Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Amikor 1611-ben IX. Károly, Svédország királya párbajra hívta uralkodótársát, IV. Keresztélyt Kalmar várának elfoglalása miatt, a Dán-Norvég Birodalom vezetője roppant goromba stílusban válaszolt.
Vitézi párbajban dönteni el egy vitás kérdést – az általános középkori vélekedés szerint ennél nemesebb kezdeményezés kevés létezhet. Nem így gondolta azonban IV. Keresztély dán-norvég király, aki uralkodótársa kihívását durva sértésnek vette, és ennek megfelelően válaszolt is neki.
Törékeny unió és rossz szomszédság
Dánia és Svédország viszonya a középkorban sok mindennek volt nevezhető, de harmonikusnak semmiképp. Noha 1397 és 1524 között létezett a kalmari unió, amely az egyes államok függetlenségének megőrzése mellett egyetlen uralkodó alatt egyesítette Dániát, Norvégiát és Svédországot, az együttműködés utolsó közel száz évében már érezni lehetett, hogy az unió előbb-utóbb véget fog érni.
Ez végül I. Gusztáv svéd király trónra lépésével következett be, ekkortól egészen a 18. század végéig a két királyság szinte minden lehetőséget megragadott, hogy háborút indítson vetélytársa ellen. Sőt, az újonnan trónra lépő királyok gyakran egyszerűen azért indítottak mondvacsinált okkal fegyveres konfliktust, hogy rátermettségüket így bizonyítsák.
A kalmari háború azonban nem ilyen volt, kemény gazdasági ellentétek vezettek kirobbanásához. Ekkoriban a Dán-Norvég Birodalom egyik legfontosabb bevételi forrása a tengeri kereskedelem megvámolásából származott. A Balti-tengerről Nyugat-Európába a hajók ugyanis az Öresund tengerszoroson (ezt ma híd szeli át) keresztül juthattak el a leggyorsabban és a legkönnyebben, és a dán király megkérte az árát a rövid és biztonságos útvonal használatának.
Ez persze a svédeknek nem tetszett, ezért IX. Károly svéd király a norvég fennhatóság alá tartozó Lappföldön át keresett alternatív útvonalat, majd 1607-ben ki is kiáltotta magát a lappok királyává. Sőt, adót kezdett el szedni norvég területeken, Tromsø vidékén.
A dán uralkodó, IV. Keresztély ezt nem nézte jó szemmel: előbb hivatalosan tiltakozott, majd amikor IX. Károly ezzel nem foglalkozott, hadat üzent a svédeknek. Ezzel 1611 áprilisában kezdetét vette a kalmari háború.
Bűbáj és ördögi praktikák
A dánok három fronton indítottak támadást: Jönköping, Älvsborg és Kalmar irányába. Az utóbbi elleni offenzívát maga a fiatal király, IV. Keresztély vezette, akinek ez volt az első akciója a dán hadak vezéreként. Mintegy 6 ezer fős seregével ostromgyűrűbe fogta a várost, ám a védők nem adták magukat könnyen. Mindkét fél bevetett minden rendelkezésére álló eszközt: alagutakat és ellenalagutakat ástak, védműveket építettek és robbantottak föl, rajtaütéseket és meglepetésszerű kitöréseket indítottak.
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Sőt, a svédek természetfölötti erők segítségét is igénybe vették: a dán vezetők, köztük a király kicsiny mását formázták meg viaszból, majd azokat elásták a földben a csatatéren. Úgy tartották, hogy aki az apró sírokon átgázol, arra szörnyű sors vár. A viaszbabákat még a svéd papok is felszentelték, hogy az átok még hatásosabb legyen.
„Mit tehet egy egyszerű ember, ha Isten és Ördög összefog ellene?”
– írta az otthoniaknak küldött levelében egy dán nemes. Még maga IV. Keresztély sem tudta kivonni magát a figurák hatása alól. Feleségének írt levelében így fogalmazott: „mindenféle ördögi bűbájjal találkoztunk. Számtalan viaszbabát temettek el a környéken, és be kell vallanom, hogy olyan dolgokat láttam itt, amilyeneket korábban soha. Azok, akik a babákra hasonlítanak, gyászos véget érnek.”
Az ördögi praktikák ellenére Kalmart végül sikerült elfoglalnia a dán király seregének: a város bevétele után a kastély még tartotta magát egy darabig, ám végül a parancsnok, Krister Some megadta magát – döntése következményeitől tartva át is állt a dánokhoz. IX. Károly nem fogadta jól a kiemelt stratégia fontosságú város elvesztését – különösképp, mivel már nem járt messze Kalmartól felmentő serege élén.
Diplomáciai pengeváltás skandináv módra
Végül meglepő lépésre szánta el magát: levelet írt vetélytársának, és párbajra hívta. „Annak érdekében, hogy ne folyjon több vér a kezed által, azt javasoljuk, hogy a gótok régi szokása szerint személyesen, minden alattomos fortély nélkül lépj velünk párbajra nyílt terepen” – írta. Sorait kemény szavakkal zárta:
„Ha visszautasítod, akkor sem királynak, sem katonának nem tekintünk, ezért jobban teszed, ha úgy cselekszel, ahogyan javasoljuk.”
A kezdeményezés már csak azért is meglepő volt, mert IX. Károly ekkor már 60 éves is elmúlt, ráadásul súlyosan beteg volt. Ezzel szemben IV. Keresztély fiatal, ereje teljében levő férfi volt, híres fizikai erejéről és harci rátermettségéről. Talán pont ezért vette olyan rossz néven a kihívást – bármi is volt az oka, egészen elképesztően goromba választ küldött. „Megkaptuk a küldöttedtől komolytalan és hencegő leveledet. Reméltük, hogy megkímélsz minket egy ilyen levéltől, de a nagy hőség bizonyára az agyadra ment” – kezdte a dán király. „Ami a becsületes harcot illeti, amelyet felajánlasz nekünk, az számunkra meglehetősen szánalmas, mivel tudjuk, hogy a mennyei Isten már megbüntetett téged. Sajnálatra vagy inkább méltó, nem harcra. Egy meleg kandalló mellett lenne a helyed, nem a harctéren, és egy jó orvosra is szükséged volna, hogy rendbe hozza a fejedet. Szégyellhetnéd magad, te vén bolond (…)
Biztosan egy szajhától tanultad, hogy szidalmakkal próbálj védekezni!”
IV. Keresztély az utolsó döfést levelében az aláírással vitte be, még egyszer kiemelve uralkodótársa vereségét: „Írva kalmari kastélyunkból, 1611. augusztus 17-én.” IX. Károly nem élte túl sokkal Kalmar elvesztését: pár hónappal később, október 30-án elhunyt. A legenda szerint halála előtt odahívta fiát, Gusztáv Adolfot az ágyához, fejére tette a kezét, majd így szólt: „Ille faciet” – „Neki sikerülni fog”.
Tulajdonképpen igaz lett: noha a kalmari háborúból IV. Keresztély jött ki jobban, és a harcokat lezáró knäredi béke is a dánoknak kedvezett, IX. Károly utóda Nagy Gusztáv Adolf néven került be a történelemkönyvekbe. Uralkodása alatt Svédország a kontinens egyik vezető hatalmává vált, a királyt pedig gyakran szokták a modern hadviselés atyjának nevezni.
II. Gusztáv Adolf király után lánya, az alig hatéves Krisztina került a trónra, akiből Európa egyik legkülönösebb uralkodónője lett.
