Így lesz rugalmas felnőtt a gyerekből

Olvasási idő kb. 2 perc

Ha rugalmas és ellenállóbb felnőttet szeretnél faragni a gyerekedből, nem árt, ha minél hamarabb tiszta vizet öntesz a pohárba.

Persze a Guardian szerint sem a gyerekek kiképzőtáborba küldése és folyamatos egzecíroztatása jelentené a megoldást, az előző generációk talán túlságosan is szigorú, vagy a gyereknevelést egyszerűen csak a véletlenre bízó hozzáállását felváltó babusgatásnál azonban kell hogy legyen jobb megoldás.

Az állig begombolt barna ingjében a kamerába bámuló Tim Lottról mondjuk nehéz is elképzelni, hogy túlzásba viszi a szeretgetést. Tim szerint valahol a szögesdróttal felszerelt, aláaknázott kiképzőpályák és a gyereknevelés helyett inkább csak barátkozni akaró szülők között félúton kéne megtalálni a közös nevezőt.

A barátkozással sincs persze baj, amennyiben nem zárja ki mindez az olykor nagyon is szükséges szülői szigor jelenlétét. A túlzásba vitt pátyolgatás és a túlzottan is empatikus bánásmód ugyanis könnyen oda vezethet, hogy valaki átesik a ló túloldalára, és teljesen megfeledkezik arról, hogy időben megértesse a csemetéivel, milyen kihívásokkal fognak majd találkozni, miután kirepülnek a fészekből. Ehhez pedig arra is szükség van, hogy ne féljen valaki időnként olyan dolgokra is rávenni a gyerekeit, amikhez nem nagyon fűlik a foguk.

Ha a hibátlannak és csodálatosnak lefestett világ és a kényeztetés mellett a mindennapok igazságtalanságaival is megismertetnénk a gyerekeket, talán a sérülékeny és különböző mentális zavarokkal is egyre gyakrabban küzdő gyerekek is rugalmasabbakká és ellenállóbbakká válnak majd – írja Tim.

Ahogyan ebben a cikkünkben is részletesen olvasható, minél inkább megtanulja valaki, hogyan reagálhat egy helyzetben a szorongáson kívül (vagy amellett), annál több lehetősége lesz erre akkor is, mikor stresszes szituációban találja magát. Attól, hogy valaki sokat szorongott már gyerekként is, nem lesz ellenállóbb a stresszre felnőttként, sőt.

Ahelyett tehát, hogy azt a nyilvánvalóan hamis mantrát szajkózzuk, hogy „amíg jó vagy és jót cselekedsz, veled is csak jó dolgok történnek majd”, érdemes lenne a legrosszabbra is felkészíteni a gyerekeket. Ha nem veszik magától értetődőnek, hogy mindig mindennek flottul kell mennie, szinte automatikusan hálásak lesznek majd a kellemes és pozitív dologért, amiket elérnek majd az életben.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.