Még lehet kapni jegyeket jó karácsonyi gyerekelőadásokra

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összeírtunk néhány programot, amelyet karácsony előtt vagy két ünnep között élvezhetsz a gyerekekkel.

A téli szünetben sosem egyszerű programot tervezni a gyerekekkel, hiszen nem biztos, hogy kifogsz egy szép napos téli időt, vagy éppen hiába tervezel egy hatalmas szánkózást, ha közben elolvad a hó. De színházzal vagy zenés eseménnyel sokkal egyszerűbben lehet tervezni, így most ezek közül válogattunk össze néhány klassz gyerekprogramot a fővárosból. 

Cinegekirályfi 

Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című regényének elemei felhasználásával készült a Közép-Európa Táncszínház kisiskolásoknak szóló előadása. Az előadáshoz kapcsolódnak felkészítő és feldolgozó foglalkozások is, amelyek segítenek megfejteni a gyerekeknek, miben segíthetnek a mesék, és milyen bajokkal járhat ha egy képzeletbeli világban ragadunk.

Pont úgy, mint a kilenc éves Gergő, akiről az előadás is szól, és akinek a nagypapája meséi nyomán a zord őszi idő helyett az ablakon kibámulva a Cinegekirályfi és a fekete Hollócsőr ezeréves harca elevenedik meg a téli varázskertben. De sajnos Gergő nem játszhatja végig a történetet, a valóság megakadályozza ebben azzal, hogy iskolába kell mennie, le kell feküdnie időben vagy éppen leckét kell írnia. 

A táncelőadást két ünnep között lehet megtekinteni a Várkert Bazárban, jegyeket 1700 forintért lehet vásárolni

Fotó: port.hu

Csodagömb

A Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi előadása már november 4-e óta látogatható, és egészen december 31-ig lehet megnézni, amelyben a varázsló buborékai olyan produkciókat rejtenek, mint például orosz és kínai rúd-, valamint akrobatamutatványok, gurtni-, diabolo- és zsonglőrprodukciók, de a porondra lép a Maik Gärtner Family és indiai elefántjuk, Rani. A sztyeppék végtelen világát idézi meg a minszki csoport dzsigit számával, és érdemes odafigyelni a lengyel bűvész trükkjeire is.

Jegyeket 1500 forinttól lehet kapni a délelőtti és délutáni előadásokra. 

Fotó: Puskel Zsolt / port.hu

Álomutazó

Jó hírünk van azoknak, akik szerették a Játékkészítőt, ugyanis az alkotók idén egy új produkcióval jelentkeznek. A mese egy olyan világban játszódik, ahol az emberek állandóan dolgoznak, a gyerekek is egész nap az iskolában ülnek, és már senki sem alszik, nem is álmodik. Viszont Tomi, egy tízéves kisfiú harcba indul egy álombárány segítségével az álomvilág megmentéséért.

Az előadásban olyan nevek vesznek részt, mint Stohl András, Schell Judit, Szabó Győző, Zsédenyi Adrienn, Ábel Anita és még bőven nem értünk a lista végére. A szervezők nagyon látványos produkciót ígérnek, 1000 négyzetméter lesz a színpad, 4 emeletes a díszlet, a LED fal mérete pedig négyszerese lesz például az X-Faktorban látott háttérnek. 

A Syma Csarnokban lehet két ünnep között megnézni az Álomutazót, jegyeket pedig 3900 forinttól lehet vásárolni. 

Rutkai Bori Banda

A színház és tánc mellett tudunk egy jó kis zenés programot is, a Rutkai Bori Bandával is többször össze lehet futni karácsony környékén. Rutkai Bori először 2009-ben adott ki gyermeklemezt, azóta pedig töretlen a siker a gyerekek körében, főleg a koncerteken. Itt ugyanis Rutkai Bori saját készítésű horgolt bábjaival kelti életre a dalokat. 

Az aranyvasárnapi hétvége mellett december 23-án is mehetnek tombolni a gyerekek a koncertre, ráadásul a Szenteste előtti napon ingyenes lesz a buli. 

Fotó: Rutkai Bori Banda

Diótörő 

Minden évben hatalmas harc folyik az Opera Diótörő jegyeiért, de aki lemaradt, annak vannak még alternatív lehetőségei, például a Papp László Sportarénában december 18-án, ami egy artistákkal és revüszerű látványokkal feltuningolt darab lesz, azt egyelőre nem tudjuk, hogy az aktuális akciófigurák, mint mondjuk a beígért Pókember, hogyan kapcsolódik be a darabba, de lesz.

A Budapest Bábszínháznál már csak a januári előadásokra van jegy, de a Müpában is lesz Diótörő óriásbábokkal, vagy a Pécsi Balett előadását is meg lehet nézni ugyanitt. 

Fotó: Mezey Béla / port.hu
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.