A mesékkel gyógyítani is lehet: segíthetnek a betegségből való felépülésben, továbblendíthetnek élethelyzeti elakadásainkon. A Metamorphoses Meseterápiás Módszer Boldizsár Ildikó nevéhez fűződik, néprajzkutatóként ő volt az, aki hazánkban először a népmeséket terápiás célra alkalmazta. Ennek már több mint húsz éve, a módszer pedig azóta egyre népszerűbb: az akkreditált meseterápiás képzéseken tíz-tizenkétszeres a túljelentkezés, alkalmazzák a módszert gyermek hospice-ban, pszichiátrián és az oktatásban önismereti céllal is.
Boldizsár Ildikó a Balatonfelvidéken él, ahol saját meseterápiás központot hozott létre, emellett tanít, könyveket szerkeszt, mesét ír. Nemrég megjelent mesegyűjteménye a felnőtté válás problémáit célozza. A meseterapeutával kamaszkorról, női hősökről, filmekről, terápiáról és persze mesékről beszélgettünk.
Eredetileg néprajzkutató vagy, a terapeutaság ettől azért messze esik. Hogyan alakult, hogy a meséket segítésre használd?
Egy szükséghelyzet hozta, az én gyerekem betegsége. A módszer nem egy elméletből, hanem a gyakorlatból indult: ez 22 évvel ezelőtt történt, ő ötéves volt, beteg lett, én pedig sokat meséltem neki. Nem a mesével gyógyítottam meg, de a mese láthatóan segítette őt a lábadozásban és a rehabilitációban. Utána nagyon sokat jártam be kórházakba mesélni gyerekeknek és felnőtteknek, de nem hívtam meseterápiának, mert még nem is létezett ilyen szó, amikor 2006-ban megvettem a domain nevet, az parlagon hevert. 2006 óta nevezem a módszeremet annak, ami, de ezt valóban tíz év terepmunka előzte meg. Ezután kellett még 4 év, hogy összeálljon az elmélete is, és mindezt könyvvé tudjam formálni. A Meseterápia című könyvem 2010-re készült el, most a 9. kiadásnál tart.
A Metamorphoses-meseterápiás módszert dolgoztad ki. Ez min alapul, miben különbözik más terápiáktól?
Más terápiás formáktól abban különbözik, hogy ennek minden eleme a mesékre épül. Nagy pszichológiai irányzatokból nem merítettem, hanem Vladimir Jakovjevics Propp morfológiai rendszere és Hans Gadamer hermeneutikai elmélete képezi az alapokat, ez a kettő nagyon erős megtartó eleme a módszernek. Propp arra jött rá, hogy a varázsmesék struktúrája nagyon állandó, 7 állandó szereplő van: hős, álhős, útnak indító, adományozó, segítő, ellenfél, királylány. Nincs mindig meg mind a 7, de 5 biztosan van.
Amikor mesével dolgozom, ennek az 5-7 szereplőnek a viszonyát vizsgálom és rendezem a személyiségen belül. Vagyis a terápia során a kliens nem egy-egy szereplővel azonosul, hanem mindegyikkel: a kérdés ugyanis az, hogy a mese összes szereplője hogyan jelenik meg azon a lelki szintéren, ahol ő mozog és ahol a problémái vannak. Ez így érthető? A mostoha és a királylány is te vagy, mindenki te vagy, csak egy adott helyzetben nincs egyensúly a benned élő szereplők között.
Szerintem értem. Most szorongó kisgyerekes anyuka vagyok, de épp múlt héten, egy afrikai népzenekoncerten jutott eszembe, mennyire hiányzik most belőlem a „színes ruhákban önfeledten táncoló nő”. Eltolódott az egyensúly. Erre tudsz adni mesét?
Ilyenre, hogy „szorongó anyuka vagyok”, nem tudok mesét adni. Arra viszont tudok, hogy Te hogyan vagy szorongó anyuka, miért nem táncolsz, mióta tart ez, milyen további tünetekkel jár a szorongásod.
Nem problémára, diagnózisra, hanem mintázatra adunk választ a mesékkel, hiszen mindenki a maga módján szorong, akad el, beteg, és erre a „maga módjára” tudunk választani mesét. Ezért nincs ilyen könyvem, hogy tüdőgyulladás – ez a mese, pánikbetegség – az a mese.
