700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

kórházi osztály üres folyosója
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Magyarországon 2010 óta 15 százalékkal csökkent a háziorvosok száma, miközben egy orvosra már évente közel 14 ezer beteg jut. A 762 betöltetlen praxis miatt a körzetek csaknem 15 százalékában, valamint több mint 700 településen kizárólag helyettesítéssel működik az alapellátás. A házi gyermekorvosoknál még drámaibb a hiány, az esetek 17,5 százalékában nincs főállású orvos, és több mint 800 településen egyáltalán nincs betöltve a praxis. A gyermekeket így sok helyen vegyes praxisban látják el.

Van, ahol 10 éve nincs háziorvos

A romló tendenciák legfőbb oka a háziorvosok elöregedése, az utánpótlás hiánya és az idősödő társadalom miatti terhelés. A probléma tartósságát mutatja, hogy a betöltetlen praxisok 90 százaléka már több mint egy éve üres,

Idézőjel ikon

37 százalékuk pedig több mint öt éve vár orvosra.

A háziorvoshiány rengeteg településen aktuális probléma hazánkban
Fotó: Vajda János / MTI

Az orvoshiány elsősorban az Alföld délkeleti térségeire, a Közép-Dunántúlra, a határ menti településekre, valamint a nagyobb városokra összpontosul. Az Alföldön akadnak olyan helyek is, ahol már több mint 10 éve nincs háziorvos. A finanszírozás sem tudott lépést tartani az igényekkel, és a praxisközösségekbe való integráció sem jelentett mindenhol működőképes megoldást.

Nem lehet tovább halogatni az orvoshiány enyhítését

A rendszer tarthatatlanságára egy szadai eset is felhívta a figyelmet. Ács Tamás háziorvos a túlterheltség és a rossz munkakörülmények miatt felmondta a szerződését.

Erre reagálva Porpáczy Krisztina, az Egészségügyi Minisztérium alapellátásért és integrált ellátásért felelős államtitkára elmondta, hogy a lakossági fórumot követő egyeztetések után az orvos végül folytatni tudja a munkáját.

Idézőjel ikon

Az államtitkár kiemelte, hogy az ilyen döntések mögött mindig évek óta halmozódó problémák állnak, és az alapellátás reformja nem várhat tovább.

A helyzet kezelésre az Egészségügyi Minisztérium már előkészítette az alapellátás fejlesztési programját. A tervek egyik legfontosabb eleme az Országos Alapellátási és Módszertani Intézet, valamint a 164 Integrált Egészségügyi és Szociális Centrum létrehozása.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Ezek az intézmények szakmai és szervezési hátteret biztosítanak majd a szakembereknek: segítenek a humánerőforrások biztosításában, a helyettesítések megszervezésében, továbbá az egészségügyi és szociális ellátások összehangolásában.

Az államtitkárság az alapellátás finanszírozásának megújítását, az adminisztratív terhek csökkentését és korszerű informatikai megoldások bevezetését ígéri.

A fiatal orvosok megszólítására és az utánpótlás biztosítására a Hugonnai Vilma-programot, illetve az Andrássy Ilona-programot indítják el, amelyek újból vonzó életpályává tehetik a háziorvosi hivatást.

A lépés fő célja, hogy a háziorvosok a működési problémák megoldása helyett ismét elsősorban a betegek gyógyítására tudják fordítani az energiájukat.

Kapcsolódó: a legtöbb hazai háziorvos már betöltötte a nyugdíjkorhatárt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.