Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Gülü szemek, hatalmas, plüssre emlékeztető szőrbunda és egy aprócska test, ami leginkább egy megelevenedett játék mackóra hasonlít. A pomerániai törpespicc ma a világ egyik legnépszerűbb és legdrágább luxuskutyája, a hollywoodi sztárok és a városi gazdik abszolút kedvence. De gondoltad volna, hogy ez a zsebméretű szőrgombóc egykor robusztus munkakutya volt, amelyik északi szánokat húzott és nyájakat őrzött? Hogy a fajta mérete a töredékére zsugorodott, azt a történelem egyik legbefolyásosabb uralkodójának, a brit Viktória királynőnek és az ő mindent elsöprő kutyarajongásának köszönhetjük.
Bár a neve alapján sokan egy törékeny, francia vagy ázsiai palotapincsi-rokonra gondolnának, a pomerániai valójában egy kőkemény északi spicc. Ősei Izlandról és Lappföldről származnak, ahol kemény munkára használták őket a hidegben. Nevét a történelmi Pomeránia régióról (a mai Lengyelország és Németország északi területe) kapta, ahol a fajtát elkezdték céltudatosan tenyészteni.
Ekkoriban azonban a pomerániaiak még átlagosan 14–23 kilogrammot nyomtak, fehér színűek voltak, és leginkább a mai szamojéd kutyákra vagy a nagyobb testű német spiccekre hasonlítottak. Sorsukat egy királyi házasság változtatta meg örökre.
Szerelem első látásra Firenzében
A fajta ugyan elsőként Viktória királynő nagymamája, Sarolta királyné révén került a brit udvarba az 1700-as évek végén, ám ekkor még nem váltottak ki országos őrületet. Az igazi fordulat 1888-ban következett be, amikor az ekkor már gyászoló, idősödő Viktória királynő az olaszországi Firenzében nyaralt.
Itt pillantott meg egy Marco nevű, az akkori mércével mérve szokatlanul apró, alig több mint 5 kilós, vörösesbarna pomerániait. A királynő azonnal beleszeretett a kutyusba, és magával vitte Angliába.
Viktória királynő nemcsak tartotta a kutyákat, hanem megszállott, rendkívül tudatos tenyésztővé is vált. Létrehozta a saját királyi kenneljét Windsorban, és egyetlen cél lebegett a szeme előtt: minél kisebb és kompaktabb „ölebeket” produkálni.
Miközben a királynő a Brit Birodalmat irányította, szabadidejében a spiccek méretének csökkentésén dolgozott. Saját tenyésztésű kutyáival rendszeresen indult a korai kutyakiállításokon is – hírneve és a királyi pecsét pedig azonnal divatba hozta a törpespicceket a brit arisztokrácia körében.
A felére ment össze a fajta
A királynő élete során a windsori kennel kutyáinak átlagos mérete a felére, sőt, harmadára csökkent. Viktória kedvenc kiállítási kutyája, Fluffy már alig nyomott többet 3 kilónál. Az uralkodó annyira imádta a kisállatait, hogy a feljegyzések szerint 1901-ben, a halálos ágyánál is azt kérte, hogy utolsó kedvenc pomeránija, Turi feküdhessen mellette, és a hűséges kis társ jelenlétében hunyta le örökre a szemét.
A királyi rajongásnak köszönhetően a brit és a nemzetközi tenyésztők mind a miniatürizálásra kezdtek törekedni. Így lett a megtermett sarkvidéki szánhúzóból alig két-három kilós, luxus életmódhoz szokott szobakutya.
Bár a méretük drasztikusan lecsökkent, az északi spiccek büszke, bátor és olykor kifejezetten pimasz jelleme megmaradt a pomerániaiakban. Ezért van az, hogy a mai napig hajlamosak sokkal nagyobbnak képzelni magukat a valóságnál, és gondolkodás nélkül megugatják a náluk tízszer nagyobb masztiffokat is. Ha legközelebb szembejön az utcán egy ilyen apró, pörgő szőrgombóc, jusson eszedbe: egy darabka élő brit történelem sétál ott előtted!
Kapcsolódó cikk: Nem a brit uralkodónő volt az egyetlen, aki egy különleges kutyafajtáért rajongott.
