A Tulare-tó egykor az Egyesült Államok egyik legnagyobb édesvízi tava volt, de a mezőgazdasági öntözés miatt teljesen kiszáradt. Néhány éve feltámadt a halottnak hitt tó, ami a régi nézeteltéréseket is felszínre hozta.
A kaliforniai San Joaquin-völgyben fekvő Tulare-tó egykor a legnagyobb tónak számított a Mississippi folyótól nyugatra. A 19. század második felében több mint 160 kilométer hosszú és közel 50 kilométer széles volt.
Az öntözés miatt teljesen kiszáradt a hatalmas tó
Kiterjedését jól érzékelteti, hogy akkoriban gőzhajóval lehetett mezőgazdasági terményeket szállítani Bakersfield környékéről Fresnóba – ami akkor még tóparti város volt –, majd onnan egészen San Franciscóba. Ez közel 500 kilométeres távolság.
Ám a következő évtizedekben a tó és az összekötő vízi utak, amelyek ezt a szállítási útvonalat lehetővé tették, az emberi beavatkozás hatására szinte teljesen eltűntek. Az őslakos tachi yokut törzs által Pa'asi néven ismert tavat elsősorban a Sierra Nevada hegységből érkező hóolvadék táplálta, mivel azon a vidéken nagyon kevés az eső.
A tó eltűnése az 1850-es évek végén, az 1860-as évek elején kezdődött, miután Kalifornia állam a történelmileg őslakos földeket magántulajdonba kívánta adni. Ez a folyamat gyakran azt jelentette, hogy lecsapolták a vízzel elárasztott területeket, és öntözték a sivatagos részeket, hogy mezőgazdasági hasznosításra alkalmasak legyenek.
Aki le tudta csapolni a vizet, megkapta a földet, ami komoly ösztönző volt a fehér telepesek számára, ám ezzel a tó sorsa megpecsételődött.
A Tulare-tó először 1890 körül tűnt el teljesen. A száraz, kietlen völgyet ma öntözőcsatornák százai szelik át, amelyek eredetileg azért épültek, hogy a tó vizét a mezőgazdasági területekre vezessék.
130 év után feltámadt a Tulare-tó
Az egykor hatalmas tó azonban újjászületett. 2023-ban rendkívüli mennyiségű hó és eső zúdult Kaliforniára, és a hóolvadék elárasztotta a Tulare-tó egykori medrét. A víz több ezer hektárnyi mezőgazdasági területet öntött el, a Corcoran városát védő gátat meg kellett erősíteni. Az árvíz súlyos károkat okozott a földtulajdonosoknak és a mezőgazdasági dolgozóknak, sokan elvesztették az otthonukat.
Az őslakos tachi yokut törzs számára azonban a tó visszatérése mélyen megrendítő, spirituális élmény volt. Szertartásokat tartottak a parton, újra gyakorolhatták hagyományos halászati és vadászati szokásaikat. A tó feltámadása az élővilágra is nagy hatással volt. Visszatértek a vízimadarak, a héják, de veszélyeztetett bagolyfajt is láttak a környéken. Az áradások nyomán újra megjelentek a halak és kétéltűek.
A feltámadás azonban nem volt hosszú életű. 2023-as csúcsán a tó több mint 40 ezer hektárnyi területet borított el, alig egy évvel később ez mindössze 1060 hektárra zsugorodott. Mostanra a Tulare-tó gyakorlatilag ismét eltűnt.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a tó újjászületett, többször volt már rá példa az elmúlt több mint száz évben. „Ez a táj mindig is tavakból és mocsarakból állt, és a jelenlegi öntözéses mezőgazdasági művelés csupán egy évszázados villanás ebben a sokkal hosszabb geológiai történetben” – mondta Vivian Underhill, a Northeastern Egyetem kutatója.
Szerinte Kalifornia államnak fel kellene ismernie, hogy a Tulare-tó meg akar maradni, és úgy véli, jelentős gazdasági előnyök származhatnak abból, ha ezt hagynák, ráadásul a klímaváltozás miatt a súlyos árvizek kockázata is nagyobb.
Kapcsolódó cikk: A világ egyik leghíresebb kiszáradt tava az Aral-tó, ami egykor gazdag halállományáról volt híres, mára viszont az emberiség által okozott ökológiai katasztrófa szomorú példája. Mi történt az Aral-tóval, és van-e még remény a megmentésére?
