Vegyszert juttatnak a felhőkbe a jégkár ellen Magyarországon: kiderült, mennyire káros

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az Országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER) lényege, hogy a jégkárok csökkentése érdekében talajgenerátorokkal ezüst-jodidot juttatnak a felhőkbe. Bár működése komoly segítséget jelenthet a gazdák számára, a technológia gyakran kerül a viták kereszttüzébe egészségügyi és környezetvédelmi aggályok miatt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) most honlapján tette közzé a korábbi hatástanulmányok eredményét. Ezek azt mutatják, hogy a felmerült aggályok alaptalanok.

Így működik a JÉGER

A NAK az agrártárcával együtt működteti az Országos jégkármérséklő rendszert, amelynek célja a mezőgazdaságot érintő jégkárok csökkentése. A Dél-Dunántúlon már évtizedek óta alkalmazott technológiát 2018. május elseje óta használják országos rendszerként, amely minden évben május elseje és szeptember 30-a között üzemel.

Idén májusban például 12 napon alakult ki olyan zivatarfelhő, amelynél felmerült, hogy jégesőt okozhat, és végül két napon fordult elő jégveszélyes zivatarfelhő. A rendszer bekapcsolására havi szinten 2-4 alkalommal van szükség.

A talajgenerátorok acetonos ezüst-jodid oldatot égetnek el, így ezüst-jodid molekulák jönnek létre, amelyek feláramlással a felhők rétegeibe jutnak. Mint az a NAK útmutatójából kiderül,

Idézőjel ikon

ott a már kialakult jégszemeket megszüntetni nem tudják, de csökkentik a további kialakuló jégszemcsék méretét és kialakulását.

Olyan technológia jelenleg sehol nincs a világon, amely teljesen megszüntetné a zivatarfelhőket, illetve a jégesőt. Azt viszont garantálni lehet, hogy a technológia révén a lehulló jégszemcsék mérete kisebb lesz, mint alkalmazása nélkül. Ezáltal pedig a jégkárok is mérsékelhetők.

Sok tévhit kering róla

A rendszer kapcsán több tévhit is kering a köztudatban. Vannak, akik úgy hiszik, hogy szétválasztja vagy elzavarja a felhőket, és felmerült az is, hogy a JÉGER miatt kevesebb az országban a csapadék. A NAK ezt határozottan cáfolta.

„A jégkármérséklő rendszer működése nincs hatással a felhők mozgására és kialakulására. Nem képes befolyásolni a felhők áramlását, az ezüst-jodid hatóanyag csak a felhőkben lévő jégmagokra hat. A hatásának köszönhetően a jégmagok aprózódnak és a jég esővé vagy kisebb jégszemekké alakul” – tisztázta honlapján a szervezet, kiemelve: az elemzések is alátámasztják, hogy a rendszer nincs hatással a csapadék mennyiségére.

A NAK cáfolta, hogy a rendszer hozzájárult volna az országot sújtó aszályhoz
Fotó: Daniel Garrido / Getty Images Hungary

Aggályként gyakran felmerül a JÉGER környezetre és egészségre gyakorolt hatása is. Ezekre reagálva a NAK felidézte: az országos rendszer kialakítását követő évben a Kamara önként vállalta egy 2 éves tanulmány elkészítését, amely a hatóanyag és a hálózat működésének környezeti hatásait vizsgálta. A szakemberek előbb modellezési zónákat jelöltek ki, majd ötven olyan területi pontot választottak ki, ahol a meteorológiai viszonyok miatt az ezüst-jodid képes lehetett volna felhalmozódni.

A kiválasztott pontokon a talaj 0-30, 30-60 és 60-90 cm-es rétegeiből vettek mintákat, tíz helyen pedig talajvízminta-vétel is zajlott a nátrium- és az ezüsttartalom megállapítása érdekében. Az eredmény azt mutatta, hogy a rendszer működése sem a talajban, sem a talajvízben nem okozott káros nátrium- és ezüst-felhalmozódást.

