Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mindössze harminchat év adatott neki, mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott a művészet történetében. Henri de Toulouse-Lautrec, a testi fogyatékossága ellenére fáradhatatlanul alkotó festő és grafikus több ezer művében örökítette meg a Montmartre éjszakáinak táncosait, mulatóit és különc figuráit, s mára a modern festészet egyik klasszikusává vált.
A 19. század utolsó két-három évtizedében, a Belle Époque idején Párizs Montmartre nevű városnegyede az írók, művészek és filozófusok kedvelt találkozó- és lakóhelye volt. Az alacsony bérleti díjak, a közeli kávézók és mulatók (például az 1881-ben alapított Le Chat Noir vagy az 1889-től kezdve működő Moulin Rouge) vonzották a bohémeket: itt élt és alkotott többek között Renoir, Modigliani és Picasso, vagy éppen a balett-táncosnőket ábrázoló festményeiről híres Edgar Degas.
Zseni egy gyermek testébe zárva
A mulatókban gyakran feltűnt egy alacsony, mindössze 142 centiméterre nőtt, szakállas, szemüveges férfi is. Az arisztokrata családból és belterjes házasságból (szülei unokatestvérek voltak) származó Henri de Toulouse-Lautrec valószínűleg egy genetikai betegség következményeként nem nőtt magasabbra, mint egy tízéves gyermek. A legtöbb kutató ma úgy véli, hogy egy ritka genetikai betegségben (pycnodysostosis) szenvedett, amelyet csak jóval a halála után írtak le orvosilag. Ez a betegség magyarázza, hogy a róla készült fényképeken a felsőteste arányosnak tűnik, miközben a lábai feltűnően rövidek.
Tizenhárom évesen a bal, egy évvel később pedig a jobb combcsontját törte el, s mivel egészségügyi problémái miatt nem futkározhatott a többi gyerekkel, és az arisztokraták által kedvelt időtöltésekben (mint például a vadászat vagy a lovaglás) sem vehetett részt, Lautrec érdeklődése a művészetek felé fordult. Szülei válása után édesanyjával élt, aki kereste a gyógymódokat fia növekedésének serkentésére, ám nem járt sikerrel. Apja egyik művészbarátját, René Princeteau-t azonban lenyűgözte a fiatalember rajztudása, és biztatta a szülőket, hogy engedjék fiuknak, hogy továbbképezze magát.
A Montmartre szerelmese
Toulouse-Lautrec 1882-ben, 18 évesen tért vissza Párizsba. A Montmartre szívében lakott, s festőleckéket vett két elismert francia festőtől: Léon Bonnat után Fernand Cormon műtermét látogatta, s életre szóló barátságot kötött Vincent van Gogh-gal, aki szintén Cormon tanítványa volt.
A mesternek az ellen sem volt kifogása, hogy tanítványa nem elsősorban a műtermi témákat kereste:
Toulouse-Lautrec szívesen barangolt a bohém városnegyedben, kedvencei a mulatók, kabarék és nyilvánosházak voltak.
Csakhamar a párizsi művésztársaság ismert alakja lett, aki, alacsony testmagasságának köszönhetően, szinte észrevétlenül tudta megfigyelni a Montmartre táncosnőit, prostituáltjait és vendégeit.
A bordélyházak és mulatók világa
1889-ben a Moulin Rouge Lautrecet bízta meg plakátjai elkészítésével, aki szívesen eleget tett a felkérésnek. Első plakátja, a La Goulue Louise Webert ábrázolja: a Falánk néven ismert táncosnő volt az első, aki kánkánt táncolt a mulatóban. De szerepel a plakátokon egy másik táncosnő, Jane Avril, a kabaréelőadó Yvette Guilbert, valamint az énekes-dalszerző, Aristide Bruant is. Lautrec plakátművészete hamarosan olyan népszerűvé vált, hogy a rajongók még azelőtt hazavitték őket, hogy a ragasztó megszáradhatott volna.
Lautrec szívesen örökített meg prostituáltakat is: testi hibája miatt úgy vélte, van valami közös saját sorsa és a bordélyházak lakóinak számkivetettsége között. Életműve mintegy ötven festményt tartalmaz a témában, valamint számos rajzot és nyomatot, köztük az 1896-os Elles („Ők”) című litográfiasorozatot. Amennyire tudni lehet, a nőkhöz fűződő kapcsolatai szintén leginkább prostituáltakhoz kötődtek – például Rosa La Rouge-hoz, aki azonban szifilisszel is megfertőzte a festőt, amikor az mindössze 22 éves volt.
Családi viszály
A tény, hogy Lautrec a párizsi művészvilágban találta meg otthonát, nem nyerte el a grófi család tetszését. Az idősebb Lautrec, miután megtudta, hogy fia családnevükkel szignózza képeit, kitagadta őt az örökség egy részéből, nagybátyja pedig több festményét is elégette. Lautrec édesanyja azonban továbbra is hitt Henri művészetében, és anyagilag is támogatta őt.
Toulouse-Lautrec a konyhában
A festő szívesen kísérletezett különböző technikákkal – nemcsak a művészetben, hanem a konyhában is. Igazi kulináris ínyenc hírében állt, gyakran és szívesen rendezett vacsorákat barátai számára, ahol akár delfin-, kócsag- vagy mókushúst, valamint szöcskét is feltálalt. Receptgyűjteménye – amit halála után L'Art de la Cuisine címmel adtak ki – sajátos leírását tartalmazza az ételek elkészítésének, például instrukciókat ad arra, hogyan nyúzzunk meg és zsigereljünk ki egy szeptemberi napfelkeltekor megölt mormotát, ami néhány perccel korábban még orrát az ég felé tartva a hasát süttette a napon…
Az abszint rabságában
Lautrec nem vetette meg az alkoholt. Arisztokrata társai sokszor gúnyolták testi hibája, fizikai megjelenése miatt, s a festő, talán hogy ezt el tudja viselni, gyakran nézett a pohár fenekére. Különösen az általa Földrengésnek keresztelt koktélt fogyasztotta szívesen, ami fél pohár abszintot és fél pohár konyakot jelentett, összevegyítve.
A legenda szerint üreges sétapálcáját is alkohollal töltötte meg, hogy mindig kéznél legyen, ha szükség volna rá.
A nagyivásnak azonban csakhamar meglett a következménye: 1889 februárjában a delirium tremens állapotába került, és összeesett. Családja egy szanatóriumba szállíttatta, ahol, hogy bebizonyítsa, hogy már jobban van, 39 rajzot készített zsírkrétával. Számítása bevált: az orvosa elengedte, ő pedig kijelentette:
„Rajzaimmal megvásároltam a szabadulásomat.”
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Toulouse-Lautrec még két évet élt. 1901-ben, mindössze 36 éves korában szélütést kapott. Apja, aki életében nem sokat törődött vele, a halálos ágyán felkereste, de a festő utolsó szavai (le vieux con, „a vén bolond”) szerint megbékélésre már nem jutott idejük.
Kapcsolódó: Edgar Degas kedvelt témája volt a párizsi balett-táncosnők világa
