Mellbedobás, gyöngyfogsor - csajoskodós kézikönyvek kamaszlányoknak

Olvasási idő kb. 5 perc

Milyen könyvet adhatunk egy mai kiskamasz kezébe, ha a kislány-nagylány átmenet a téma? Egy 10 és egy 12 évessel a családban erre kerestem a választ.

Nekünk ugye ott volt a Kétbalkezes Kamaszlányok Kézikönyve, amit imádtam, bár olyan rettentő nagy eligazítást nem adott a nővé válás téma testi ügyeivel kapcsolatban, a menstruációról szóló fejezet 4 oldal volt, a varrás meg 40, de tele volt nagyon izgi dolgokkal, és máig is emlékszem, hogy a túlságosan tiszta haj arról árulkodik, hogy sok koszt mostak ki belőle. 

Az egykori klasszikusból anno 70 ezer példányt adtak el, és egy-egy antikvár példányt még le lehet vadászni, a megújított 2.0-ás verzió beszerzése esélytelen. 

Na de mit adhatunk egy mai kiskamasz kezébe, ha a kislány-nagylány átmenet a téma? Olyan könyveket kerestem, amelyekből megbízható infókat kaphat a testi változások, lelki viharok, szerelem, szex témájában, mert ki tudja, meg akarja-e majd velem beszélni róluk, ha odaér, de egy pár jó könyv nem csak tudást ad neki, hanem jó apropót is ahhoz, hogy elő tudjuk venni a témát, ha kérdése van.

Hoppál Bori - Az én testem

Elsőként Az én testem landolt nálunk, abban biztos voltam, hogy ezt szeretném hogy lássa, mert Hoppál Borinak fontos mondanivalója van a testünkkel kapcsolatban. Ez a könyv tényleg a testről, testi változásokról, testi érzetekről, a saját test szeretetéről, saját határaink megvédéséről (és még sok minden másról) szól, viszont a szex, védekezés már nem témája. Ez így talán furán hangzik, de mégsem csonka. 

A nagy okosság mégsem (csak) a mit mond, hanem a hogyan mondja. A könyv stílusa nagyon jól eltalált, nem tudálékos, nem megmondó, végképp nem lekezelő, de nem is gügyögős vagy buta. Kedvesen, viccesen de tárgyilagosan vezet végig a kamaszodás elejétől a menstruáció ünnepléséig, a kislányságtól a nagylányságig. Külön klassz és tanulságos benne a szülőknek szóló levél, ami abban segít, hogyan válhatunk a lányaink társává ezen az úton. 

Ezt a könyvet minden család minden lányának ajánlanám, ha minden anya együtt elolvasná a lányaival, hatalmas jót tennénk a következő generációval. 

Hayley Long - Lány vagyok

Én egyszerűen imádtam ezt a könyvet, remélem, a gyerekek is így lesznek vele. Nagyon vicces, sokszor ironikus is, finoman csinál bohócot a reklámok, közösségi média sztárok és vloggerlányok stílusából, ugyanakkor könnyedén és természetesen tárgyalja a témákat. Külön tetszik, hogy végtelenül toleráns, és végig az sugárzik belőle, hogy tök oké, hogy mindannyian mennyire különbözőek vagyunk. 

Lány vagyok a hajfestéstől a csókolózásig mindenről részletes útmutatással látja el a kamaszlányt, és plusz pontot ér,  hogy nagyon szépen és világosan meg van fogalmazva, melyek azok a helyzetek, amikor nem kell belemenni valamibe, vagy továbbmenni valaminél. Nagyon tetszik a kamaszok lelkével, a közösséggel, és külön a trollokkal, trollkodással, csoportnyomással foglalkozó fejezet. Szintén olyan könyv, amit szívesen a kezébe adnék minden kamaszlánynak.

Charlotte Grossetete - Lánynak lenni csúcs

Az eredetileg tíz éve írt Lánynak lenni csúcs sokkal szerethetőbb könyv, mint ahogy elsőre gondoltam volna. Ez a kamaszkor lelki oldalával foglalkozik, milyen a kamaszlány, milyen a család, milyenek a barátok, miért idegesít minket a testvérünk, és miért érezzük magunkat kényelmetlenül a mindig szuperdivatos osztálytársunk mellett. 

Kicsit néha leegyszerűsítő, de összességében nagyon klassz könyv, amiben a pozitív és negatív érzelmek egyaránt szóba kerülnek. A fejezetcímek - A testem és a külsőm, A családom és én, Suli és barátok, Hobbi és nyaralás, Az érzelmek világa, Jogaim és kötelességeim, Álmaim és vágyaim, Lányok és fiúk jól megmutatják a végigjárt ívet, szexről ebben sincs szó. És nem tudom miért, de az egészből valahogy sugárzik a francia szülők szerető pragmatizmusa, ami szerintem menő. 

