Anyaaa, a magyar irodalom az micsoda? – kérdezte tőlem valamelyik este a második osztályos fiam. – Az olvasás, kisfiam – válaszoltam elképedve. – Aham. És melyik könyvet kell rá bepakolni? – Öööö, a Hétszínvarázst!
Ez az épületes beszélgetés zajlott le köztünk a minap, az apropót pedig az szolgáltatta, hogy pár hétig úszásoktatásra jár az osztály, és erre az időszakra új órarendet kaptak a gyerekek. Ami már nem a tanítónéni által, szívességből, a használt nyelvre lefordított óraneveket tartalmazta, hanem a hivatalosat. Ami aztán végképp összezavarta a gyereket.
Azóta hárman vakarjuk otthon a fejünket, és általában az ötödikes nagylány szokott kihúzni minket a csávából, aki ebből az utcából már megjött, neki alsós szinten már nem lehet újat mutatni.
Életvitel és gyakorlat, ez vajon mi lehet? Nos, a technikaóra lenne. De ha azt gondolnánk, hogy olyan, valóban gyakorlati dolgokat tanítanának a gyereknek, hogy hogyan kell kicserélni egy villanykörtét, vagy elmosogatni egy poharat, (vö. életvitel), akkor tévedünk, mert általában sünit, vagy más idényállatot hajtogatnak papírból. Nagyon hasznos, én is mindennap hajtogatok sünit életvitelszerűen....
Ez a tantárgy persze teljesen más, mint a vizuális kultúra, ami közkeletű nevén a rajzóra, és semmit sem kell rá bepakolni. Mondjuk az ötödikes gyerekemnek igen, a Képzelet világa című munkafüzetet, de hát ő már egy másik kategória a kisgimiben.
A magyar nyelv nevű tantárgyon, családon belül elvitatkoztunk egy darabig. Már azon is, hogy az most az írásórát, vagy a nyelvtant takarja-e, mert, mint kiderült, mind a kettő van a gyerek órarendjében, ugyanakkor csak egy jegyet kapnak a két tantárgyra az e-napló szerint. Most akkor ez egy tantárgy, vagy kettő, és melyikre mit kell bepakolni? Nyelvtankönyv nevű könyvük ugyanis nincs, de van egy Szépen, helyesen című, meg valami más fantázianevű is, ami momentán nem jut eszembe, de nem veszítünk vele semmit.
Aztán ott van a magyar irodalom nevű tantárgy, amit a másodikos gyereknek azért nem sikerült beazonosítani, mert ő olvasásóraként ismeri. Nekünk, felnőtteknek persze ez nem jelentett kihívást, azon viszont már egy ideig gondolkoznom kellett, hogy mit tegyen be a táskájába, mert már miért is neveznék az olvasókönyvet olvasókönyvnek, amikor lehet neki valami szépen hangzó, költői címet is adni? A kifejező Hétszínvarázs lett az, és van mellé egy ugyanilyen nevű munkafüzet, valamint egy Szövegértést fejlesztő gyakorlatok című munkafüzet is, plusz a vonalas füzet, így lesz a gyerek táskája 6 kiló egy átlagos hétköznapon.
A környezetismeret tantárgynak legalább nincs semmiféle kódolt neve, ezzel szemben a tankönyv A mi világunk címet viseli. Mondjuk, erre legalább ráírták kisebb betűkkel azt is, hogy környezetismeret, hálás köszönet érte.
Már csak egy kérdésem maradt? Miért? Miért nem lehet a tankönyv címe a tantárgy neve? Miért kell összezavarni ilyenekkel az egyszeri szülőt és gyereket? Egyébként feltettem a kérdést az illetékesnek, az állami tankönyvkiadó, úgy is, mint Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatójának is, ami konkrétan úgy szólt, hogy van-e ennek valami különösebb oka, vagy csak így alakultak a dolgok?
Kíváncsian várjuk a választ, de cikkünk megjelenéséig sajnos még nem érkezett meg.
