Okosabb lesz a gyerek, ha sok halat eszik

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Halat enni jó, de egy friss kutatás alapján számos más oka is van, amiért érdemes heti egyszer halat tenni az asztalra. Mutatjuk is mik azok.

A sok halat fogyasztó gyerekek intelligensebbek és jobban is alszanak, mint azok, akik szinte soha nem esznek halat – állítja egy nemrég publikált tanulmány. Ahhoz, hogy számszerűsíthető legyen a dolog, legalább heti rendszerességgel kell valamilyen halfélét fogyasztania a gyerekeknek.

A kutatás eredményeiről beszámoló Science Daily szerint mindez valószínűleg a hidegvízi halakban megtalálható omega-3 zsírsavaknak köszönhető. Az omega-3 zsírsavak, valamint a magasabb intelligencia és a jobb alvásminőség közötti összefüggések eddig is ismertek voltak persze, ennek a kutatásnak azonban mindkét jelenséget sikerült a halfogyasztáshoz kapcsolnia. A kutatók szerint mindez azt jelenti, hogy a jobb alvás lehet az eddig hiányzó láncszem a halfogyasztás és a magasabb intelligenciahányados között.

A kutatásban résztvevő több mint 500, 9-11 éves kínai gyereknek először egy kérdőívet kellett kitöltenie (a szüleik is segíthettek persze) azzal kapcsolatban, hogy milyen gyakran fogyasztanak halat és mennyit alszanak, majd egy intelligenciatesztet is kitöltettek velük a kutatók.

Az eredmények összesítésekor arra is vigyáztak egyébként, hogy kiszűrjék az olyan, az intelligenciáhányadossal szintén összefüggésbe hozható tényezőket, mint a szülők iskolázottsága, családi állapota és foglalkozása, valamint a gyerekek száma.

Azok a gyerekek akik heti rendszeresen fogyasztottak halféléket, átlagosan 4.4 ponttal értek el többet az intelligenciateszteken és jobb volt az alvásminőségük is, mint azoknak akik csak „ritkán”, vagy „soha” nem fogyasztottak halat. Náluk egyébként a „néha” azért halat is fogyasztó gyerekek is jobban teljesítettek, egészen pontosan 3.3 ponttal.

Mivel az alváshiány összefüggésbe hozható az antiszociális viselkedéssel, az antiszociális viselkedés pedig az alacsonyabb intelligenciával, Adrian Raine, a tanulmány egyik szerzője szerint egyáltalán nem meglepő tehát, hogy az antiszociális viselkedésen is javítani képes omega-3 zsírsavakat tartalmazó halak is segítenek mindezen.

A kutatók szerint éppen ezért fontos lenne, hogy minél korábban, akár már 10 hónapos korban megkóstoltassuk a gyerekekkel a halféléket (kiszálkázva persze), az ugyanis segíthet abban, hogy ne utálja meg valaki a halszagot és a furcsa ízeket. 

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.