Évszázadok óta foglalkoztatja az emberek fantáziáját, hogy vajon mi az oka annak, ha a nyulak szarvakat növesztenek. A középkor idején a bajor területek egyik mitikus lénye is egy szarvas nyúl lehetett.
Az elmúlt hetekben szinte felrobbantotta az internetet a coloradói szarvas nyulak története. Amint arról a Díványon is beszámoltunk, a rémisztő külsőt kölcsönző elváltozást egy vírus okozza. Ezt a középkor ember viszont még nem tudta, így különös történetet költött a szarvas nyulak köré.
A furcsa szarvakat egy papillomavirus, az SPV okozza, mely igencsak fertőző, jelenléte a nyúlpopulációkban kontinenstől függetlenül évszázadokra nyúlik vissza. A vírus főként nyáron terjed, a bolhák és kullancsok terjesztik csípésükkel a kórokozót a nyulak között. Emberre nem veszélyes, de ijesztő lehet.
A középkorban rettegték a szarvas nyulakat
A középkor emberének életét a miszticizmus mélységesen átszőtte. Az ismeretlentől való félelem, a babonás rettegés a gonosztól, és főként az, hogy a szarvak megjelenését az ördöggel azonosították, különös legendákat hozott létre és terjesztett házról házra.
„A különös kinövések évszázadok óta megmozgatják az emberek fantáziáját. Valószínűleg innen ered a nyúltilop – eredeti nevén jackalope, vagy szarvasnyúl – legendája. Ez a képzeletbeli állat főként az amerikai folklórban terjedt el, és egy nyúl, valamint szarvas, antilop vagy kecske elképzelt keverékeként írják le"
− összegezte a Vadászlap a jelenésg történelmi hátterét vizsgálva. De nemcsak az amerikai, az európai folklórban is megjelentek a különös állatok, Bajorországban és Baden-Württenbergben például ismert volt az úgynevezett Wolpertinger, vagy Woiperdinger, egy olyan erdei állat, amelynek a teste nyúl, ám agancsai vagy szarvai, néha pedig szárnyai is vannak.
A hiedelem szerint a wolpertingerek csak teliholdkor mutatják meg magukat, akkor is csak a legszebb lányoknak, ha a megfelelő ember elviszi őket a bajor erdők félreeső részeire...
A legendás lény neve vélhetően azoktól az üvegfúvóktól származik, akik Wolterdingen faluban dolgoztak, és apró, díszes, szarvasagancsos poharakat készítettek.
A korabeli Labubu lehetett a Wolpertinger
Az 1800-as években ismét felfedezték a mitikus, hibrid lényt, és a preparátoroknak jócskán munkát adott az, hogy több állat segítségével elkészítsék, mintha
valamiféle helyi különlegesség, a fauna része lenne.
Hogy hányan hitték el, hogy a nyúl- vagy mókustestű, fürjszárnyú, szarvas kis állat tényleg létezik, nem tudni, mindenesetre tucatnyit ismernek belőle, és nincs két egyforma. A müncheni Deutsches Jagd- und Fischereimuseum állandó kiállítást tart fenn nekik.
Ha kíváncsi vagy arra, miért is vonzódunk a furcsa lényekhez, ezt a cikkünket is olvasd el!
