Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Több millió köbméter víz gyűlt fel ott, ahol egykor virágzott az idegenforgalom. Parajdon egy éve tört be a víz a bányába, ezzel a 263 éve működő kitermelés is teljesen megszűnt. Megmutatjuk, hogy néz ki most a helyszín.
Európa egyik legnagyobb sótelepe az erdélyi Parajd mellett található. Bár több száz éven át jelentett nemcsak a településnek, de a Magyar Királyságnak is bevételt az itt található, mintegy 2700 méter mélységig nyúló fehér arany, jelenleg csak múlt időben beszélhetünk a Sóvidék legtermékenyebb bányájáról, hiszen 2025. május 29-én teljesen elöntötte a víz a Korond-patak áradását követően.
A sóbányászat története ezen a területen a római korig nyúlik vissza, amikor is több légiónyi katona végzett felszíni sófejtést. A só ugyanis már ekkor kincsnek számított. A visszavonuló legionáriusok munkásságát a térségben megtelepedő avarok folytatták. Szent István király idejében már jártak a sóhajók a Maroson. Ezer évvel később erre már csak a történelmi emlékek utalnak, a tavalyi katasztrófa után még mindig kérdéses, vajon mi lesz a bánya jövőbeni sorsa. Most így néz ki:
Királyok rendelkeztek egykor Parajd sorsáról
A legelső hiteles utalás a parajdi bányászatra 1405-ből származik, akkor tiltotta meg ugyanis Luxemburgi Zsigmond király, hogy a földesurak saját birtokukon sóbányát nyissanak. II. András pedig törvénybe foglalta, hogy a székelyek és szászok évente három alkalommal vehetnek maguknak sót a bányából.
Mátyás király ugyanezt megerősítette,
majd alig száz év múlva János Zsigmond a királyi kamara javára lefoglalta a parajdi sóbányát. A sóhoz való jog azonban ezt követően is fontos szerepet játszott a területen élők kiváltságai között, az erdélyi fejedelmek mindegyike rendelkezett arról, hogy éppen mennyi sót, és milyen módon használhatnak fel az itt élő székelyek.
Hosszú évszázadokig csak a felszínen bányásztak sót, a föld alatti kitermelésre egészen az 1700-as évekig várni kellett. 1762-ben nyitották meg a Sóhát délnyugati részén a bányát Frendl Aladár bányamérnök vezetésével. Ekkor kezdődött meg a ma is ismert bányaterem kialakítása, mely nevét az uralkodóról, II. Józsefről kapta, aki maga is ellátogatott Parajdra. A sót ekkoriban bivalybőrbe kötve, lovakkal hozták a felszínre. Később a József-bánya harang alakú terméből két újabb termet nyitottak a bányászok, ez lett a Károly- és Ferdinánd-bánya. Száz évvel később megnyitották a Párhuzamos-bányát is.
1787-től Parajd sója a bécsi kincstár tulajdona lett.
Az 1940-es években, a második világháború végét követően új bányát nyitottak, mely Dózsa Györgyről kapta a nevét. Ekkorra már több mint 250 méter mélységig bányásztak, és egy 1,2 kilométer hosszú rézsűn hordták a sót, immár gépesítve a malomba. A bányát ekkoriban kezdték megerősíteni is egy biztonsági mennyezettel. 1991-ben megnyitott a Telegdy-bánya is.
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Az 1960-as években már nemcsak bányásztak, igyekeztek a sós levegő gyógyhatásait kihasználni, az akkori igazgató, Telegdy Károly és dr. Veres Árpád helyi körorvos a lengyel sóbányák eredményeire alapozva, azok mintájára alakította ki a krónikus légúti betegek föld alatti kezelése érdekében a szanatóriumot.
A 2025-ös katasztrófa így nemcsak a bányászatot, de a gyógyító munkát is megakasztotta Parajdon. Hogy mi lesz a bánya sorsa a jövőben, még mindig nem tudni, egyelőre a víz az úr.
A katasztrófa után is készültek felvételek a bányában uralkodó állapotokról, itt meg is nézheted azokat.
