A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.
A Nemzeti Vízművek Zrt. tájékoztatása szerint a nagy melegben tudatosan nem végeznek olyan rekonstrukciós vagy karbantartási munkálatokat, mint például a hálózatöblítés, amelyek a szokásosnál nagyobb vízmennyiség felhasználásával járnának. Bár csőtörések és szivattyúhibák előfordulhatnak, a szolgáltatók fokozottan ügyelnek a hibák gyors javítására — írta az MTI.
Mely településeket veszélyezteti leginkább a vízhiány?
A nyári időszakban az ellátási nehézségek elsősorban azokon a településeken alakulhatnak ki, ahol családi házas, kertes részek találhatók, mivel itt a kertlocsolás, a medencetöltés, és a járdák vízzel történő hűtése miatt jelentősen megemelkedik a vízfelhasználás. Szintén kritikus helyzetben vannak a nagy szintkülönbséggel rendelkező, részben magasabban fekvő települések, valamint a budapesti agglomeráció egyre népszerűbb övezetei. Utóbbiak esetében a lakosságszám ugrásszerűen megnőtt, amivel a víziközmű-hálózat fejlesztése nem tudott lépést tartani.

Volt, ahol 50%-al több víz fogyott
Különösen így volt ez az extrém kánikulában, amikor a Nemzeti Vízművek tapasztalatai szerint általánosan 30-40 százalékkal is megemelkedik a vízfogyasztás a tavalyihoz képest.
A mostani extrém hőségben pedig az elmúlt hétvégén volt olyan település, ahol a növekedés mértéke elérte a csaknem 50 százalékot az előző évi átlagfogyasztáshoz képest.

Ezekben a kerületekben emelkedett meg a leginkább a vízfogyasztás:
- II. kerület
- III. kerület
- XII. kerület
- XVI. kerület
- XVII. kerület
- XXII. kerület
- Pócsmegyer
- Szigetmonostor
- Budakeszi
- Budaörs
- Százhalombatta

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy a megnövekedett igény nem egyenletesen oszlik el a nap folyamán, mivel a hálózatokat leginkább a reggeli, de még inkább az esti csúcsfogyasztás terheli meg. A fogyasztók ugyanakkor sokat tehetnek a rendszer terhelésének enyhítéséért azzal, ha a kertek locsolását és az öntözőrendszereket nem a délutáni-esti csúcsidőben, azaz este 6 és 9 óra között üzemeltetik, vagy ha az erre alkalmas mosó- és mosogatógépeket napközbenre programozzák.
Magyarországon az éves teljes lakossági és nem lakossági vízfelhasználás meghaladja a 600 millió köbmétert, amiből egy lakossági fogyasztó napi szinten mintegy 105 litert használ fel fogyasztásra, például ivásra és főzésre, valamint háztartási és higiéniai célokra.
Bár a lakossági vízfelhasználás az elmúlt időszakban csökkenő tendenciát mutat, ennek hátterében jelenleg még elsősorban a modern, víztakarékosabb háztartási berendezések és szerelvények elterjedése áll, nem pedig a tudatos vízhasználat.
Kapcsolódó: ennyi többlethalálozást okoz az extrém hőség.
























