Szülőség

Szülőség cikkek

Fél év sötétség és még élvezik is

Utálod a telet? A gyerekeid is? Pedig december 21. az év legrövidebb napja, vagyis ma kezdődik a csillagászati tél, ami egyben azt is jelenti, hogy lesz még egy pár sötét délutánunk tavaszig. De ez nem jelenti azt, hogy a lakásban kell ülni márciusig, vegyetek példát a norvégokról, náluk fél évig fel sem kel a nap, mégsem fordulnak be. Hogy csinálják?

A karácsony a legnagyobb generációs csapda

Nem kell mindenáron rendet vágni ebben a generációs dzsungelben. Pont elég, ha nem mordulunk rá a gyerekre, vagy az unokára, ha felugrál az asztaltól, mert ha dühösek leszünk, attól az ünnep ugyan tönkremegy, de az unoka nem jön vissza csendben üldögélni közénk. Inkább dobjunk össze egy jó salátát, csináljuk velük közösen néhány vicces szelfit, és élvezzük azokat a perceket, amiket két chat között nekünk szentelnek.

Így kell legyőzni az iskolai zaklatókat

Minden gyerek, akit zaklatnak, vagy bántalmaznak, arról ábrándozik, hogy bárcsak lenne egy szuperhős barátja, aki a megfelelő lélektani pillanatban megjelenne, és jól ellátná a zaklatók baját. Ebből a szempontból Keaton Jones álma valóra válhatott, habár, kétségtelenül jobb lett volna, ha egyáltalán nem is zaklatták volna! A története ezzel együtt erősen tündérmesébe illő, néhány erős csavarral. Reméljük, ezt ő is így gondolja.

Már a fél éves babát is érdemes beoltatni influenza ellen

Hibát követ el, aki nem oltatja be magát és a gyerekét influenza ellen - állítja a népszerű gyerekorvos, dr. Novák Hunor, nemzetközi ajánlásokra hivatkozva. Magyarországon 3 éves kor alatt ugyan hivatalosan nem áll rendelkezésre oltóanyag, ugyanakkor a Házi Gyermekorvosok Egyesületének ajánlása szerint hat hónapos kortól nyugodtan beadatható az egyik vakcina.

Nektek miért nincs gyereketek?

A legtöbb, még gyermektelen fiatal azért szeretne gyereket, mert azt hiszi, sok lesz az életében a nevetés és a vidámság. Minden tizedik pár viszont tudatosan választja a gyermektelenséget, ez a téma azonban még mindig tabu.

A koraszülés az apa traumája is

Amikor a vártnál jóval korábban születik meg egy baba, az nemcsak az anyának, de az apának is nehéz. Több szempontból is fontos lenne, hogy az apák is jelen lehessenek a baba mellett: segítenek, támaszt nyújtanak az édesanyának, bevonhatók a baba körüli napi teendőkbe, új, az anyától eltérő ingereket adnak a babájuknak. Nem utolsósorban az édesapáknak is szükségük van a koraszülés okozta trauma feldolgozására.

Táncolj a sikeres örökbefogadásért!

Az örökbefogadás rengeteg várakozással és nehézséggel jár, ezek feldolgozásában és az érkező gyermekkel való összehangolódásban segíthet a mozgás- és táncterápia. Oláh Dóra és Ruskó Rita táncterapeutákkal beszélgettünk.

Hopp, máris beérett az oktatás reformja

Pukkanhatnak a pezsgők, kimagaslóan szerepeltek a tíz éves gyerekek a tavalyi PIRLS-felmérésen, ami egy nemzetközi szövegértési teszt, ötven ország részvételével. De mégis, mi a bánatos jó ég történhet felsőben az iskolásokkal, hogy a 15 évesek szövegértési PISA-tesztjén viszont mindig csúfosan elhasal az ország?

Te hogyan értelmezed a gyerek viselkedését?

Szeretünk együtt lenni azokkal, akik jó indulatot feltételeznek rólunk. A gyereknevelésben a szülő formálja a kapcsolatot azzal, hogyan értelmezi a gyerek szavait: ha rosszindulatot tulajdonít neki, idővel el fog mérgesedni a légkör.

Tudod, hogy mű lesz, mégis kell

Virágzik a profi fotó biznisz, ami nagyon helyes, legyen mindenkinek szép fotója magáról és a családjáról! De vajon mi visz rá egy terhes nőt, hogy teljesen mű környezetben, baldachinos ágyon, talpig tündérkének öltözve fotózkodjon? És miért teszik az alvó babájukat virágokkal teli dézsába? Képmutatás vagy cosplay? Utóbbi.