Miért jártak külön piacra a magyarok és a németek Budán? Honnan ered a boltos elnevezés? Milyen meglepő fizetőeszközt fogadtak el a pénzen kívül a török korban? Középkori kalandozásaink helyszíne ezúttal a hajdani budai piacok világa.
Nehéz elképzelni, hogy sok száz évvel ezelőtt miként nézhetett ki Magyarország, amikor a városok még nem terjeszkedtek olyannyira el a legelők, erdők, ligetek kárára.
Hatvan évvel ezelőtt a tavaszi szántás nem várt eredményt hozott a Komárom-Esztergom megyei Dág határában. Olyan kincs került elő a föld alól, melynek korát 800 évesre saccolják, ezzel egyedülálló a hazai leletek között.
„Ízlésről nem vitatkozunk” – tartja a mondás, és bár ezt a szállóigét leginkább művészi kontextusban szokták használni, mi most középkori „ételkülönlegességek” kapcsán idézzük, ugyanis a korabeli embereknek igencsak eltért a miénktől az elképzelésük az ínyencségek tekintetében.
Ma már magától értetődő, hogy a női szerepeket nők, a férfiszerepeket pedig férfiak alakítják a színházban, de nem volt ez mindig így: évszázadokon át férfiak játszották el Antigonét, Elektrát vagy Lady Macbethet.
Míg a középkori főurak bőséges lakomákat rendeztek, a városi szegényeknek sokszor meg kellett elégedniük az utcán vagy kifőzdékben vásárolt, kétes minőségű készételekkel.
A szerelmi bájitalok, afrodiziákumok, vágyfokozók egyidősek az emberiséggel, és ez így volt azokban a korokban is, amikor szigorú társadalmi szabályok határozták meg az udvarlást, a párkapcsolatokat. Amikor viszont valakinek problémája akadt, és potencianövelőre volt szüksége, a középkorban „trükkökhöz” kellett folyamodnia.
Ha álmatlanságban szenvedsz, vagy gyakran felébredsz az éjszaka közepén, gondolj arra, hogy a középkorban nem egyhuzamban aludtak 7-8 órát.
Duzzadó, gennyedző nyaki mirigyek, vizenyős szem, elfeketedő körmök – mind félelmetes tünetek, különösen, ha nem ismerjük a gyógymódot. A középkori ember számára sok olyan betegség halálos volt, amelyet ma már az orvostudomány antibiotikumokkal, oltásokkal gyógyít vagy előzi meg a terjedésüket. A görvélykór, a vízitörpekór, a Szent Antal tüze mind ilyen nyavalyák voltak.
A másolásban megfáradt szerzetesek nemcsak az utókornak szóló panaszos üzeneteket írtak a kódexek lapszéleire, hanem olykor igencsak meghökkentő módon rajzolták le az állatokat – és az embereket.
Ma már mikrochipekkel működik a legtöbb eszközünk: az okoseszközeink, a számítógépünk. Kompakt csomagot kapunk egy eszközben, hiszen a telefonunkon beszélünk, csetelünk, emailt írunk és olvasunk, arra is alkalmas, hogy fotózzunk, vagy videót vegyünk és még sorolhatnánk. El sem tudjuk képzelni az életünket nélküle.
A Magyar Tudományos Akadémia őrzi a legkülönlegesebb magyar kódexet, melynek pontos tartalmát máig nem tudták megfejteni.
