Szülőség

Szülőség cikkek

A kemence az én kindertojásom

Meixner Etelka porcelántervező művész, anya és vállalkozó. A luxusholmikat készítő Herendi Porcelánmanufaktúrát hagyta ott néhány éve azért, hogy önálló vállalkozásba fogjon. Most a saját álmát valósítja meg, ami mi más lenne, mint a szabad alkotás, de emellett simán belefér az életébe az is, hogy részt vegyen lakhelyük, a festői kis bakonyi falu társasági-kulturális életének a felvirágoztatásában. Hogyan maradjunk normálisak művészként, a 21. században? Interjú.

Hadd káromkodjon néha az a gyerek!

Nem mintha sokat számítana, mi számít káromkodásnak, hiszen egy jól megnyomott ’ostobával’ vagy ’szerencsétlennel’ is alaposan bele lehet szállni valakibe, ha ügyesen hangsúlyoz az a hatéves.

Elsírtam egy siratót a kisbabámért

Magyarországon a terhességek nyolc százalékának koraszülés lesz a vége, és ez az arány már évek óta nem változik. A koraszülött babák világnapján országszerte több épület is lilába borul, mi pedig egy személyes történettel hívjuk fel a figyelmet a problémára.

Fantáziacímekkel büntet az állami tankönyvkiadó

Miért hívják életvitel és gyakorlatnak a technikaórát, és miért Hétszínvarázs az olvasás tankönyv neve? A mi világunk tankönyvet vajon melyik tantárgyhoz kell bepakolni, és egyáltalán miért nem lehet a tantárgyak nevét és a tankönyvek címét összepasszítani? Szerintem direkt szívatják a szülőket és a gyerekeket. Primilla kiborult.

7 hasznos app szülőknek

Ha már úgyis van okostelefonunk, használjuk! Körülnéztünk, hogy melyek azok az appok, amik megkönnyítik a szülők életét, mármint tényleg megkönnyítik, mert egyszerűen kezelhetők, ugyanakkor roppant hasznosak. Összegyűjtöttük a kedvenceinket, a babavárástól az elsősegélyig, az altató fehérzajtól a fogmosózenéig.

Lehet, hogy végleg el fog tűnni a magázódás?

Míg néhány évtizeddel ezelőtt a gyerekek magázták a nagyszüleiket, sőt, kissé régebben még a szüleiket is, ma már teljesen általános, hogy a gyerek barátaival is tegeződnek a szülők. Sőt, éppen az esik rosszul, ha véletlenül valaki csókolomot köszön. Mi ez az új módi? Ki fog veszni a magázódás, vagy csak ezek a mai fiatalok nem tanultak meg viselkedni?

Így etesd a gyereked!

Táplálkozási szakértők kiadták gyerekeknek szóló Okostányér ajánlást. Napi négy adag zöldség és gyümölcs, minden főétkezéshez teljes értékű fehérje, gabonaféléből legalább három adag elfogyasztása javasolt a gyerekeknek, só, cukor és zsiradék viszont csak visszafogottan. A te gyereked megeszik ennyit?