Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.
Az öltözködést az emberiség története során a legtöbb kultúrában és korban szabályozták. Már a római időszakban sem volt mindegy, ki mit visel, a bíbor szín például tiltott volt, de a selyem használatát sem engedélyezték akárkinek. A középkori Itália néhány városában azonban extrém sok, és gyakran változó szabálynak kellett megfelelniük az embereknek.
Egyre több helyen iktatták törvénybe az öltözködés előírásait a divathóbortok elkerülése érdekében. Bár a férfiak számára is szolgáltak ezek iránymutatással, a nők sokkal rosszabbul jártak, hiszen jóval több szabályt kellett betartaniuk. Igaz, már Dante is megírta, hogy milyen botrányosan öltözködtek akkoriban.
Figyelték a szabályszegőket
A törvény betartására ügyelő hivatalnokokat Firenzében Ufficiali delle Donne-nak, vagyis a nők hivatalnokainak nevezték. Ők arra ügyeltek, hogy a törvénybe foglalt előírásokat a hajadon lányok és a férjes asszonyok, nemesek, polgárok és cselédek is betartsák. A törvények pedig évről évre változtak annak megfelelően, hogy éppen miként igyekeztek a külsejükre sokat adók
kibújni az előírások alól, hiszen az öltözködés már ekkor is sokak számára az önkifejezés eszköze volt.
Ahelyett tehát, hogy a fényűzési törvény rendelkezései visszafogottságra sarkallták volna a divatozókat, újabb és újabb irányzatokat teremtettek, és a felhasznált anyagok változatosságát is növelték. A kreativitást ugyanis nem lehetett elfojtani. Amint azt Cesare Vecellio is írta,
„... szinte lehetetlen teljes képet adni a korabeli női divatról, hiszen az gyorsabban változik, mint ahogy a hold alakot vált.”
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A rendelkezéseket elnézve jól látszik, mi mindent igyekeztek megtenni az öltözködés konszolidálása érdekében. Betiltották többek között
- a prémek viselését,
- a zománcozott gombokat,
- a gyöngyöket és
- a drágaköveket is a ruhákon.
- Meghatározták az ujjakon viselt gyűrűk maximális számát,
- a cipősarok magasságát,
- a hajviseletet és
- az otthon hordható ruhákat is.
A szolgálók öltözködését is szabályok alakították, melyek szigorúbbak voltak, mint amik a nemesekre vonatkoztak, hiszen ők státuszuk miatt sem tűnhettek ki a tömegből. Külön kategóriát képeztek viszont a kurtizánok, akik viselhettek élénk színeket.
A szabályszegőket megbírságolták, sokszor igencsak nagy összegre, és aki ezt nem tudta kifizetni, azt meztelenre vetkőztetve, nyilvánosan megkorbácsolták.
Egyre több helyen hoztak szabályokat
Itália első fényűzésellenes rendelkezése még 1157-ben született Genovában, ez volt a Breve della Campagna, ami a drágább szőrmék használatát tiltotta meg. 1322-ben Peruggiában egy esküvő kapcsán hoztak rendeletet a luxizás ellen. 1330-ban a firenzei rendszabály már tiltotta a koszorúk, az arany-, ezüst-, gyöngy- és selyemfüzérek, a fejkötők és a fonatok alkalmazását is. Forlìban pedig a pestisjárvány indokolt egy átfogó öltözködési szabályozást 1354-ben.
A szabályok a ruhákat készítő iparosokra, szabókra, hímzőkre és ötvösökre is vonatkoztak, az ő felelősségük épp akkora volt, mint azoké, akik az általuk készített öltözetet hordták. Minden elkészített ruhát be kellett mutatni egy erre kirendelt hivatalnál. A módszer számos városban, többek között Velencében és Bolognában is elterjedt, ahol
csak ezt követően adták ki a pecsétes viselési engedélyt.
Bár a fényűzési törvény eredetileg a pazarlás visszaszorítását célozta meg, a külföldi áruk vásárlását korlátozó szerepe is fontos volt, hiszen a gazdaságra is közvetlenül hatott, ha a gazdagabb lakók vásárlóereje a helyi kereskedelmet támogatta.
Hogy kikényszerítsék az erényességet a külsőségekben is, az egyház által ördöginek tartott, a korszakra jellemző úgynevezett toronyfrizurákat is betiltották. A krónikák szerint azonban ezt nemcsak az egyszerűségre törekvés, de a balesetveszélyes helyzetek megakadályozása is indokolta,
a hatalmas frizurák ugyanis rendre összeakadtak séta során az árusok portékáival.
A 14. század végére ennek nyoma sem maradt, az egyéni individuumot és a különbözőségeket előtérbe helyező humanizmus eszmeisége pedig igencsak pártolta a magamutogatást az öltözködésben is. Ekkoriban született meg a kosztüm szavunk, mely a coutume, vagyis a szokás szóból származik. A reneszánsz lecsengését követően azonban újabb szabályozások születtek.
1526-ban Francesco Bracciolini da Pistoia írta elő a korábbi rendelkezéseket összehangolva újra a luxus egységes korlátozását, a rendelkezést pár évente alakították az éppen szükséges irányba, egészen 1644-ig.
A középkorban a nők nagy része, hacsak nem lett belőlük szent, vagy nem származtak befolyásos családból, szinte láthatatlan volt.
