Magyarországra nem került szalmonellás babatejpor

Olvasási idő kb. 1 perc

A Nébih egyelőre legalábbis nem tud róla, viszont várhatóan 83 országban hívják vissza a francia Lactalis termékeit, miután 35 francia gyerek betegedett meg.

December óta folyamatosan hívják vissza a francia Lactalis tejipari mogul termékeit az üzletekből, miután a cég gyárában szalmonella baktériumot találtak, és több szülő is jelezte, hogy miután a gyereke kapott a cég tápszeréből, rosszul lett. Magyarországot egyelőre nem érinti a fertőzés, de azért érdemes odafigyelni a vásárlásnál.

A magyar hatóságokhoz nem érkezett olyan információ, amely szerint hazánk érintett lenne a Salmonella Agona gyanú miatti, a francia Lactalis cég által gyártott babatejpor visszahívásában - közölte honlapján  a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A Nébih folyamatosan figyeli a RASFF rendszeren érkező információkat, valamint kapcsolatban áll a társhatóságokkal, így szükség esetén haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket.

A babatejpor szalmonella szennyezettségének gyanújáról december 4-én érkezett először tájékoztatás a magyar hatósághoz, amit 11-én riasztássá minősített az Európai Bizottság. A Nébih azóta is folyamatosan figyelemmel kíséri a témával kapcsolatos híreket, valamint a felmerült kockázatról még tavaly decemberben tájékoztatta a humánegészségügyi hatóságot is.

A hatóság javasolja, hogy mind a vásárlók, mind a forgalmazók legyenek körültekintőek. 

Franciaországban eddig 35, Spanyolországban pedig egy megbetegedést regisztráltak, ami a Lactalis termékei miatt következhetett be - írja a BBC

A szalmonella baktérium súlyos hasmenést, gyomorgörcsöket, hányást okozhat, akár kiszáradáshoz is vezethet, ami kisgyermekeknél kifejezetten veszélyes. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Barnoczki Brigitta
Barnoczki Brigitta
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.