Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Lehet piszkálgatni, meg szigorítani az utaztatás feltételeit, csak nem fogjuk tudni megfizetni. Ezzel kéne valamit kezdeni.
Egy éve történt a veronai tragédia. A franciaországi síelésből hazatérő gyerekeket és felnőtt kísérőiket szállító busz felett a vezetője elvesztette az uralmát, a jármű a szalagkorlátnak, majd egy felüljárónak csapódott, és kigyulladt. A balesetben tizenheten haltak meg, gyerekek és felnőttek. Nem lehet leírni azt az iszonyatot és döbbenetet, amit az ország akkor érzett.
Hogy mi minden történt az azóta eltelt egy évben? Ha az eredményeket nézzük, nem sok. Még mindig hiányzik a bizonyosság, hogy mi okozhatta a balesetet, és ki a felelős érte.
Az olasz hatóságok már tavaly márciusban, vádemelési javaslattal lezárták a vizsgálatot, ezzel szemben a magyarországi nyomozásokat majd csak pont egy évvel később, március 21-én tervezik befejezni, de még ez sem biztos, mert az ügyészség meghosszabbíthatja a határidőt.
Persze, sok minden kiderült azóta, például, hogy a sofőrt alvászavarokkal kezelték, a busz meg 14 éves volt, ráadásul engedély nélkül beleépítettek még nyolc ülést, és egy plusz üzemanyagtartályt, hogy ne kelljen útközben annyit tankolni. Ennek alighanem köze lehet ahhoz, hogy a busz az ütközés után kigyulladt, és fáklyaként égett. Biztosan viszont nem tudhatjuk, egészen addig, amíg le nem zárulnak a tragédiával kapcsolatos perek.
Jogszabályi intézkedéseket hozni az iskolai buszos utazások megszigorítására azonban bizonyosság nélkül is lehet, meg is történt. Idén már csak 13 évesnél fiatalabb járművel lehet gyerekeket külföldön utaztatni, kell digitális menetíró a buszba, és szükség lesz majd egy orvosi igazolásra arról, hogy a sofőr nem szenved alvászavarban. Plusz, éjjel 11 és 4 óra között nem lehet utazni, hanem kötelezően szálláshelyen kell eltölteni ezt az időt.
Hát én elhiszem, hogy egy ilyen nemzeti trauma után valamit mindenképpen tenni kell, mert a tétlenség mégiscsak rossz fényt vetne a döntéshozókra, de azért én úgy érzem, hogy ez az intézkedés eléggé konkrétan erre az esetre íródott, és még csak a látszatra sem ügyel, hogy általánosságban kezelje a hibákat. Persze, úgy nehéz is, hogy még nem derült ki pontosan, hogy mi volt a hiba, mi okozta a balesetet, de hát értsük meg, lépéskényszer van.
„Hány éves is volt a busz? 14? Akkor állapítsuk meg a korhatárt 13-ban. Következő? Mit tudunk még? Alvászavara volt a sofőrnek? Hát akkor tegyük kötelezővé az orvosi igazolást alvászavar ellen. Mikor történt a baleset? Éjjel? Akkor éjjel ne lehessen utazni. Még valami? Mást nem tudunk, főni. Akkor ez így jó is lesz, már ütöm is rá a pecsétet.”
Eléggé mágikus gondolkodásnak tűnik ez, már ami az oksági összefüggések kezelését illeti.
Mert hát van itt még egy szempont, ami legalább olyan fontos lehet, de hát sajnos jogszabállyal nem igazán lehet tenni ellene, úgyhogy azt inkább nem bolygatják. Nevezetesen az, hogy 28 évvel a rendszerváltás után még mindig ott tartunk, hogy (demizsonban) plusz tartályban visszük az üzemanyagot a hosszabb utakra, nehogy tankolni kelljen külföldön. Ahogy a rántott húsos szendvics is megy a hűtőtáskában a nyaralásra, és az autó fele konzervekkel van megpakolva, mert a külföldi árakat még mindig nem tudjuk megfizetni.
Igaz, akkor valószínűleg majd a plusz egy, vagy két vendégéjszakát sem fogják tudni kipengetni a szülők, amit a jogszabály a hosszabb utakon rájuk kényszerít. De hát, lássuk be, síelni nem muszáj, nem is fognak ezentúl az iskolások, vagy majd itt, Mátraszentistvánon, az is jó.
Ha valamiben, hát ebben kellene változás. Mert hiába a szemforgatás, a biztonság igenis pénzkérdés. Ahogy például egy néhány éves Volvo-ban sokkal nagyobb valószínűséggel élnénk túl egy ütközést, mint egy 20 éves Fiat Pandában, de hát hiába tudja ezt mindenki, nem annyira felelőtlenségből, sokkal inkább kényszerből választják sokan az utóbbit.
Attól félek, ha az elhúzódó perek során ki is derül pontosan, hogy ki, vagy mi volt a felelős a tragédiáért, az a gyászoló hozzátartozóknak jelent majd némi megnyugvást. Tiszta szívből kívánom, hogy így legyen.
Azon viszont semmit, a világon semmit sem fog változtatni, hogy a magyarok többsége továbbra sem fog tudni megfizetni egy normális, európai értelemben is biztonságos és minőségi utazást.
Ahol nem az a kérdés, hogy 14, vagy 13 éves-e a busz, hanem csak alig pár, és kétség sem fér a műszaki állapotához. Ahol nem jelent vállalhatatlan terhet a külföldön tankolás, vagy szállás két éjszakára egy közepesen lepukkant panzióban. Ahol lehet mentálisan jó állapotban lévő, normális mennyiségű munka, és rendes fizetés mellett kellően kipihent és rekreált sofőrt találni.
Ha jobban belegondolunk, nem is lennének olyan nagy kívánságok ezek, csak ilyen átlagos, normális igények. Szeretném, ha ezekről lenne inkább valami mondanivalója a döntéshozóknak.
