Ólom a csapvízben: kiderült, hogy tulajdonosként mi az, amiért felelős vagy

A csapvíz elzárása a fürdőszobában.
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Fővárosi Vízművek összegezte mindazt, amit a csapvízben lévő ólomról, a vízvezetékek karbantartásáról, illetve a vízminőségről tudni érdemes.

Amint azt a Fővárosi Vízművek legfrissebb közösségi médiás posztjában megosztotta, az ivóvíz az egyik legjobban ellenőrzött élelmiszer. A vízmintavételi tervek szerint zajló vizsgálatokból kiderült, hogy a hálózatba táplált víz megfelel minden hatályos hazai és uniós egészségügyi előírásnak.

A vízszolgáltató kötelezettsége azonban csupán a bekötési pontig terjed. Ez a vízvezeték esetén a belső elzárója előtti pont, annak hiányában pedig a bekötési vízmérőt követő 10 centiméteres vezetékszakasz vége.

A vízhálózat karbantartásáért a lakás tulajdonosa a felelős
Fotó: Fővárosi Vízművek

A víz minősége a tulajdonos felelőssége is lehet

Amint arra emlékeztettek, egyes szennyezőanyagok, így az ólom sem része természetes formában az ivóvíznek, hanem az emberi tevékenység szennyező következménye. Ha megjelenik a vízmintában, az szinte mindig

Idézőjel ikon

az elöregedett vezetékek miatt van.

Az ólomcsövekből és az ólomtartalmú forrasztásokból, valamint régi szerelvényekből fokozatosan oldódhat ki ólom a csapvízbe is, így ezeket rendszeresen érdemes karbantartani. Fontos azonban tudni, hogy az ingatlan belső vízvezeték-hálózatáért és karbantartásáért az ingatlan tulajdonosa felelős.

Idézőjel ikon

A vízminőség ellenőrzése mindig a fogyasztói csapokon történik, emlékeztettek.

Amennyiben bárhol felmerül az ólomszennyezés gyanúja, ahogy az legutóbb egy fővárosi egyetem esetén felmerült, célszerű akkreditált laboratóriumi vizsgálattal ellenőrizni a belső hálózatból kifolyó víz minőségét.

Ezért kerül ólom a csapvízbe

A jelenség hátterében a korrózió áll, ami egy természetes folyamat, hiszen a víz kémiai kölcsönhatásba lép a csövek anyagával, és fémet old ki. A kioldódás mértéke a víz összetételétől, savasságától, ásványianyag-tartalmától is függ, valamint attól is, hogy

Idézőjel ikon

mennyi ideig áll a csövekben.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Ezért lehetséges az, hogy az ólom koncentrációja a vezetékekben több órán át pangó vízben magasabb, mint abban az esetben, ha hosszan folyatjuk.

Sajnos az ólomszennyezésnek nincsenek olyan jellegzetes tünetei, következményei is sok esetben csak évek alatt alakulnak ki, és akár más betegségek tüneteivel is összetéveszthetők.

Tudtad? Ennyi ólom már káros lehet az egészségedre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.