Violeta Babic - Kislányból nagylány

A Kislányból nagylány bizonyos szempontból elég közel áll az egykori Kétbalkezes kamaszlányokhoz, hasonló témákat dolgoz fel: pubertás, tisztaság és testápolás,smink kezdőknek, hajápolási és frizuratippek, egészséges táplálkozás. Ugyanakkor sokkal részletesebb a testi változásokat taglaló fejezet, viszont nincsen benne szó a kamaszok lelki életéről, a társas viszonyokról. Összességében egy szépségápolási és testi kalauznak mondanám, amelynél a szemléltetést nem fényképek, hanem rajzos illusztrációk adják.

Kicsit kettős érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. A témák jók, és olyanok, amik egy 10-14 éves lányt biztosan érdekelnek. A tartalom is jó, nem túl sok, nem túl kevés, és többnyire értelmes és pontos. Amit viszont nem tudok eldönteni, hogy manapság labdába rúghat-e még egy ilyen papírkönyv a YouTube mellett. A mai kamaszlány két klikkel 8 ezer videót talál, ami az arc csontosításáról, a highlighter használatról vagy éppen a különböző alapozó-szivacsokról szól, és és nem tudom eldönteni, hogy emiatt két bekezdés a korrektorhasználatról röhejes-e, vagy épp ellenkezőleg, végre befogadható mennyiségű infót kap a témáról a végtelen helyett.

Kaz Cooke - Csajok könyve

A Csajok könyve valójában egy vaskos lexikon, amiben az eddigieknél jóval szélesebb merítésben válogatták a témákat. Ez az első, amely tényszerűen, és jó bőven tárgyalja a szex témakörét, engem mondjuk kicsit aggaszt, hogy 13-14-15 éves(nek leírt) lányok kommentárjaival is fűszerezték a fejezetet, de lehet, hogy manapság már így megy ez.

Ugyanakkor tetszik, hogy egészen konkrét tanácsokat ad arra, hogyan, milyen szavakkal lehet nemet mondani, és részletesen esik szó arról is, hogyan kerülhető el, hogy manipuláljanak minket, beleugrasszanak egy túl korai együttlétbe, vagy, hogy a szex nem jelenti azt, hogy a másik majd belénk szeret.

De persze nem csak a szexről van szó, ahogy már írtam, ez a könyv tényleg mindenről szól, onnantól kezdve, hogyan változtathatunk a világon, a pénz kezelésén és a munkakeresésen át az agyig és a testig, a barátoktól a családig, ezek jók.

Van benne ivós, dohányzós és drogos fejezet, amelyek szavahihetőségéből viszont sokat levon, hogy tele van buta, tárgyszerű tévedésekben gazdag paráztatással, olyasmikkel, mint a fűtől fizikailag is függővé vált, illetve skrizofrénné lett esetek, miközben arról például nem esik szó, hogy miért használnak az emberek potenciálisan függőséget okozó és/vagy tudatmódosító szereket. Szóval didaktikus, leegyszerűsítő és demagóg fejezetek ezek, kár érte. Jó pont viszont, hogy használható szöveglistát ad kézbe nemet mondás esetére, és a "ha mégis megesik" szerhasználati tanácsok is normálisak. 

C. A. Plaisted - Kamaszdolgok lányoknak

Vékonyka rózsaszín kötet a Kamaszdolgok lányoknak, amire a 10  évesem csapott le. Sok színes ábra, sokféle, mozgalmas betűtípus - ez a könyv jó csali lehet olyan kislányoknak, akik még nem nagyon magabiztosan olvasnak, nehezen haladnak a könyvekkel, de érdekli őket a csajoskodós téma.

A fejezetcímek mutatják a stílust: Pöttyös problémák, Szőrszálhasogatás, Elő a lábakkal, Mellbedobás, Suli buli, a Gyöngyfogsor, és így tovább. Jó pont, hogy ebben is van szülőknek szóló utószó, ami szintén abban segít, hogyan tudjuk közösen megbeszélni az adott témákal a gyerekkel, és az is tetszik, hogy külön kitér arra, hogy apukáknak, férfitanároknak is külön szól, és hangsúlyozza, hogy az ő részvételük is lehetséges, sőt, jó.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Koncz Andrea
Koncz Andrea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.