Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A legtöbb, még gyermektelen fiatal azért szeretne gyereket, mert azt hiszi, sok lesz az életében a nevetés és a vidámság. Minden tizedik pár viszont tudatosan választja a gyermektelenséget, ez a téma azonban még mindig tabu.
Amikor még nem volt gyerekünk, de már gondolkoztunk rajta, nagyjából olyan elképzeléseink voltak a családalapításról, hogy a gyerekekkel majd sokat lehet hancúrozni meg nevetni, mert milyen cukik már, meg újra legális lesz hógolyózni, órákig vásárolgatni a játékboltban, meg beülni a moziba a legújabb, egész estés Disney animációra.
A kialvatlanság, a nyafogás, a törölgető- és etető robottá válás, az állandó időzavar, meg a műanyag, fröccsöntött játékokra elkótyavetyélt tízezrek nem igazán voltak részei az álomnak.
A gyereknevelés öröm, és elvárás is
Nemrégiben készült egy felmérés, amelyben több mint 2000, még gyermektelen párt kérdeztek meg a gyerekvállalással kapcsolatos terveikkel, várakozásaikkal kapcsolatban, és kiderült, hogy nincs új a nap alatt. A legtöbben most is azért szeretnének családot alapítani, mert elképzeléseik szerint sokat fognak együtt nevetni, és jó lesz majd együtt lenni a gyerekkel.
A második leggyakoribb ok pedig az volt, idézzük: „Mert az életemnek akkor lesz igazán értelme, ha szülővé válok”.
Ezt követi az a válasz, hogy egyszerűen azért, mert szeretik a gyerekeket, majd pedig az őszinte „ez az élet rendje, hogy egyszer szülővé váljunk” felelet következett.
Muszájból állítólag elég kevesen szeretnének gyereket
Ötödikként jött a racionális, ám mindenképpen méltányolandó „hogy boldoggá tegyem a páromat” ok, és őket követik számban azok, akik azért akarnak gyereket, mert szeretnének felelősséget vállalni valaki iránt, akármit is jelentsen ez.
A számító okok a lista végén kullognak: „legyen, aki idősorban a gondját viseli”, „mert ez a társadalmi elvárás”, „mert ezt várja el a család”, és bármilyen furcsa, még mindig vannak, akik azért szeretnének gyereket, mert azt hiszik, hogy attól megjavul a kapcsolatuk a partnerükkel. Valószínűleg nem fog, vagyis nem a gyerektől, mi szóltunk.
A Richter által támogatott "Ragaszkodj hozzá!" program Nagy Családalapítási kutatását kitöltők nagyjából fele két gyermeket tervez, kevesebb mint ötödük hármat, és ugyanennyien vannak azok, akik egyet.
Ebből következik, hogy több mint tíz százalékuk egyáltalán nem tervez gyermeket, vagy azért, mert már van, vagy, mert az anyagi hátterük nem engedi meg, illetve elsőbbséget élvez a karrier, illetve a függetlenség vágya.
Tudatos gyermektelenség
Valójában az, hogy valaki miért nem szeretne gyereket, sokkal érdekesebb kérdés, mint hogy miért igen, mert mégiscsak fajfenntartásra vagyunk programozva, ezért elég könnyű szép, romantikus okokkal alátámasztani. De mit mondanak azok, akik a tudatos gyermektelenséget választják?
Még interjúalanyt is nehéz volt találni a témához, az egyik ismerősöm, aki pár évvel ezelőtt határozottan mondta, hogy ők a férjével eldöntötték: erre a világra ők aztán semmiféleképpen nem szülnek gyereket, nos, nekik azóta született egy.
Edina és Áron története viszont eléggé elgondolkodtató. Már bőven elmúltak negyven évesek, másfél évtizede alkotnak egy párt, és nincs gyermekük. Szerintük ez jól van így, az életük szép, gazdag és mozgalmas, és kihoznak belőle minden jót, amit csak lehet. Hogy tudatosan döntöttek-e így? Részben igen, de azért az élet ennél, természetesen, sokkal bonyolultabb.
Edina 35 éves volt, amikor Áronnal egymásba szerettek. Éveken keresztül élték az életüket, és igazából egyiküknek sem jutott eszébe, hogy gyerekük is lehetne, sőt, Áron határozottan el is zárkózott előle. Edina persze gyerekkorában azt gondolta, hogy fiatalon, és sokat fog szülni, de aztán nem úgy alakultak a dolgok, és fiatal felnőttként már nem is hiányzott neki, sosem érezte, hogy itt lenne az idő.
A változás negyven éves korában állt be, akkor kezdte érezni Edina, hogy most már aztán tényleg itt az ideje családot alapítani, mert még a végén lecsúszik róla. Végül Áron is beleegyezett a dologba, abbahagyták a védekezést, Edina mégsem lett terhes. Ezt eleinte, minden hónapban hatalmas csalódásként élte meg, egy világ omlott össze benne. Később, nagyon tudatos munkával megtanulta kezelni az ezzel kapcsolatos érzelmeit.
Természetesen adódik a kérdés, hogy miért a lelkén dolgozott Erika, ahelyett, hogy a fogantatáshoz kértek volna segítséget? Azt mondja, hogy a csalódások ellenére mindig úgy gondolta, hogy biztosan megvan az oka, amiért nem lett gyerekük, és ha meg kellene születnie, akkor meg is születne. Ebből a szempontból tehát a gyermektelenségük teljesen tudatos, nem véletlenül nem voltak hajlandók belekezdeni az orvosi hercehurcába.
Persze időnként megfordul a fejükben, hogy mi lesz velük, ha öregek lesznek, de hát pontosan tudják, hogy ez manapság már nem valami racionális dolog.
A gyerektelenség tabu
Mit szól hozzá a környezetetek, hogy nincs gyereketek? – kérdeztem Edinát.
„Nem tudom, mert nem beszélünk róla. Soha nem tudom eldönteni, hogy azért nem kérdeznek, mert annyira nem beszélek erről, és félnek a reakciómtól. Vagy nem érdekli őket (nem hiszem). Esetleg mert ennyire hülyén szemérmesek vagyunk, és azt tanultuk, hogy ez magánügy. De közben barátnőim se kérdezték soha, akikkel úgy gondolom, olyan viszonyban vagyok, hogy megkérdezhetnék. Vagy félnek a választól, bár igazán nem tudom, hogy mitől.
Én meg nem beszélek, mert miért fárasztanám őket mindezzel, ha nem is érdekli őket. Ördögi kör. Persze, van, amikor kibukik az, amiről nem beszélünk. Vágták már a fejemhez, hogy én eldöntöttem agyban, hogy nem lesz, ez a bajom. Ilyenkor kár is vitatkozni, csak rácsodálkozom, hogy egyrészt mennyire nem ismernek, másrészt ők meg a választ illetően döntöttek, szóval mindegy is, hogy mi van bennem.
Ha meg kommenteket olvasok nagy ritkán ezzel kapcsolatban, mindig ugyanoda jutok: a gyerekesek között nagyon kevesen vannak, aki bele akar/mer/ tud gondolni a gyerektelenek életébe. Csak annyit látnak, mondanak, hogy mi szegényebbek vagyunk, nem is tudjuk milyen az, ne is mondjunk semmit, mert nekünk nincs gyerekünk.
