Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
„Ízlésről nem vitatkozunk” – tartja a mondás, és bár ezt a szállóigét leginkább művészi kontextusban szokták használni, mi most középkori „ételkülönlegességek” kapcsán idézzük, ugyanis a korabeli embereknek igencsak eltért a miénktől az elképzelésük az ínyencségek tekintetében.
Noha tudjuk, hogy Magyarországtól távoli vidékeken előszeretettel fogyasztanak különböző rovarokat vagy csúszómászókat, esetleg olyan gyümölcsöt, amelyet a szaga miatt még a tömegközlekedésről is kitiltottak, egyes középkori étkek kapcsán új értelmet nyerhet a bizarr kifejezés.
Böjti ételek a középkorban
A keresztény kultúrkörben a böjti időszakban a hívők nem esznek húst, ám a hal fogyasztása a legtöbb hagyomány szerint megengedett. Noha a hód tudományos értelemben távoli kapcsolatban sincs a hallal, a középkor embere logikusnak találta, hogy ha mindkét állat vízben él, akkor remek fogás készíthető belőlük.
Kezdetben csak a hódfarok számított böjti ínyencségnek, ám a 17. században az egész állatot elfogyaszthatták a hívek, ugyanis Quebec püspöke megkérdezte feljebbvalóit, hogy engedélyezik-e a hód egyéb részeinek feldolgozását. Az érv az volt, hogy mivel mind a hal, mind a hód úszik, ezért böjti ételnek tekinthető.
Ínyencségnek számított a középkorban egy valódi halfajta is ebben az időszakban, az ingola. Ez egy furcsa, tapadókorong szájú, vérszívó, élősködő hal, amelynek egyik faja, a folyami ingola az európai tengerparti vizekben, illetve a tengerbe torkolló folyókban őshonos az Északi-tengertől egészen Dalmáciáig. Egy legenda szerint I. Henrik angol király abba halt bele, hogy túl sok ingolát fogyasztott.
Ezeket az állatokat is feltálalták a középkorban
Mi már házi kedvencként tartjuk a macskát, az ókori Egyiptomban Básztet, a macskafejű istennő a fáraó egyik védelmezőjének számított, és a macskákat szent állatként tisztelték. Szöges ellentétben áll ezzel a középkori Európa gyakorlata, ugyanis ebben az időben előszeretettel fogyasztották el ezt az állatot.
Egy korabeli recept szerint a macska agyát nem szabad megenni, mert az az ítélőképesség elvesztését okozhatja.
Az ételt úgy készítették el, hogy miután az állatot előkészítették a főzéshez, előtte még egy napra a földbe helyezték, a kész ételt pedig fokhagymával tálalták.
A sült hattyú a 14. századi Angliában számított ínyencségnek. Egy korabeli recept szerint a főtt hattyú belsőségeit kenyérrel, gyömbérrel és vérrel keverték össze, majd ezt ecettel ízesítették. Mielőtt azonban elfintorodnánk, gondoljunk csak a magyarok körében közkedvelt véres hurkára.
Ha ezen a ponton még nem borzongtunk eleget, akkor talán a csőben sült sündisznó receptje felteheti a pontot az i-re. Míg nekünk feltehetően eszünkbe sem jutna elfogyasztani ezt az állatot, márcsak azért sem, mert egyes fajai, mint például a keleti sün, Magyarországon védett, de a tüskék sem könnyítenék meg a dolgunkat.
A középkori embernek ez sem jelentett problémát: miután eltávolították azokat, úgy kötözték össze a húst, mint mi ma a csirkét, megsütötték és tésztába burkolva szolgálták fel.
A középkornak nemcsak a konyhaművészete, de a jogrendszere is igen furcsa volt. Ha kíváncsi vagy milyen perek zajlottak akkoriban, ezt a cikkünket ajánljuk.
