A jövő héten erőteljes felmelegedés kezdődik, a hét vége felé akár 35 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.
Változékony időjárásra számíthatunk a hétvégén, ugyanis frontok érintik hazánk térségét, ám a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Hétvégén még marad a változékony idő
A jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idéző, és az átlagosnál kissé hűvösebb idő még kitart a következő napokban. Szombaton melegfront érkezik, majd vasárnap és hétfőn ismét egy hullámzó hidegfront alakítja időjárásunkat.

Szombaton a zárt felhőzet felszakadozik, gomolyosodik, majd délután nyugat felől csökken. Elszórtan valószínű zápor. Megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati, nyugati szél. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható.
Vasárnap a felhők ellenére sok napsütés várható, többfelé – főleg az ország délnyugati felén – alakulhatnak ki záporok, zivatarok.
A zivatarok környezetében előfordulhatnak erős, viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 30 fok között alakulhat.
Markáns felmelegedés kezdődik jövő héten
Eközben Délnyugat-Európa felett magasnyomású zóna épül ki, amelynek középpontja fokozatosan a Kárpát-medence fölé helyeződik.
Az anticiklon áramlási rendszerében egyre szárazabb és melegebb levegő érkezik térségünkbe, így erőteljes felmelegedés veszi kezdetét.
A jövő hét második felében a napi csúcsértékek egyre nagyobb területen meghaladják a 30, a hét vége felé akár már a 35 fokot is.
Kapcsolódó cikk: Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.
























