Ez a szlovén tengerpart legizgalmasabb wellnessvárosa: csak egy ugrás a horvát és az olasz határ

Kikötő a szlovéniai Portorozban.
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szlovén tengerpart egyik legnépszerűbb üdülővárosa, az olasz és a horvát határtól nagyjából egyforma távolságra fekvő Portorož ma is méltán viseli a „Rózsák Kikötője” nevet. A város parkjaiban és tengerparti sétányain több mint 120 rózsafajta bont szirmot, köztük az a különleges fajta is, amelyet kifejezetten Portorož számára nemesítettek.

A rózsák hagyománya több mint egy évszázadra nyúlik vissza: a tengerparti rózsakertben 1887 óta gondozzák a virágokat, amikor létrejött a település első modern gyógyfürdője és a hozzá kapcsolódó park.

Egy templomról kapta a nevét

Bár a város neve első hallásra a virágokra utal, eredete valójában egy középkori egyházi emlékhez kötődik. A 13. században a mai Portorož közelében állt egy, a Rózsafüzér Szűz Máriának szentelt templom, amely egy tengerre néző magaslaton helyezkedett el. Paolo Naldini koperi püspök feljegyzései szerint ez volt a környék egyik legjelentősebb és legszebb temploma. A kikötő elnevezése minden bizonnyal innen származik:

Idézőjel ikon

a latin Portus Sanctae Mariae de Rosae, vagyis „a Rózsafüzér Szűz Mária kikötője” kifejezés az évszázadok során fokozatosan rövidült a ma ismert Portorož formára.

Portorož a tenger és a só városa

Portorož története szorosan összefonódik a tengerrel és a sóval. Az öbölben már az ókorban is sót termeltek, később pedig a vidék Velencei Köztársaság fennhatósága alá került. A helyi tengervíz, a só és az iszap gyógyító hatását már a középkorban ismerték, mi több, a bencés szerzetesek a középkorban már előszeretettel alkalmazták is különböző gyógykezelések során.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Évszázadok óta híres vendégek fordulnak meg itt

A 19. század végére Portorož az európai társasági élet egyik felkapott üdülőhelyévé nőtte ki magát. A városban elegáns villák, korszerű gyógyfürdők és szállodák épültek, köztük a ma is működő LifeClass Hotels & Spa komplexum elődei, valamint a legendás Palace Hotel, amely korának egyik legfényűzőbb adriai szállodájaként vált ismertté. Az Osztrák–Magyar Monarchia arisztokratái és előkelőségei rendszeresen itt töltötték pihenésüket, köztük I. Ferenc József császár is, sőt a második világháború után a városban megannyi nemzetközi színész és közéleti személyiség is megfordult.

Portorož virágkorát jól láttatja, hogy 1911-ben már húsz szálloda és panzió működött itt, miközben negyvenhét villa kínált szállást a vendégek számára. Ezek közül több épület ma is áll.

A szlovén tengerpart legszebb útvonala vezet innen Piranig

A várost érdemes gyalogosan is felfedezni. Különösen népszerű a Portorož és Piran között húzódó, mintegy három kilométer hosszú tengerparti sétány, amely végig az Adria partját követi. Az út során látványos tengeri panoráma tárul a látogatók elé, ezért sokan a szlovén tengerpart legszebb sétaútvonalai között tartják számon.

A világ legbiztonságosabb országainak listáján előkelő helyet foglal el Szlovánia is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.