Újra felütötte a fejét a skarlát
Továbbra sem antibiotikumrezisztens a betegséget okozó baktérium, viszont pár év alatt meghétszereződött a megbetegedések száma, és senki sem tudja, pontosan miért.
Továbbra sem antibiotikumrezisztens a betegséget okozó baktérium, viszont pár év alatt meghétszereződött a megbetegedések száma, és senki sem tudja, pontosan miért.
Az igazán menő szülők monokróm ruhákat adnak a gyerekükre, amitől úgy néznek ki, mint egy kis felnőtt. Egy előnye mindenképpen van a stílusnak: nem lehet elrontani a színkombót. Nézegess cuki képeket mini felnőttekről!
Gyereke és családja válogatja, hogy milyen óvoda, iskola passzol hozzá: nincs egyetlen jó megoldás. De fontos, hogy ne téves előítéletek alapján válasszunk! Nézzük, miket hisznek az emberek a Waldorfokról!
A szülői jótanács néha többet árt, mint használ, most erre mutatunk példákat. De kis csavarral a bennünk buzgó segíteni akarást valóban hasznossá tehetjük, ha megfogadjuk az alábbi tippeket.
Egy több mint 100 éves, gyönyörű, Harry Potter hangulatú épületben egyszerre az első öt évfolyam kezdi majd az új általános iskolát ősztől. A ház bejárása közben a pedagógiai programról beszélgettünk.
Hogyan tanítsam meg a gyerekeimet a biztonságos internethasználatra? Erre a kérdésre keresi a választ sok szülő, hiszen már az egészen kicsik is hamar rávetik magukat a mama vagy a papa laptopjára, tabletjére. Szakértők tanácsaiból szemezgettünk.
Alighanem már minden szülő hallott a Montessori-módszerről, de hogy pontosan mit is takar a gyakorlatban, hogy áll össze az egész egy rendszerré, arról azért már kevesebben tudnának mesélni. Nemrégiben megjelent a Kolibri kiadónál a Montessori Alapítvány elnökének, Tim Seldinnek a könyve, ami a hangzatos „Hogyan nevelj boldog gyereket – a Montessori-módszer” címet viseli. Átböngésztük, és megvilágosodtunk.
Egyre több ausztrál anya dönt úgy, hogy végignézi a folyamatot. A módszer csökkentheti a szülés utáni depresszió gyakoriságát is.
Egy jó kis szuperhősös Toldi tévésorozat vagy egy fantasy A kőszívű ember fiaiból biztos megkönnyítené az olvasást.
Mostanában nincs túl könnyű dolga annak, aki a gyerekének normálisan kinéző lánybabát szeretne venni, a legtöbb ilyen játék ugyanis eléggé sajátos arcot visel. Lilla ezeket alakítja át normálisan kinéző gyerekbabákká.
Újabb – és mondjuk ki bátran – lesújtó PISA-felmérés eredmény látott napvilágot a minap: a magyar diákok az együttműködő problémamegoldás terén is az átlag alatt teljesítettek. Primilla sorra veszi, mi lehet ennek az oka.
Több örömet lelhetünk gyermekünkben, ha megtanuljuk, hogy annak örüljünk, amilyen ő igazából, és elengedjük korábbi elképzeléseinket arról, hogy milyenné kellene válnia.
Minden ötödik párnál problémás a teherbeesés ma Magyarországon. A stressz, a mozgásszegény életmód és a dohányzás örökké hangoztatott ártalmairól már mindenki tud, de van itt még néhány tényező, amire nem is gondolnál, pedig kellene.
A dohányzás következtében kialakuló oxigénhiányos állapotok vezetnek az idegrendszeri károsodás kialakulásához.
A földön kényszerülnek tisztába tenni a mozgássérült gyerekeiket a szülők.
Van annak egy erős szuperhős faktora, amikor az ember megpróbál lemondani valamiről, ami a civilizáció része, ugyanakkor borzasztóan káros a környezetre. Nejlonzacskó nélkül márpedig lehet élni, habár nem könnyű, ráadásul a társadalmi berögződésekkel is meg kell küzdeni. Eleinte engem néztek hülyének az eladók, most viszont már annyira hozzászoktam a nejlonmentes élethez, hogy én nézem ufónak azt, aki még mindig ilyesmit akar rám sózni, miközben itt pusztul ránk a Föld.
Egyszerre ijesztő és lenyűgöző videó a terhességről.
Gondolta volna, hogy a pelenkatartó vödör, a pólyázó vagy a kézi mellszívó totálisan fölösleges dolog?
Gyerekekről, mesékről és mélypontról is beszélgettem Marék Veronikával, aki decemberben 80 éves lesz. A Kockásfülű nyúl, a Kippkopp és a Boribon sorozatok írójának még most is tele van a naptárja programokkal és azt is elárulta, hogy szeret plázában vásárolni. Közönsége hatalmas bulival ünnepelte az írónőt, arról azonban, hogy otthon mi vár majd rá, még semmit sem sejt. Interjú Marék Veronikával.
A nagyszülők hajlamosak egész évben Mikulást játszani: édességgel és zsíros ételekkel kényeztetni imádott unokáikat. A szülők pedig a segítségért cserébe inkább hagyják. Csak épp arra nem gondolnak, hogy ezzel nagy kárt is okozhatnak.
És még ahhoz is, hogy megvédjék és még ahhoz is, hogy enni kapjon. November 20. a Gyermekek Jogainak Világnapja. Tudod, mik a jogaik és hogyan sérülnek, akár hazánkban is?
Kevés, ha a szülő annyit lát a gyerekből, amire jelenleg képes. Ahhoz, hogy támogatni tudja, azt is látnia kell, amivé a jövőben válhat.
A székrekedést okozó hormonális változások miatt meglehetősen sok kismama küzd aranyér problémával. Viszont találtunk rá egy különleges megoldást!
A túlféltő nevelés és az okostelefon is hibáztatható azért, hogy a mai kamaszok a legszorongóbb generáció. Dédelgessük őket vagy inkább lökjük be őket szorongáskeltő helyzetekbe?
Meixner Etelka porcelántervező művész, anya és vállalkozó. A luxusholmikat készítő Herendi Porcelánmanufaktúrát hagyta ott néhány éve azért, hogy önálló vállalkozásba fogjon. Most a saját álmát valósítja meg, ami mi más lenne, mint a szabad alkotás, de emellett simán belefér az életébe az is, hogy részt vegyen lakhelyük, a festői kis bakonyi falu társasági-kulturális életének a felvirágoztatásában. Hogyan maradjunk normálisak művészként, a 21. században? Interjú.