Az állóképesség és a motoros képességek fejlesztése a szürkeállomány mennyiségére is jótékony hatással lehet.

A Granadai Egyetem elhízott gyerekeket egrecíroztató kutatói szerint az állóképesség és a motoros képességek fejlettsége, és az agynak a végrehajtó funkciókkal, a tanulással és a látással összefüggésbe hozható régióinak állapota között egyértelmű korreláció áll fenn. Mindez azt jelenti, hogy a gyerekek edzettségi szintje a szellemi teljesítményükre is kihat – írja a Science Daily.

A 100 elhízott gyerek fizikai képességeit és agyi fejlődését megvizsgáló klinikai vizsgálatok során arra lettek figyelmesek a spanyol kutatók, hogy az agy számos régiójában nagyobb a szürkeállomány menniysége azoknak a gyerekeknek az esetében, akik jobb fizikai állapotban vannak.

Ez egyébként csak a kardiovaszkuláris edzettségre és a motoros képességekre vonatkozik, az izomerővel kapcsolatban nem állapított meg hasonló összefüggéseket a kutatás.

A Neuroimage-ben publikált tanulmány szerint egyértelmű a kapcsolat a gyerekek edzettsége és az agyi struktúrája között. “A válasz rövid és egyértelmű: igen, az edzettségi szint közvetlen kapcsolatban áll a gyerekek agyi struktúrájában tetten érhető bizonyos különbségekkel, ezek a különbségek pedig a gyerekek szellemi teljesítményére is hatással vannak,” – állítja Francisco B. Ortega, a kutatás vezetője.

shutterstock 112422368
Fotó: Shutterstock

Mivel az állóképesség és a motoros képességek fejlesztése hatékony módszer lehet az agy fejlődésének stimulálása szempontjából, fontos lenne a tanulmány szerzői szerint, hogy az eredményeiket minél gyorsabban tettek kövessék, és az oktatást érintő törvényjavaslatokért felelős politikusok és a testnevelők egyaránt figyelembe vegyék a testmozgás és a gyerekek szellemi teljesítménye közötti összefüggéseket.