Egy különösen merész összeesküvés-elmélet Heribert Illig német germanista nevéhez fűződik. Illig szerint a középkor jelentős része – nagyjából 300 év – soha nem is létezett. Másként fogalmazva: a történelem valójában rövidebb, mint hisszük.
Ha valaha is álmodoztál arról, hogy visszautazol az időben, akkor nem kell mást tenned, mint repülő- vagy vonatjegyet foglalnod! Európa tele van olyan rejtett falvakkal és kisvárosokkal, ahol a történelem minden utcából és épületből visszaköszön.
Hölgy olvasóink között biztosan sokan vannak olyanok, akik már többször megfordultak életükben turkálóban, turiban – ahogy szlengesen mondjuk. Akad, aki anyagi megfontolásból jár, van, aki a környezet terhelését csökkentené így, ám van olyan, aki egyszerűen csak imád a ruhák tengerében matatni.
Manapság egy válóper ügyvédekkel és bírósággal történik, a középkorban azonban egészen másként zajlott a procedúra. Az biztos, egy válás nagy érzelmi megpróbáltatásokkal jár, régen a lelki fájdalmak mellett azonban sokszor fizikai serüléseket is elszenvedtek a felek.
A 2000-es években végzett régészeti feltárások több mint 200 ház, 1000 sírhely, égetőkemencék és egy templom maradványait hozták felszínre a mai Budapest területén.
Ma vagy bemegyünk a szupermarketbe, és megvesszük az üveges vagy dobozos sört, vagy ha ínyencek vagyunk, akkor ellátogatunk egy kézműves söröket mérő vendéglátóhelyre, ahol aztán különlegesebbnél különlegesebb italokat kóstolhatunk.
A Hunyadi-sorozatban Cillei Ulrik egyértelműen az intrikus szerepét kapta – de valóban csak önös érdekei mozgatták a középkori magyar nemest?
A mai ember számára elképzelhetetlen, hogy egy állat bíróság elé kerüljön, ügyvédekkel, tanúkkal, sőt, akár halálos ítélettel. Pedig a középkori Európa jogrendszerében ez nemcsak hogy megtörtént, hanem meglepően elterjedt volt. Az állatokat – disznókat, kutyákat, patkányokat, sőt lovakat is – bűncselekmények elkövetésével vádolták meg, majd emberi törvények szerint elítélték és kivégezték őket.
A középkori Európa gasztronómiája mai szemmel nézve gyakran bizarrnak, néha egyenesen gyomorforgatónak tűnik. Elődeink ugyanis sokszor olyan fogásokat fogyasztottak, amelyek minket ma már valószínűleg elborzasztanak.
Amikor a középkori udvari címekre gondolunk, ritkán jut eszünkbe a „vécéfelügyelő” (Groom of the Stool) titulus. Pedig ez a furcsán hangzó pozíció meglepően fontos és előkelő szerepet töltött be a angol királyi udvartartásokban.
Egy nő leginkább akkor kerülhetett be a krónikákba, ha szentté avatták, esetleg akkor, ha befolyásos férje vagy apja volt, egyéb esetekben azonban szinte láthatatlan a középkori köznemes- vagy jobbágynő alakja.
A középkorban nem feltétlenül az intelligencia vagy a vagyon jelentette a nők legnagyobb értékét, az ártatlanságuk ennél sokkal vonzóbb kincs, mi több: elvárás volt mind a jövendőbeli férj és családjá, mind a társadalom részéről.
