Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

The Italian writer Grazia Deledda in his study in Rome after winning the Nobel Prize in Literature, from L'Illustrazione Italiana, Year LIV, No 47, November 20, 1927.
Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Az elemi iskola negyedik osztálya után már nem ülhetett vissza az iskolapadba, így tanulmányait otthon folytatta tovább. Néhány évtizeddel később sikeres írónőként világhírnévre tett szert. Leghíresebb regénye a Mint szélben a nád címet viseli (olasz címe: Canne al vento), melyet a megjelenése után nyolc évvel, 1921-ben magyarul is kiadtak Kőrösi Sándor fordításában, azóta pedig a regény már frissebb kiadásokat is megélt. Grazia Deledda története egyszerre szól az ösztönös zseni tehetségéről, makacsságról és a szülőföld iránti rendíthetetlen szeretetről, hiszen Deledda írásaiban sosem tudott – talán nem is akart – elszakadni Szardíniától.

Autodidakta módon tanult irodalmat

Deledda 1871-ben született a szardíniai Nuoro városában, hét gyermek közül ötödikként. Bár hivatalos oktatása korán véget ért, otthon tovább tanulhatott olasz, francia és latin nyelveket egy házi tanító segítségével. Írónői pályájában azonban ennél sokkal fontosabbnak bizonyultak azok a történetek, amelyeket a

Idézőjel ikon

családjukat látogató pásztoroktól és földművesektől hallott.

A szardíniai népmesék világa, a sziget hosszú évekre visszanyúló, és bonyolult kultúrtörténeti hatteréből fakadóan számos forrásból táplálkozó kultúrája Deledda pályájának egészét meghatározta.

Visszaemlékezései szerint a hozzájuk érkező vendégek banditákról, társadalmi igazságszolgáltatásról, régi legendákról és eltűnőben lévő hagyományokról meséltek.

Az írónő később úgy emlékezett vissza, hogy ez volt élete első igazi irodalmi iskolája.

Tizenhárom éves korában már maga is írni kezdett, az irodalom remekeivel pedig nem a közoktatás vagy a házi tanítója révén találkozott. Önállóan fedezte fel a szépirodalom világát, saját elmondása szerint pedig az irodalmi művekkel való ismerkedése során folyamatosan buzgott benne az alkotási vágy is.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Regényei és színpadi munkái alapján érezhetően hatott rá az olasz realista irodalom két jeles alkotója, Giovanni Verga, akit a verizmus irányzatának legjelesebb képviselőjeként tart számon az irodalomtörténet; és a botrányos politikai szerepeket is vállaló Gabriele d’Annunzio irodalmi stílusa is érezhető Deledda műveiben.

Maria grazia cosima deledda. 1964. (Photo by: Touring Club Italiano/Marka/Universal Images Group via Getty Images)
Portréfelvétel Grazia Deleddáról
Fotó: Marka / Touring Club Italiano/Marka/Univ

Nyilvánosan megszégyenítették a templomban

Életének története szerint az első novelláit titokban küldte el Rómába, hogy ott publikálják őket, az ehhez szükséges pénzt pedig

Idézőjel ikon

a családi olajból szerezte meg, amelyből néhány üveggel szülei tudta nélkül eladott.

A kockázat meghozta az eredményt: írásai elsőként a L’ultima moda folyóiratban jelentek meg, és Deledda először látta viszont nyomtatásban a nevét. A siker azonban nemcsak elismerést, hanem ellenállást is hozott – a szárnyait bontogató írónőnek ekkor kellett szembenéznie a hagyományos társadalmi berendezkedés kötöttségeivel, amelyek a nőket korlátozták többek között a művészetekben és a közéletben való nyilvános kibontakozásban.

Deledda családja és a kisváros lakói közül sokan úgy vélték, az írás „nem illő foglalatosság” egy fiatal nő számára. Egy helyi pap még

Idézőjel ikon

prédikáció közben is nyilvánosan bírálta őt,

azt tanácsolva a fiatal írónőnek, hogy inkább imádkozzon, mintsem újságoknak írjon történeteket.

