Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Peter Paul Rubens önarcképe Mantovában 1605-ből
Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Valószínűleg mindenkivel megesett már számtalanszor, hogy kezébe vett egy tollat, ám nem volt benne biztos, hogy jól fog-e. A legtöbb ember ilyenkor néhány értelmetlen hullámvonalat rajzol a papírra, hogy tesztelje az írószerszámot, esetleg valami gyermeteg ábrát firkant. Merőben más persze a helyzet, ha az illető történetesen világhírű festőzseni – Rubens egészen máshogy próbálta ki pennáját.

Rubens számára csak ujjgyakorlat volt

A nemrég előkerült papírlap egyik oldalának tetején levő barnás hullámvonalat még bárki rajzolhatta volna. Rubens azonban – miután megbizonyosodott róla, hogy a toll fog – nem hagyta abba a rajzolást. Pár vonallal, vázlatosan három alakot vetett papírra: szakértők szerint három apostolt. Ami a legtöbb embernek sosem sikerülne, az a fiatal mester számára ujjgyakorlat volt csupán.

Egy lap Rubens vázlatfüzetéből, amely valószínűleg három apostolt ábrázol.
Pár tollvonással vázolta föl Rubens a három alakot
Fotó: Rubenshuis

A jegyzetfüzetlapot 1607-re datálják a kutatók – Rubens ekkor 29 éves volt, és épp Rómában tartózkodott. Mantovából érkezett az örök városba 1606-ban, és testvérével, Philippel lakott a Római lépcső közelében. Bejárta az egész várost, és egymás után készítette a rajzokat a reneszánsz mesterművekről jegyzetfüzetébe. Sőt, jó kapcsolatokkal rendelkező ügyvéd testvére révén magángyűjteményekbe is bebocsátást nyert.

Pár lap maradt csak fönn a noteszből

A lap már csak azért is roppant izgalmas, mert nem sok hasonló vészelte át a történelem viharait. Rubens híres notesze, amelybe római tartózkodása alatt jegyezte föl gondolatait a szimmetria, a perspektíva, az anatómia, a megfelelő arányok és az emberi tudat fontos kérdéseiről, valamint rengeteget rajzolt a várost bebarangolva, 1720-ban elpusztult. Ekkor már a festő nem élt, a jegyzetfüzet André-Charles Boulle, XIV. Lajos francia király híres bútorasztalos-művészének tulajdonában állt, ám a mester párizsi műhelyében tűz ütött ki, aminek Rubens notesze is áldozatul esett. Szerencsére ekkorra már néhányan, köztük Anthony van Dyck, rengeteg oldalt lemásolt az értékes rajzok és jegyzetek közül.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Innen tudjuk bizonyos mértékben, hogy mit tartalmazhatott a könyvecske, noha az eredeti hamuvá égett. Nem csoda hát, hogy minden lapot, amely a noteszből előkerül, nagy becsben tartanak, aukciókon akár több százezer dollárt is adnak egy-egy ilyen műkincsért. Gregory Rubinstein, a Sotheby's aukciósház szakértője szerint egy-egy ilyen lap tulajdonképpen egy-egy „pillanatfelvétel arról, hogy mi járt a fejében karrierjének ezen korai szakaszában”.

Kényelmetlen helyzetben találta magát Rubens

Persze nemcsak a rajz, hanem a másik oldalon található szöveg is roppant izgalmas. Sőt, bizonyos szempontból még többet is elárul a művészről. Tulajdonképpen egy levél vázlatáról van szó, amelyet Rubens mecénása, Eleanor de' Medici nevében írt egy Cristoforo Roncalli nevű festőnek. A fiatal flamand művész kissé kényelmetlen helyzetben találta magát, valószínűleg ezért is próbálgatta, hogy pontosan milyen stílusban, milyen szavakat használva írjon pályatársának.

Idézőjel ikon

Roncallinek ugyanis életkora miatt kijárt a tisztelet, ám Rubens, Eleanor de' Medici tanácsadójaként, tulajdonképpen a felettese volt.

Egy lap Rubens vázlatfüzetéből.
Nem sok lap került elő Rubens híres vázlatfüzetéből
Fotó: Sotheby's

Ráadásul patrónusa már türelmetlen volt, hogy miért nem készül el a magánkápolnájába szánt festmény. Rubensben pedig némi féltékenység is lehetett amiatt, hogy nem ő kapta a megbízást. Mindezeket figyelembe véve nem csoda, hogy a fiatal festőnek nehezére esett megtalálnia a megfelelő hangot a Roncallinak írt levélben. „Láthatóan igyekszik a lehető legdiplomatikusabb lenni, hogy elnyerje a nála 25 évvel idősebb művésztárs elismerését, ugyanakkor kétségtelenül csalódott is volt amiatt, hogy nem őt kérték fel a kép megfestésére” – mondta An Van Camp, a Rubens antwerpeni otthonában kialakított múzeum kurátora.

A festő valószínűleg már ekkor érezte, hogy milyen fontos a megfelelő kommunikáció. Későbbi éveiben ezt a talentumot tökélyre fejlesztette, és amellett, hogy zseniális festő, remek diplomata is vált belőle. Komoly szerepe volt például abban, hogy az angolok és a spanyolok közel két évtizedes háborúskodás után békét kötöttek – nem csoda, hogy I. Károly angol és IV. Fülöp spanyol király is lovaggá ütötte.

Diplomataként és kémként rendkívül változatos módszerekkel dolgozott: miközben portrékat festett Európa legnagyobb udvaraiban, kódolt levelekben adta tovább a megszerzett ismereteket – még a híres Richelieu bíboros is szerette volna megkaparintani titkos üzeneteit.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.