A terápia során először is mindig meg kell találnom azt a mesét, ami lefedi az adott élethelyzetet: van egy feltáró beszélgetés, ahol megismerem a klienst.. Amikor megtalálom a meséjét és elmesélem neki, a továbbiakban ezzel a mesével kapcsolatban teszek fel kérdéseket.
Az első kérdés nem az, hogy ki ő egy mesében, hanem az, hogy HOL látja magát egy mesében. Egy szorongó anyuka láthatja magát két szikla közé szorulva, a hamuban turkálva, egy odúban elbújva. Hogy került oda? Ott mit csinál? Miért van ott? Ott jó vagy nem jó? A mesének nem ott van vége, hogy a királylány ott marad, ahol rossz neki. Mi kellene ahhoz, hogy tovább tudjon haladni? Nem én válaszolok, hanem a szorongó anyuka. Addig nem megyünk tovább, amíg a saját életében nem tud megtenni valamit önmagáért.
Adok házi feladatot is, de ezt általában közösen találjuk ki. Mi mozdítaná tovább? Ha erre rájön, akkor az a feladat, hogy meg kéne próbálnia megtenni – lehet, hogy ez két hét, lehet hogy több, de addig is dolgozunk tovább, hiszen annak is oka van, hogy miért nem képes megtenni valamit. Miért nem tud felvenni egy színes ruhát, miért nem tud táncolni menni, mi gátolja? Az álhősből hőst kell csinálni, el kell odáig jutni a terápiában, hogy harmonikusan ötvöződjön a szorongó, bujkáló én az önfeledten táncoló énnel.
Új mesegyűjteményed, Mesék a felnőtté válásról címmel kamaszoknak szól. Nem gondolod, hogy a kamaszok manapság már nem olvasnak könyvet?
Nem gondolom, hogy nem olvasnak. Nem olvasnak annyit, mint régen, de azokat a témákat, amik érdeklik őket, azt megtalálják és szívesen megnézik. A könyv egyébként nem kizárólag kamaszoknak, inkább 16-32 éveseknek szól - szerintem a célközönséghez el fog jutni, úgy is, hogy az illető kiválasztja, megkapja, felolvassa neki a barátnője, de terapeuták is használhatják. Hiszen a mesék nem gyerekeknek szólnak, hanem elsősorban a felnőtteknek, sőt, a felnőtté válás egyik kritériuma volt régen, hogy ott lehetett a gyerek a mesemondáson, ahol a törzs történeteit átadták a fiataloknak.
Mik a felnőtté válás általános problémái, amik nem különböznek a régi és a modern korokban?
Az átlépés egy olyan létezésbe, ahol a felelősség már a fiatalé. A felelősség saját magáért, később pedig másokért. Ez egyetemes életfeladata egy felnőttkor küszöbén álló egyénnek. Minden kultúrában ez a helyzet: eljön az a pont, amikor már nem gondoskodnak rólad, ésez nagyon nehéz. A fiatal felnőttnek döntenie kell a szellemi és a pszichés fejlődése irányáról is. Válaszolnia kell arra a kérdésre, ki ő valójában és mi a célja az életben. És el kell köteleződnie saját maga mellett, mert csak úgy tud más mellett is elköteleződni, elindulni párt keresni.
Párt keresni? Mindig is zavart, hogy a mesék a női főhősök számára többnyire arról szólnak, hogy megmentik és feleségül veszik őket.
A varázsmese vége legtöbbször a párkapcsolat: boldogan élnek, míg meg nem halnak. De sokféle mesetípus létezik, vannak állatmesék, legendamesék, csúfolómesék, hazugságmesék, ördögmesék, formulamesék - ezekben egyáltalán nincs házasság.
Akkor nem kötelező a mesebeli nőknek a férjhez menetel, a gyerekszülés?
A népmese nem mondja, hogy a gyerekvállalástól lesz teljes egy nő. A mesében is az integrációtól teljes egy nő. Nincs ilyen sugallata a meséknek, hogy kizárólag a párválasztás, a gyerekvállalás jelenti a boldogságot az életben. Igazságtalan is lenne.
