Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Magyar forint bankjegyek és egy OTP-s SZÉP-kártya
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

A tervek szerint azonban 2026 őszétől egy új juttatási forma érkezhet: a nyugdíjas SZÉP-kártya. Ennek bevezetése a költségvetés helyzetétől függően valósulhat meg.

Pontosan mekkora összeget járhat havonta a nyugdíjas SZÉP-kártyával?

A juttatás összege sávosan, a meglévő nyugdíj mértékétől függően alakulna:

a 250 000 forint alatti nyugdíjjal rendelkezők havi 16 667 forintot kapnának (ami egy évben összesen 200 000 forintot jelent), míg a 250 000 és 500 000 forint közötti sávban lévők havi 8 333 forintos támogatásra lennének jogosultak.

Az 500 000 forint feletti ellátásban részesülők számára pedig nem járna ez a plusz juttatás. Magyar Péter miniszterelnök egy korábbi interjúban kifejtette, létezik olyan elgondolás is, miszerint a legalsó sáv után járó juttatást nem naptári év, hanem egy októbertől októberig terjedő időszak szerint utalnák ki, méghozzá negyedévente 50–50 ezer forintos részletekben feltöltve a kártyákra.

Magyar forint bankjegyek és egy OTP-s SZÉP-kártya
A jogosult nyugdíjasok idén ősztől kaphatják meg az új SZÉP-kártyával az extra juttatást
Fotó: Daniel Tamas Mehes / Getty Images

Körülbelül hány embert érinthet Magyarországon ez az új típusú támogatási rendszer?

Az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület adatai alapján hazánkban jelenleg mintegy 1,3 millió olyan nyugdíjas él, akinek a havi járandósága nem éri el a 250 ezer forintot, vagyis ők teljes egészében jogosulttá válhatnának a maximális, évi 200 ezer forintos keretösszegre.

Amennyiben a teljes rendszert nézzük,

Idézőjel ikon

a hazai nyugdíjasok csaknem 97 százaléka, vagyis az összes olyan idős ember, akinek 500 ezer forint alatt van a havi ellátása, részesülne valamilyen összegű támogatásban a nyugdíjas SZÉP-kártya révén.

Lehet élelmiszert vásárolni az újonnan bevezetendő kártyával?

Ahhoz, hogy az idősek újra tudjanak élelmiszert vásárolni a SZÉP-kártyával, a kormánynak vagy módosítania kell a jelenlegi szabályozást, vagy egy teljesen új, célzott törvényt kell alkotnia a juttatásra, mivel a korábbi általános élelmiszer-vásárlási szabály megszűnt.

A Tisza Párt hivatalos programja szerint a nyugdíjas kártyát kifejezetten élelmiszerre, gyógyszerre, egészségmegőrzésre, valamint pihenésre is fel lehetne használni.

Milyen korlátozásokra vagy tiltásokra kell számítani?

Bár a végleges részletek kidolgozása még várat magára, a korábbi átmeneti időszak tapasztalataiból kiindulva biztosan számítani kell bizonyos megkötésekre.

A korábbi szabályozás idején sem lehetett a SZÉP-kártyával tetszőlegesen bármit megvenni a boltokban, hiszen

Idézőjel ikon

az alkoholos italok, valamint a különböző dohánytermékek a tiltólistás termékek között szerepeltek.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Ha a kormány végül úgy határoz, hogy a nyugdíjas SZÉP-kártya kerete levásárolható lesz az élelmiszerüzletekben, a pékáruk, húsok és zöldségek engedélyezése mellett vélhetően a jövőben is életben maradnak majd ezek a korlátozások.

Kapcsolódó: szigorodnak a nyugdíjszabályok, így egyre kevesebben lesznek jogosultak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.