
A túlzásba vitt rágógumizás olyan, mintha 15 hitelkártyát ennénk meg évente. A következmények rendkívül súlyosak lehetnek.
9 hónap súlytalanság után most a saját lábán is alig tud megállni az amerikai űrhajós.
Az élelmiszereknek különösen jelentős szerepük lehet abban, hogy megelőzzük a vastagbélrák kialakulását.
Sok olyan tényező van, ami miatt másképp öregszünk, mint a nagyszüleink.
Diéta vagy fogyókúra? A két szó nem szinonima, amint azt Tomán Szabina tisztázta.
Már egy fél perces testmozgással is sokat tehetünk az egészségünkért.
Nemcsak az éhségtől, hanem attól is fájhat a fejünk, ha nem ügyelünk arra, hogy mit eszünk.
Butch Wilmore és Suni Williams testét nagyon megviselte a kilenc hónapos űrmisszió, a változás a képeken is jól látható.
Vannak olyan élelmiszerek, amelyek kifejezetten rontják az immunrendszer védekezőképességét.
Nem biztos, hogy úgy érdemes tárolni a konzervet, ahogyan eddig csináltad.
Jó néhány élelmiszer tartalmaz rejtett cukrot, észrevétlenül okozva függőséget és komoly egészségügyi problémákat.
A hétköznapokban nem is gondolunk erre, pedig a falak is mérgezők lehetnek. Eláruljuk, miért.
Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.
Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.
A penész komoly egészségügyi problémákhoz, például légúti megbetegedésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet
Az ideális diéta eredete az őskorban keresendő.
Számtalan betegség esetén járhat veszélyekkel a fogyasztása.
Ha a tea színe el is riasztana valakit, az íze, valamint az egészségre gyakorolt hatása, biztos, hogy meggyőző lesz.
Testünk számára létfontosságúak a vitaminok, ezért lényeges, hogy ismerd őket. Kvízünkben a vitaminokkal kapcsolatos tudásodra vagyunk kíváncsiak.
A gyógyszeres dobozokon a képes jelölés segít mindenkinek megérteni, hogyan alkalmazza a készítményeket.
Ez az 5 élelmiszer hatékony és olcsó probiotikumforrás.
A járványcsúcsról tévesen hittük, hogy már mögöttünk van.
Furcsa diétát talált ki magának a 41 éves nő: csak húst vesz magához, azt is töménytelen mennyiségben.
Nagyon sok az influenzás most hazánkban, számok mutatják, hogy nem a Covidtól kell tartanunk.
Több vizsgálat során derült ki, hogy miért változott meg az emberek testhőmérséklete az évszázadok során.
Az egyik sokak által kedvelt gyümölcs rendszeres fogyasztása segíthet az agy fiatalon tartásában.
A kicsírázott krumplinak valóban vannak veszélyei.
A módszer három nap alatt segíthet helyrehozni a belek kibillent egyensúlyát.
Az egészséges test és vékonyság titka itt van az orrunk előtt. Akkor mégis miért nem sikerül a diéta? Szakértő mondja el.
Vajon befolyásolhatja-e az, hogy mit eszünk, azt, hogy milyen jól működik a memóriánk?
Kiderült, hogy az egyik legillatosabb fűszer számos egészségügyi előnye mellett még a rák ellen is véd.
Ha nem tudod, mennyit kellene, hogy igyál naponta, táblázattal segítünk!
Már csekély mennyiségben fogyasztva is jótékony hatással van a vércukorszintre.
A rák egyike azoknak a betegségeknek, amelyre nem tudjuk, hogyan reagáljunk jól, ha egy közeli ismerősnél diagnosztizálják. Mit mondjuk ilyenkor?
A kovászos kenyérről a szakembereknek is van véleménye – nem is akármilyen.
Kutatók figyelmeztetnek a veszélyre, amit ezek a fajta órák jelentenek.
Te hány napot bírsz ki fürdés nélkül? A bőrgyógyászok szerint ennyit hagyhatsz ki.
Nagy baj is lehet abból, ha a hideg miatt nem szellőztetsz télen.
Reggelente egy-egy szem elrágcsálásával az emésztésünkkel is jót teszünk, de fogfájásra is remek ötlet.
Nemcsak az ételeinket teszi ízletesebbé vagy tetszetősebbé, hanem számos egészségügyi előnye is van ennek a zöldségnek.
Nagy különbségek vannak a magyar vármegyékben születéskor várható élettartamban: így alakul a lista.
A legtöbben nem is sejtik, mennyire fontos ez a vitamin, a fogyasztása akár az életünket is meghosszabbíthatja.
Kutatások igazolták, hogy az élelmiszerek egy speciális csoportja rendkívül kedvező hatással van a szervezetünkre.
Ha rosszul használjuk ezt a takarót, akkor nem csupán fáradtan ébredünk, de az egészségünket is károsíthatjuk.
Nemcsak az íze miatt érdemes felhasználni, az egészségünk érdekében is ajánlatos fogyasztani. Nagy mennyiségben azonban már mellékhatásai is lehetnek.
Mutatunk néhány olyan japán módszert, amitől nem csak egészségesebbek leszünk, de még a életünket is meghosszabbíthatjuk.
Jó hír a nassolóknak: bizonyos mennyiségű édesség még akár jó hatással is lehet az egészségre. Mutatjuk, mennyi!
Pár másodperc csak a vizsgálat, mégis nagyon fontos következtetéseket vonhatunk le eredményéből.
Hosszabb életet ad, ha követed az étrendet, melyben ez a zöldség is fontos szerepet kapott.
Sok célra használjuk egészségmegőrzés terén ezt a vitamint, de fontos, hogy élelmiszerekkel is fogyasszuk.
Borzasztó egészségügyi hatása lehet annak, ha valaki krónikus alváshiányban szenved.
Súlyos árat fizethetsz érte, ha a WC öblítésekor elköveted ezt a hibát.
Te végigmennél az utcán fehérnemű nélkül? Vannak, akiknek ez természetes. De vajon milyen hatása van a testükre?
Egy kutatás szerint egy rostban és fehérjében gazdag élelmiszer lehet a hosszú élet titka.
És nem csak a vérnyomással tesz jót, számtalan egyéb pozitív hatása van az egészségedre.
Az ételre sokan undorral tekintenek, de kár teljesen lemondani fogyasztásáról: számos egészségügyi előnnyel bír.
A magas koleszterinszint sokáig tünetmentesen rombolja az egészségünket.
Ez a gyümölcs nemcsak finom, hanem a napi C-vitamin bevitel jelentős részét is pótolja.
Az angol király szörnyű tetteinek sora hírhedt: a kutatók találtak egy lehetséges magyarázatot VIII. Henrik személyiségének torzulására.
Ha már egyszer olajban sütsz, hasznos tudnod, milyenben érdemes.
Brit multinacionális gyógyszeripari és biotechnológiai vállalat tett feljelentést a Pfizer-vakcina ügyében.
9 hónap súlytalanság után most a saját lábán is alig tud megállni az amerikai űrhajós.