltérő alvásritmus mind-mind aktiválhatja a bél-agy tengelyt – azt az összetett idegrendszeri kapcsolatot, amely az agyunk érzelmi állapotát közvetlenül összeköti a bélrendszer működésével. Nem véletlen, hogy sokan nyaralás alatt vagy után tapasztalnak emésztési panaszokat még akkor is, ha egyébként teljesen egészségesek.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Valóban felgyorsítja az anyagcserét a hőség?

„Sokan azt gondolják, hogy a nyári meleg felgyorsítja az anyagcserét – a valóság azonban ennél árnyaltabb” – húzza alá dr. Juhász Márk. Az emberi szervezet melegvérű. Igyekszik állandó belső hőmérsékletet fenntartani (kb. 36,5–37 °C), függetlenül a külső hőmérséklet változásától. A kánikulában a testnek extra energiát kell fordítania arra, hogy lehűtse magát. Nyáron fokozódik az izzadás, tágulnak a bőr erei, a szív gyorsabban ver. Ez jár ugyan némi többletenergia felhasználásával – de ez nem azonos az anyagcsere érdemi felgyorsulásával.

Nyáron könnyebb és kevesebb ételt kívánunk

A hőségben a szervezet átirányítja a vérkeringést a bőr felszíne felé, hogy minél több hőt tudjon leadni. Ez a jelenség a keringési redisztribúció.

Idézőjel ikon

Ez azt jelenti, hogy a bélrendszer, a máj és a többi emésztőszerv kevesebb vérellátást kap, ezért az emésztés lassulhat, nehezebb, zsírosabb ételek után könnyebben érezhetünk teltséget, puffadást vagy gyomornyomást.

Az is befolyásolja az anyagcsere-folyamatokat, hogy a fokozott izzadás miatt jelentős folyadék- és ásványianyag-veszteség lép fel. A kiszáradás lassítja az emésztést, székrekedéshez vezethet, és csökkenti a bélrendszer normális mozgékonyságát is.

A közhiedelemmel ellentétben a hőség nem gyorsítja fel az anyagcserét – sőt, az emésztés szempontjából inkább lassító, megterhelő hatású, amelyre a szervezetünk legjobban könnyű étkezéssel, elegendő folyadékbevitellel és a nap legforróbb óráiban történő étkezés elkerülésével tud felkészülni” – sorolja dr. Juhász Márk Ph.D, gasztroenterológus főorvos.

A szakember hasznos tanácsaival a nyár folyamán még több alkalommal jelentkezünk.

Mit tartalmazzon az úti patika? Miért fontos, hogy legyen utasbiztosítás? A háziorvos és a hivatalos szervek is hasznos tanácsokkal szolgálnak a felhőtlen nyaraláshoz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.