Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az olasz származású, világhírű tenort tartják az első „modern” sztárnak: Enrico Caruso nemzetközi karrierjét nem utolsósorban az általa piacra dobott hanglemezeknek köszönhette. Budapesti fellépése azonban nem úgy sikerült, ahogyan az várható volt.
1907 szeptemberének végén Enrico Caruso Budapestre érkezett. A New York-i Metropolitan Operaház sztárjának október 2-ára tervezett fellépését óriási várakozás előzte meg: „Azt hittem, olyan rendkívüli lényt fogok látni, mint amilyen a Barnumban a szakállas nő;
azt hittem, olyan tüdeje van, mint a Behemóthnak; azt hittem, hogy a hangja meg fogja reszkettetni az Operaház falait és el fog hallatszani Budára”
– írta Az Újság az előadás után két nappal.
A jegyekért igen mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk az érdeklődőknek: az Operaház nem tudta volna megfizetni Caruso gázsiját, 12 000 svájci frankot, így tízszeresére emelte a helyárakat. Az operaértő közönség a horribilis jegyárakat nem tudta megfizetni, akik viszont csak a presztízs miatt vásároltak jegyet, nem értettek különösebben a muzsikához. Hogy ne maradjon üresen a nézőtér egyharmada, az Operaház „szedett-vedett ingyenpublikummal” töltötte meg.
A budapesti fiaskó
A nagy napon Verdi Aidáját tűzték műsorra, a címszerepet éneklő Vasquez de Molina grófné azonban rekedtségre hivatkozva nem vállalta az esti előadást.
A rossznyelvek szerint nem betegség volt távolmaradása oka, hanem az, hogy Caruso túlságosan bizalmasan próbált közeledni hozzá a próba során
– ahogy azt az eseményen újságíróként ingyenesen részt vehető Csathó Kálmán visszaemlékezéséből tudhatjuk.
A zenéhez nem különösebben értő közönség színpadias gesztusokat, fortissimókat várt volna, ehhez képest a sztártenor Verdi eredeti utasításának megfelelően, halkan tartotta ki Radames áriájának utolsó hangját. Csak tessék-lássék tapsolták meg, másnap pedig a lapok az énekes „indiszponáltságáról” írtak.
Caruso hangja
Milyen volt Caruso hangja? Csathó Kálmán szerint „tökéletesen iskolázott, kristálytiszta, tüneményes”, „olyan lágy és sima, mint a legpuhább bársony, és mégis kifejező”.
„Nem volt a világon semmi érdessége, de hajlékony volt és érzékeltetni tudta a legfinomabb árnyalatokat is.”
Caruso nem kapott szakszerű zenei képzést, s mivel a magas hangokkal sokszor adódtak problémái, a falzetthez hasonló hangszínen énekelt.
11 éves korától dolgozott
Caruso egy szegény, hétgyermekes, nápolyi család harmadik gyermekeként született 1873-ban, édesapja autószerelő volt, édesanyja meghalt, amikor Enricót 15 éves volt. Bár az ő biztatására kezdett énekelni, 11 éves korától kezdve dolgoznia is kellett: köztéri kutak építésével és karbantartásával foglalkozott, mellette pedig a nápolyi utcán, különféle kávézókban és zenés helyeken énekesként lépett fel. Nem aratott rögtön sikert: egyszer túl sok bort fogyasztott két szám között, a közönség pedig kifütyülte.
Egy tál spagettiért tért vissza Nápolyba
A 19. század utolsó éveiben Caruso különböző színpadokon lépett fel Olaszország-szerte. Pénzhiánnyal küszködött, gyakran éhezett; kortársai szerint „olyan sovány volt, mint egy szardella”. Ekkori helyzetére jellemző, hogy egy 1896-os, Szicíliában készült fényképen
azért viselt egy tógaszerűen magára hajtogatott ágytakarót, mert egyetlen inge éppen mosásban volt.
Caruso akkor is mérsékelt sikert aratott, amikor szülővárosa San Carlóról elnevezett operaházában a Szerelmi bájitalban lépett fel. A langyos fogadtatás láttán megfogadta: soha többé nem énekel Nápolyban, legfeljebb azért tér oda vissza, hogy egy tál spagettit egyen.
A legnépszerűbb operaénekes
1900-ban fordulat következett be a pályáján: a milanói Scalába hívták, majd a következő évben a British Gramophone Company tíz lemezfelvételre szóló szerződést kötött vele. A lemezek kelendőek voltak, s egy csapásra népszerűvé tették Carusót, aki két évvel később már a New York-i Metropolitanben lépett színpadra. Bejárta Dél-Amerikát és Európát, 1904-ben a Carnegie Hallban készíthette el lemezfelvételeit.
A luxus évei
A nélkülözés is egy csapásra a múlté lett: Caruso immár megtehette, hogy három matracon aludjon és bencés szerzetesek által megszentelt vízzel öblítse a torkát. Naponta többször fürdött, remek borokat fogyasztott és a legjobb szivarokat szívta – igen mértéktelenül. Firenze mellett birtokot vásárolt, de New Yorkban is fenntartott egy lakást. Egymilliónál több lemezt adott el, és életében kétmillió (akkori) dollár bevétele származott a jogdíjakból. Nagylelkűségéről legendák keringtek; állítólag soha nem utasította el a hozzá pénzért fordulókat. Amikor felesége megkérdezte tőle, hogy biztos-e abban, hogy csak rászorulók kérnek tőle pénzt, így kérdezett vissza:
„Honnan tudhatnám, hogy ki nem az?”
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Másfél kilót fogyott előadásonként
Caruso szerint ahhoz, hogy valaki jó énekessé váljon, a következőkkel kell rendelkeznie: széles mellkas, nagy száj, 90 százalék emlékezőtehetség, 10 százalék értelem, sok kemény munka és egy kis szív. Neki mindez megadatott, sőt az elmondottak alapján a szíve is nagy volt, de a feszített életmód – előadásonként akár másfél kilót is fogyott – és a stressz hamar felőrölte egészségét. Utoljára 1920 karácsonyán énekelt, majd mellhártyagyulladással és tüdőgyulladással kórházba került. Hónapokig tartó lábadozás után 1921 májusában Olaszországba utazott, de ott ismét megbetegedett. Enrico Caruso 1921. augusztus 2-án, 48 évesen hunyt el.
Kapcsolódó: Az operaszínpadokon sokáig kasztrált énekesekre bízták a falzettek éneklését