Az sem igaz, hogy a lányok mindig a megmentésre várnak: van ilyen lány, meg olyan is. A kötetembe rengeteg olyan mesét válogattam, amely kompetens lányokról szól, ezek a mesék a világ minden tájáról származnak. És az sem mondható el, hogy a magyar népmesékben csak áldozat típusú nők lennének. Dehogyis! Tele vannak tevékeny, önmagukért tenni kész lányokkal.
Sok mesegyűjteményt szerkesztettél, de saját meséket is írsz. Azok is hasonlóak?
A 7 állandó szereplő csak a népmesékre és azon belül is csak a varázsmesékre igaz. Sokféle mesetípus van. A terápiában főleg varászmesékkel dolgozunk, én azonban nem ilyeneket írok. Amikor saját mesét írok, akkor egy másik agyféltekém működik, az nem tudatos, ott a saját tudattalanomból hozom fel a történeteket. Nem egy ellenőrzött folyamat, a tudatos és nem tudatos közötti csatornában kell haladni, ami nagyon izgalmas és nehéz folyamat. Itt saját magamból dolgozom, míg a terápiákon a kollektív tudattalanból merítek: a mindenkiben közös állandóból, hogy aztán a klienssel együtt egyénivé szabjuk azt, amit találunk.
Nekem már nem kedvenc mesém van, hanem életszakasz-mesém. Nagyon sok mesét szeretek, de magammal is dolgozom folyamatosan. Mindig tudom, hogy melyik mesében vagyok éppen. Most két mese között állok: van egy előző mesém, amit kinőttem, mert egy életfeladatomat sikerült megoldani, és most épp a határon vagyok, hogy mi a következő mese. Úton vagyok egy új mesébe.
Felnőttek a gyerekeim, a munkám, a módszerem elismertté vált most már külföldön is. Végigvittem egy folyamatot és most jön egy új szakasz. Nem az a királylány vagyok, akit meg kell menteni, aki az esküvőn táncol, vagy aki megküzdött a férjéért, hanem egy olyan nő vagyok, akinek az a feladata, hogy ha eljönnek hozzá és megkérdezik valamiről, akkor releváns, pontos válaszokat tudjon adni.
A jó boszorkány?
A jó boszorkány már nagyon objektív figura, ott még nem tartok. Inkább a Szél-anyja, Nap-anyja szerep körül bolyongok, aki a fiataloknak átadja a tudását, ha megkeresik. Ő maga már nem nyomul, nem megy sehova, de ha megtalálják, útba igazít. De ez még nem az utolsó szerepkör, az objektív vasorrú bába szerep csak ez után következik.
A meseolvasás pihenés is lehet, de neked ez a munkád. Te hogyan pihensz?
Ha pihenni akarok, először is egy ideig csöndben vagyok. Nekem a csönd nagyon sokat segít. A pihenés első harmada tehát a csöndben levés, nagyon intenzív jelenlét a csöndben, erre nagy szükségem van és meg is tudom magamnak teremteni.
Az utazáson túl nagyon sokat járok futni, tornázni, táncolni, és nagyon sokat olvasok nem szakirodalmat. Most kettőt olvasok, az egyik Dorthe Norst: Tükör, index, kuplung c. könyve, a másik Mario Vargas Llosa: A beszélő. A beszélő aról szól, hogy fontos, hogy legyenek olyan emberek, akik az archaikus emlékezettel dolgoznak, és át tudnak adni minden fontos dolgot másoknak.
Ami a leginkább pihentet, az az utazás, a hosszú útra való elutazás, 3 hét vagy egy hónap. Új-Zélandon voltam legutóbb. Néha társasággal megyek, néha egyedül. Észrevehető volt az életemben az a határ, amikor tudtam már válaszolni arra a kérdésre, hogy nekem mire van szükségem, s hogy 3 gyerek felnevelése után nekem mi lenne jó. Tudom és tudok tenni érte, és ez nagyon új dolog a számomra. Ha újra kezdhetném, előbb feltettem volna ezt a kérdést és előbb megtanultam volna rá őszintén válaszolni.