Deledda ennek ellenére sem fordított hátat az írásnak. Pályájának későbbi alakulásában azonban különösen érdekes, hogy a közvetlen közösségétől érkező (kezdeti) ellenállás nem távolította el őt érzelmileg szülőföldjétől sem. A szárd gyökerek és hagyományok számos művében érezhetően pulzálnak a sorok mögött, és az írónő stílusának egyik alapvető fontosságú eleme az a tisztelet és hála, amivel Szardínia és a szárd társadalom felé fordul írásaiban még akkor is, ha bizonyos szempontból bírálja azokat. A sziget tájai, illatai, ikonikus karakterei újra és újra visszatérnek regényeiben és színpadi alkotásaiban egyaránt.

The Italian writer Grazia Deledda (1871-1936) with her sons Sardus and Francesco, from L'Illustrazione Italiana, Year XLIII, No 11, March 12, 1916.
Grazia Deledda fiaival
Fotó: DE AGOSTINI PICTURE LIBRARY / De Agostini via Getty Images

Út a Nobel-díjig

Deledda korai művei részletekben jelentek meg folyóiratokban, illetve első művei között publikált egy gyerekirodalmi mesegyűjteményt is a kor egyik ismert milánói kiadójánál. Első fontos sikereiben nagy szerepet játszottak Ruggero Bonghi olasz kultúrpolitikus és irodalmi kritikus pozitív hangú megnyilvánulásai, aki több regényének kiadásában is segítette az írónőt – a Jó lelkek című regényének 1895-ös kiadáhához előszót is írt.

Elias Portolu című regénye, melyet először részletekben közöltek, majd 1903-ban egyben is kiadták, teljes mértékben biztosította számára a társadalmi népszerűséget és az elismert írónői státuszt, pályája innentől kezdve számos regénnyel és színpadi munkával épült tovább.

A stamp depicting a portrait of the writer Grazia Deledda (September 28, 1871 - August 15,1936) issued by the Italian Post Office for the centenary of her birth, she was winner of the Nobel Prize for literature in 1926. Drawing by Vittorio Nicastro, rotogravure and chalcography IPS Roma. Italy, issued on September 28, 1971. (Photo by Fototeca Gilardi/Getty Images)
Olasz bélyeg Grazia Deledda irodalmi Nobel-díjának alkalmából
Fotó: Fototeca Storica Nazionale. / Getty Images

Világhírű művei közül több is megjelent magyarul, többek között a Mint szélben a nád, a Jó lelkek vagy az egy család hanyatlástörténetét bemutató A repkény. Cenere (Hamu) című regényéből később filmet is készítettek. Történeteiben sokszor visszatér a bűn, a sors és az emberi gyengeség témaköre, melyeket a realitás talajához szorosan kötődő verizmus szemüvegén át vizsgált egyszerű, fekete-fehér válaszok pufogtatása nélkül.

Munkásságának elismerését jelzi, hogy ő volt az első olasz nő, akit 1909-ben elindítottak parlamenti választásokon, ám a képviselői helyre végül nem jutott be.

Bírálói közül többen nem fogadták el, hogy az olasz irodalmi életbe teljes jogú jelenlétet szerezhetett magának nőként, sokan

Idézőjel ikon

lekicsinylően csupán „az irodalom háziasszonyának” nevezték,

ám művei idővel nemzetközi sikert arattak. 1927-ben végül (a Nils Holgersson történeteket megalkotó svéd írónő, Selma Lagerlöf után) második nőként vehette át a világon az irodalmi Nobel-díjat, és a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki ebben az elismerésben részesült.

Grazia Deledda, Italian writer and translator, leaning against a window sill (Photo by Mondadori via Getty Images)
Grazia Deledda máig az egyetlen olasz írónő, aki irodalmi Nobel-díjat kapott
Fotó: Mondadori Portfolio / Mondadori via Getty Images

A díj átvételekor felidézte, hogy amikor tizenhárom évesen írni kezdett, családja ellenezte ezt az utat – ő azonban minden eltántorítás ellenére visszatért az alkotáshoz, így végül békén hagyták, mert idővel mindenki megértette: társadalmi normák ide vagy oda, Grazia Deledda valóban írónak született.

Kapcsolódó: egy aszteroida becsapódásának elmélete is felmerült az Isteni színjáték értelmezése kapcsán.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.