Idézőjel ikon

A jogszabályban meghatározott, megengedett határértéket a talajban megtalálható ezüst-jodid mennyisége meg sem közelíti, így az emberi egészségre és a környezetre nincs káros hatása.

A légkörbe kikerülő károsanyag-koncentráció és talajfelszínre kerülő szennyező anyag mennyisége annyira csekély volt a tanulmány alapján, hogy a laboratórium nem találta indokoltnak monitoring rendszer felállítását.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

A meteorológus védelmébe vette

Tóth Tamás meteorológus Facebook-posztjában vette védelmébe a jégmérséklő rendszert, amelynek – mint fogalmazott – működése talán az elmúlt évek egyik legvitatottabb agrár- és meteorológiai kérdésévé vált Magyarországon.

Szerinte a viták hátterében elsősorban az áll, hogy az elmúlt években súlyosbodó aszályok és vízhiány miatt sokan a jégkármérséklést teszik felelőssé a csapadék elmaradásáért. Erre reagálva leszögezte, meteorológiai szempontból

Idézőjel ikon

a csapadékhiányt és az aszályt nem a talajszinten működtetett generátorok okozzák.

A szakember emlékeztetett, hogy az időjárásunkat döntően a nagytérségű légköri folyamatok alakítják. Az elmúlt években azonban megváltozott az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger térségéből érkező ciklonok pályája és gyakorisága, így Magyarország sok esetben kevesebb csapadékot kapott.

Az aszály hátterében ezek a nagyléptékű folyamatok állnak, amelyeket jelenlegi technológiai eszközeinkkel nem tudunk érdemben befolyásolni.”

Szerinte a rendszerrel kapcsolatos tapasztalatok és észrevételek áttekintése hasznos lehet, meggyőződése ugyanakkor, hogy a mezőgazdaság jövője szempontjából sokkal fontosabb kérdés, hogyan alkalmazkodunk a megváltozó éghajlati viszonyokhoz.

„A termésbiztonságot hosszú távon nem elsősorban a jégkármérséklő rendszer sorsa fogja meghatározni, hanem a vízmegtartás fejlesztése, a táji vízgazdálkodás megerősítése, új tározók kialakítása és az aszályhoz jobban alkalmazkodó mezőgazdasági gyakorlatok elterjedése. Ezek jelenthetik a leghatékonyabb védelmet a jövő egyre gyakoribb szélsőségeivel szemben” – zárta bejegyzését.

Felülvizsgálják a működését

A NAK konkrét adatokat is közölt a kárenyhítési rendszer hatékonyságáról. Az adatokból az derül ki, hogy a JÉGER elindítását megelőző három évben évente átlagosan több mint 57 ezer hektárra vonatkozóan jelentettek be jégkárt a gazdálkodók Magyarországon, ami 2018 és 2025 között átlagosan 31 514 hektárra mérséklődött.

Ez azt jelenti, hogy 44 százalékkal csökkent a jégkárral érintett terület nagysága.

Miközben ebben az időszakban Európában 170 százalékkal, a szomszédos országokban pedig 139 százalékkal több 2 centiméternél nagyobb szemcseméretű jég hullott, addig Magyarországon az érték 26 százalék volt.

A JÉGER kapcsán a napokban Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdálkodásért felelős miniszter is megszólalt, és azt ígérte, felülvizsgálják a jégkármérséklő rendszer működését és szakmai felügyeletét. Ezt azzal indokolta, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával folytatott egyeztetésen azt a tájékoztatást kapták, hogy vannak régiók, ahol kimondottan kérik a rendszer leállítását, míg máshol annak működtetését szorgalmazzák.

Idézőjel ikon

Figyelembe kell vennünk a helyi termelők igényeit, és egységes szakmai keretet kell kialakítanunk ahhoz, hogy megfelelően működhessen a rendszer

– fogalmazott a miniszter. A rendszer további működésével kapcsolatban tehát a közeljövőben születhet döntés.

A klímváltozás az Antarktiszon is komoly gondokat okoz, a kutatók egy ijesztő térképen mutatták meg, hogyan nézne ki jég nélkül.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?